Már korábban is megismerhettünk több olyan kisebb-nagyobb települést megyénkben, akik éltek az új törvény adta lehetőséggel és elkezdték megszűrni, kik is költözhetnek be. Most újabb várossal bővült a sor, számos feltételnek meg kell felelni innentől azon egyéneknek és családoknak, akik állandó lakhelyül választanák Ongát.
Tovább olvasomCímke: város
Miskolc ismét a frissen felvett hitelekbe süllyed, „pedig a Fidesz nem ezt ígérte”
Az előző városvezetés a Covid és az energiaválság ellenére sikeresen csökkentette Miskolc hitelállományát, most viszont Tóth-Szántai József fideszes városvezetése alatt egyetlen év alatt már a negyedik nagyösszegű hitelt veszi fel. Már kilencmilliárdnál járnak…
Tovább olvasomÁllati napjaink vannak, a miskolci óvodába bejárkáló rókát fogták be
A Hajós úti oviból jelezték többen is, hogy több alkalommal bemászkált egy róka a gyerekek által használt területre. Sikerült megoldani a helyzetet.
Tovább olvasomA Diósgyőri vár: „Ez nem a mi örökségünk” – nem szabad belenyugodni?
Hatalmas késés, megugró költségek, teljesen megváltozott, az eredetire nem is hasonlító kinézet. A lakosság véleményét pedig senki a világon nem kérte ki az eltorzított egykori büszkeségünkről. Megérkezett a hivatalos válasz.
Tovább olvasomTovábbra is sűrűn megjelennek a vaddisznók Miskolcon, ki kell lőni őket, ez a rendelet
Vannak olyan példányok, amelyek kívülről járnak be a városba, de sok itt szaporodik és születik. Mindenképpen kerüljük el őket, mert veszélyesek lehetnek, az eltávolítás folyamatosan zajlik, de vannak nehézségek.
Tovább olvasom„Olyan gazdag az önkormányzat, hogy lemond 150-200 milliónyi haszonról?” – érdekességek Miskolc legújabb Fidesz-közeli szerződéséről
Csütörtökön délután derült fény egy 940 milliós keretszerződésre, amit Miskolc városa kötött közrendvédelmi témában egy – a hírek szerint – Fidesz-közeli társasággal. A Szopkó Tibor képviselő nem érti, miért nem kell a városnak a becslések szerint várható többszázmilliós haszon, miért kell kiszervezni jó ismerősöknek?
Tovább olvasomBiztonságos lenne éjjel egyedül sétálni Miskolcon? – A statisztika szerint nagyon nem
Eddig is nyilvánvaló volt, hogy sem Európa más országaiban, sem Magyarországon nem egyformán biztonságos minden településen az utcán tartózkodni napnyugta után. A bűnözési statisztikák alapján jelentős különbségek tapasztalhatók nemcsak országok, de magyar városok között is. A Numbeo bűnözési adatait a Pénzcentrum elemezte globálisan és a hazai, kisebb-nagyobb városokra lebontva, az eredményekkel pedig Miskolc ismét nem büszkélkedhet.
Tovább olvasomHát ilyet! Tóth-Szántai József örül annak, hogy szivárványossá változtatta Miskolcot
A miskolci polgármester a szivárvány minden színében pompázó város képét lebbentette fel előttünk, teljesen, mintha a Pride-on járnánk. Vajon erről egyeztetett a fideszesekkel is? A lakosság azonban Tóth-Szántai bejegyzésénél egészen más problémákra hívta fel a figyelmet.
Tovább olvasomSokkoló Miskolc helyzete, Tapolca különösen nagy bajban – mentőöv kellene a városnak
Az elmúlt években sem nevezhettük éppen Miskolcot a világ legturistacsalogatóbb városának, de tavaly ősz óta a képviselő szerint sikerült még sokkal mélyebbre süllyedni, óriási a baj minden téren, csak körül kell nézni. Erre hívja fel a figyelmet Hegedűs Andrea, aki a helyiekkel beszélgetett a súlyos problémákról.
Tovább olvasomMiért nem láthatjuk idén sem a miskolci virágfákat?
2010 után sem tették ki, a jelek szerint most sem láthatjuk a város egyik ékességét. Mi lehet ennek az oka?
Tovább olvasom