Szilágyi Liliána húga megvédte bántalmazással vádolt apjukat és nekiment az úszószövetség elnökének

Újabb fejlemény történt az év utolsó napján a nemrég kirobbant Szilágyi Liliána-ügyben: ezúttal a szintén úszó húga, Gerda üzent nyílt levélben mindenekelőtt Wladár Sándornak. Szilágyi Liliána néhány napja beszélt arról Instagramon és D. Tóth Kriszta műsorában is, hogy édesapja, a korábbi olimpikon úszó, Szilágyi Zoltán őt, édesanyját és a húgát is rendszeresen bántalmazta. Ezt Szilágyi Zoltán nyílt levélben tagadta, miközben a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Wladár Sándor vizsgálatot rendelt el az ügyben. Pénteken aztán megszólalt Liliána húga, a szintén Szilágyi Gerda is, aki a többek között az Indexnek eljuttatott nyílt…

Tovább olvasom

Nyílt levélben üzent lányának Szilágyi Liliána édesapja

Brutális őszintességgel tálalt ki az édesapja részéről elszenvedett szörnyű bántalmazásokról Szilágyi Liliána – az úszónő kijelentéseiről itt írtunk, a délután folyamán azonban az apa, Szilágyi Zoltán nyílt levelet juttatott el az Origo szerkesztőségébe. Mindez változtatás nélkül: Kedves Liliána! Hat éve teszed velem, amit teszel, eddig csendben tűrtem. Most, hogy már a húgodat is belekeverted, s mindezt a nagy nyilvánosság előtt, először és utoljára meg kell szólalnom-szintúgy a nyilvánosság előtt. Ezt követően nem kívánok a sajtóban védekezni vagy magyarázkodni, mert amit állítasz, az ellen nem lehet védekezni, hiszen hogyan bizonyítsam, hogy…

Tovább olvasom

Óriási botrány: fizikai és szexuális erőszakkal vádolja édesapját az úszónő, Szilágyi Liliána

Évek óta ismerjük az úszóversenyekről és a képernyőről, sokan csak “a furcsa lánynak” tartottuk. Most azonban megnyílt és mindent kitálalt a múltjáról. Saját édesapját, dr. Szilágyi Zoltánt vádolja azzal, hogy lelkileg, fizikálisan és szexuálisan is bántalmazta gyermekkorától kezdve. Ismét egy botrány körvonalazódik az úszósport világában. Az érintett gyermekekkel foglalkozó úszóedző is. Szilágyi Liliána maga tette közzé hosszú beszámolóját a Facebookon. Gyaníthatjuk, jócskán lesz visszhangja a vallomásnak. “Bántalmazott vagyok. 25 év után készen állok kimondani a valaha létezett legnehezebb szavakat számomra. Megannyi fájdalom és küzdelem után, felállok és bármennyire is tudom,…

Tovább olvasom