Az egyik hazai erdőben emberi maradványokra bukkantak a vadászok

A napokban vadászok bukkantak emberi maradványokra, miközben az erdőt járták. Előbb egy csizmára figyeltek fel, majd döbbenten látták, hogy csontok is tartoznak a lábbelihez. Ezután értesítették a rendőrséget, és a hatóság azonnal megkezdte a vizsgálatot. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság azt az információt adta a sajtónak, hogy közigazgatási eljárásban igyekeznek felderíteni a történteket, vagyis idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel a haláleset kapcsán. Meg nem erősített információk szerint sikerült azonosítani a holttestet, ugyanis a ruhamaradványok alapján többen ráismertek egy környékbeli férfire, aki két évvel ezelőtt karácsonykor tűnt el, és azóta nem…

Tovább olvasom

Beteg gyermekekért fogtak össze és rendeztek gyűjtést a vadászok – videó

Ez már a harmadik alkalom, hogy megrendezték ezt a jótékonysági eseményt. A résztvevők között volt Bodrogi Gyula is. Az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. szervezésében immáron harmadik alkalommal rendezik meg az Országos Jótékonysági Vadászatot. Az esemény bevételét mind a 19 megyében gyermekgyógyászati osztályok számára ajánlják fel – adta hírül Facebook-oldalán a Nimród Vadászújság. Az esemény megnyitóján beszédet mondott Fejes László, az OJV Kft. részéről, L. Simon László, a Nemzeti Múzeum főigazgatója és Bors Richárd az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás szakmai igazgatója, a Nimród Vadászújság főszerkesztő-helyettese is.

Tovább olvasom

Kutyáját sétáltató férfit fenyegetett meg halálosan egy vadász, miközben többször a levegőbe lőtt – videó

Egy 46 éves medgyespusztai férfi tett feljelentést a Tamási Rendőrkapitányságon február 23-án a délutáni órákban ismeretlen tettes ellen, aki azt megelőzően megfenyegette őt. A sértett elmondása szerint a kora délutáni órákban a Nagykónyi-Medgyespuszta mögötti szántóföldön kutyájával sétált, amikor a másik férfi ordítozni kezdett vele, hogy hagyja el a területet, miközben többször is a levegőbe lőtt – tájékoztatott a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. A Tamási Rendőrkapitányság munkatársai adatgyűjtésbe kezdtek, és rövid időn belül azonosították a felvételen szereplő személyt, egy 46 éves iregszemcsei lakost. A rendőrök a beszerzett bizonyítékok alapján előállították az egyik…

Tovább olvasom

A nyulat célozta, egy fiatal fiút találta el egy borsodi rendőr

Egy fiatal fiú megsérült abban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt vadászbalesetben, amit egy 33 éves rendőr okozott. A vádirat szerint vadászat közben a rendőr észrevett egy nyulat, ami egy lemaradó hajtó felé menekült. A férfi sörétes puskájával a magas fűvel és bokrokkal benőtt terület felé lőtt. A nyúl helyett viszont a fiatal fiút találta el – írta a HVG. A fiú bal alkarjába, bal és jobb combjába, továbbá lábszárába összesen 6 sörét fúródott, nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozva neki. A nyomozóügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság pénzbüntetést szabjon ki…

Tovább olvasom

Gyéríteni kell a túlszaporodott vaddisznókat Miskolcon és környékén

A város belterületén már nyolcvan vaddisznót lőttek ki a vadászok március óta. A mostani állománygyérítés tavasszal indult el, akkor kötötték meg a munkához szükséges szerződéseket. Három nagy vadásztársaság elnöke egyeztetett az ügyben: Tóth Árpád a MISKÓC-IKR Vadásztársaságtól, Mudra Kálmán, a Vajla Völgy Vt. képviseletében, valamint Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatójaként. A koordinációs feladatokkal Kiss Tibort bízta meg a város, aki beszámolt lapunknak az eddig történtekről. – A vadásztársaságok kijelölték a saját állományaikat ehhez a munkához. Ezek a vadászok végzik a miskolci gyérítést. A két és fél hónapos aktív működésünk alatt 80 darab disznót lőttek…

Tovább olvasom