Nagy volt a meleg napközben Miskolcon, de így is rengetegen voltak élőben kíváncsiak a komplex műveletsorra. A munka, amely során a műemléktemplom teljesen megújul az év elején kezdődött: a Konventuális Ferences Minorita Rend 2017-ben állami támogatást nyert el a miskolci Nagyboldogasszony Minorita templom, mint kiemelt műemléki épület védelme érdekében, felújítására. (Videó forrása: Németh Csaba) Ennek első lépéseként elindult a toronysisakok cseréje, a főhajó tető megerősítés, a héjazat csere, a mellékhajó tetők cseréje, illetve megerősítése, a torony és főhomlokzat javítása, a főhajó homlokzatok kivitelezése. A torony ácsszerkezete elkészült, az új toronysisakot…
Tovább olvasomCímke: templom
Szombaton nyitnak a katolikus templomok, miséket is lehet tartani
Szombattól ismét valamennyi katolikus egyházmegyében tarthatnak nyilvános szentmiséket. Korábban öt megyés püspök döntött úgy, hogy szüneteltetik a nyilvános szentmiséket. Ezek közül az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében, az Egri Főegyházmegyében és a Váci Egyházmegyében szombattól tartanak ismét a nép részvételével szentmiséket – derül ki az egyházmegyék honlapján, illetve a Magyar Kurír katolikus portálon közzétett megyés püspöki rendelkezésekből. Az evangélikus és a református egyház jóval óvatosabban nyitást jelentett be az elmúlt napokban. Mindkét egyház elnökségi tanácsa május 2-i nyitást kért a gyülekezetektől. A katolikus megyés püspökök ugyanakkor továbbra is felmentést adnak a híveknek a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól. Valamennyi püspök…
Tovább olvasomÚjabb 25 milliárd repül hirtelen templomfelújításra – igen, a Gazdaságvédelmi Alapból
Jól tudjuk, ez az, amit a kormány azért hozott létre 2020 tavaszán, hogy a járvány miatti válsághelyzetet ellensúlyozza. Láthatjuk, milyen rendkívül fontos célokra ömlenek a milliárdok, amiért az önkormányzatoktól ezeket a pénzeket el kellett vennie Orbánéknak. 25,79 milliárd forintot költene a kormány a Gazdaságvédelmi Alapból templomfelújításra – olvasható a szerdai Magyar Közlönyben. A program vezetője Semjén Zsolt egyházügyekért felelős miniszterelnök-helyettes. A kormány 2020 áprilisában hozta létre a Gazdaságvédelmi Alapot azzal a céllal, hogy a koronavírus-járvány miatti válsághelyzetet ellensúlyozza. Azóta többször vontak el az alapból pénzt különböző célokra, így honvédelemre, a határon túli gazdaság fejlesztésére,…
Tovább olvasomSegítsünk megtalálni a család ellopott gyermekbiciklijét!
Egy miskolci templom mellől lopták el ismeretlenek a kerékpárt. Próbáljunk segíteni az anyukának megtalálni. Kissné Fülöp Lilla bejegyzése a Facebookon: Sziasztok! Ma 9 óra körül amíg misén voltunk a Búza téri templom bejáratától ellopták a kisfiam zöld Hauser biciklijét. Sok ismertetőjegye nincs,esetleg annyi,hogy volt rajta egy bicikli lámpa elől-hátul és a váz aljára rá volt írva fekete alkoholos filctollal,hogy ,,Kiss”. Aki ellopta,gondolom el fogja adni. Sajnos elég esélytelen,de ha valamelyikőtök mégis találkozna valahol a hirdetésével, kérlek szóljatok! Köszönöm!
Tovább olvasom