Bár mindkét területen elképesztő a létszámhiány, vélhetően így akarnak fentről bosszút állni a munkavállalón, aki elhagyta a pályát, de mégis visszamenne. Nem fontos, hogy a teljes rendszer recseg-ropog, annyira kevesen vannak a munkavállalók, aki egyszer leszerelt, szó sem lehet róla, hogy visszatérhessen. Remek meglátás… Egy kezdő tűzoltó nettó fizetése 180-200 ezer forint körül van. A létszámhiány pedig jelenleg hivatalosan 10 százalék a Belügyminisztérium válasza szerint, amit az RTL Híradónak küldtek. A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete azonban úgy tudja, hogy vannak olyan települések, ahol sokkal nagyobb a baj. Ilyen város például Debrecen, ahol…
Tovább olvasomCímke: tűzoltók
Kiszáradt kútba esett egy kutya Tiszatarjánon
A mezőcsáti tűzoltóknak köszönhetően szerencséses végződött a történet. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook-oldalán osztották meg nemrég az alábbi esetet: „A napokban Tiszatarjánon keveredett bajba egy négylábú, amikor egy kiszáradt kút alján találta magát. Ő maga sem értette, hogyan történhetett ez, hiszen mindig nagyon körültekintő, de valahogy mégis megtörtént az eset.” „A mezőcsáti katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltói 4 méter mélyről hozták fel a kutyust, akinek szerencsére az ijedtségen kívül más baja nem esett. Egy kis ismerkedés a tűzoltókkal, majd jókedvűen szaladt is tovább” – zárult a poszt. Fotó: Mezőcsáti Katasztrófavédelmi Őrs
Tovább olvasomKevés a tűzoltó, van hogy nem tudnak elég embert küldeni egy tűzhöz
Úgy látszik, hogy a kormány hiedelmeivel ellentétben, önmagabában az adrenalin nem elég vonzó ahhoz, hogy tömegek kockáztassák az életüket a katasztrófák elhárítása során. Túlterheltséggel és látszámgondokkal küzd a tűzoltóság. Komolyan megterheli a tűzoltókat az elmúlt hetek száraz időjárása, illetve a rengeteg tűz oltása – írja az Rtl.hu. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) adatai szerint idén háromszor annyi szabadtéri tűz keletkezett, mint tavaly az év azonos időszakában. Több megyében is kimerültek a kollégák, a létszámgondok miatt ráadásul még nagyobb terhelés jut egy emberre – mondta az lapnak Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók…
Tovább olvasomA tűzoltóknak kötelező spórolni az üzemanyaggal és a légkondicionálót is csak visszafogottan használhatják
Már a gyakorlatozások is veszélybe kerültek a tűzoltóknál, annyira vissza kell fogni az üzemanyag-költségeket, de olyan hely is akad, ahol jó szemmel nézik, ha a tűzoltók saját maguk viszik be a tisztítószereket a bázisra. Előre megyünk, nem hátra. Annyira visszafogták már a benzinköltségeket a tűzoltóknál, hogy jóformán már gyakorlatozni sem tudnak – derül ki az RTL Híradóból. Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke a csatornának elmondta, olyan már előfordult, hogy a legközelebbi Mol kútnál kifogyott a benzin, így egy távolabbihoz kellett menniük tankolni, viszont most kijött egy olyan rendelkezés,…
Tovább olvasomLeégett egy ház Miskolc külterületén
Tűz keletkezett egy életvitelszerűen lakott hétvégi házban Miskolc külterületén, a Kishajtás dűlőn július 17-én. A megyeszékhely hivatásos tűzoltói két gyorsbeavatkozó sugárral és kéziszerszámokkal eloltották a tüzet, amely a negyvennyolc négyzetméteres, faszerkezetű épület egészét érintette. Az eset miatt a ház lakhatatlanná vált, a lakókat rokonok fogadták be. Forrás: baz.katasztrofavedelem.hu
Tovább olvasomKigyulladt egy autó utastere Miskolcon
Kigyulladt egy gépkocsi utastere Miskolcon, a Testvérvárosok útján, egyelőre ismeretlen okokból. A városi hivatásos tűzoltók két vízsugárral körülhatárolták, majd eloltották a lángokat. A jármű környezetében parkoló autók nem károsodtak a tűzben.
Tovább olvasomA fájó igazság: íme egy átlagos magyar „felháborodása” a tanárokkal és a tűzoltókkal szemben
A szarkasztikus írás nagy tempóban terjed az interneten, sajnos nem tudunk nem egyetérteni vele. A magyarországi viszonyok tökéletes felvázolása. Miért legyél inkább focista, mint „semmirekellő” tűzoltó, vagy pedagógus. A közösségi médiában találkozhattunk a Cs. Gábor által posztolt írással, ami elképesztően betalál. Sajnos. „Felháborítónak tartom, hogy az egész nyáron vakációzó, de tanév közben is legfeljebb 8-tól 16 óráig – tehát csak 8 órát – dolgozó pedagógusok megint megússzák az extraprofit-különadó fizetését. Meddig akarnak még a társadalom nyakán élősködni?! Hány bőrt fog még a kormány lenyúzni a szerencsétlen bankokról, kereskedelmi láncokról, biztosítókról…
Tovább olvasomA tűzoltók és a tanárok is teljesen kiakadtak Parragh mélységesen lenéző nyilatkozatára
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke évek óta nyíltan tudhatóan Orbán embere, de nyilatkozatai már nem először nyitják ki a bicskát nagyon sok bérből és fizetésből élő honfitársunk zsebében. Már-már megalázóan beszélt a tűzoltókról és a pedagógusokról, amikor ecsetelte, miért nem kapnak béremelést. Most megkapta a választ is erre. A probléma csak annyi, hogy Parragh és jó barátja, Orbán Viktor dönt, a tűzoltók és a tanárok maximum füstölöghetnek és felháborodhatnak, de ugye se sztrájkjog, se normális munkakörülmények és megalázóan alacsony fizetés a jutalmuk. A tanároknak ott a szabad nyár, a…
Tovább olvasomParragh László szerint a tanároknak ott a nyár, a tűzoltóknak meg az adrenalinlöket
Minek ide béremelés, ha van más motivációjuk? – gondolta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A szakszervezetek másképp látják. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke egy csütörtöki interjúban a közalkalmazottak béremeléséről beszélve azt mondta: a bérezés mellett a dolgozókat – azon belül a tanárokat és a tűzoltókat – más is motiválhatja. Az előbbiekről azt mondta, hogy nekik „ott a szabad nyár, délután négykor hazamehetnek”, a tűzoltókat pedig szerinte „a társadalmi megbecsültség és az adrenalinlöket” motiválhatja. „Ezek nem jelentenek kellő motivációt a tűzoltóknak. Jelentős béremelésre és egy előremutató, új életpályamodellre lenne…
Tovább olvasomBorzalmas létszámhiány a tűzoltóknál is
A pedagógusok mindhiába tiltakoztak, de látható, hogy számos más területen is rettentő rossz a helyzet, a tűzoltók létszámhiánya is hasonló méreteket ölt. Csak nehogy hirtelen a kormány „rájöjjön”, hogy a tűzoltók is a balliberális oldal által megtévesztett emberek közössége, Soros irányításával és valójában semmi probléma nincs abban a szakmában. Üzemképes, de mégis a garázsban marad az emelőkosaras tűzoltóautók egy része, mert nincs elegendő ember a járművek üzemeltetésére – ezt mondta egy neve elhallgatását kérő tűzoltó az RTL Híradójának. A speciális kocsik története csak egy tünete a tűzoltókat sújtó létszámhiánynak, emellett…
Tovább olvasom