Meg kell végre adni a magyar vidéknek, ami jár neki – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Tokaj-Hegyalja Egyetem tanévnyitó ünnepségén, szombaton Sárospatakon az MTI tudósítása szerint. A kormányfő beszédében kiemelte: a magyar vidék feladata a magyar létezés természetes és egészséges állapotának biztosítása. Ideje végre rendezni Magyarország tartozását a vidékkel szemben, helyre kell állítani azt a méltóságot és azt az erőt, amelyet elvettek a magyar vidéktől – fogalmazott. Hangsúlyozta: egy egyetem felavatása önmagában is rendkívüli esemény, de az is legalább ennyire felemelő, „ha egy régi adósságunkat tudjuk végre megnyugtatóan rendezni”.…
Tovább olvasomCímke: Tokaj-Hegyalja Egyetem
Hivatalosan is létrejött és megkezdte működését a Tokaj-Hegyalja Egyetem
A Miniszterelnökség hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az alakuló szenátusi ülésen átvette kinevezését az új intézmény rektora, Bolvári-Takács Gábor, aki azt mondta: „A Tokaj-Hegyalja Egyetem létrehozása Comenius óta a legnagyobb intellektuális beruházás a térségben. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy e hatalmas lehetőség kibontakoztatásában szerepet játszhatok. Hogy ezt a lehetőséget a térség egészét dinamizáló, közös sikerre váltsuk, a térség településeivel, oktatási és kulturális intézményeivel, a helyi gazdasági és társadalmi élet szereplőivel egyaránt szoros együttműködés kialakítását tűztem ki célul.” Az egyetem fenntartója a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány, amelynek elnöke, Stumpf István az ünnepi ülésen úgy fogalmazott: „pataki diáknak…
Tovább olvasomSzőlészettel-borászattal foglalkozó egyetemet hoznak létre megyénkben
Szerda éjjel, nem sokkal éjfél előtt benyújtották a törvényjavaslatokat 11 újabb magyar egyetem „modellváltásáról” – számolt be róla a Népszava. Az eddig alapítványi fenntartásba került tíz egyetemhez augusztus elsejétől csatlakozhat a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Testnevelési Egyetem. Az egri Eszterházy Károly Egyetem pedig az Egri Főegyházmegyéhez kerül. Ami viszont megyénk szempontjából a legfontosabb, hogy létrehoznak egy új egyetemet is, méghozzá a kiemelten szőlészettel-borászattal foglalkozó…
Tovább olvasom