Így esett a rémeset – utána jártunk a „kampány-balesetnek” a Bükk Áruház előtt, amelyben fejsérülést szenvedett egy nő

Március 21-én, szombaton megsérült egy nő Miskolcon a Bükk Áruház előtti területen, amikor egy kampánycéllal ott közlekedő jármű leszakította Hollósy András kormánypárti képviselőjelölt molinóját, és kidöntött egy lámpaoszlopot. Az eset a közösségi médiában nagy port kavart, miután egy bejegyzésben többen is olvashattak a történtekről. A Borsod24 szerkesztősége meglátogatta a helyszínt, illetve szemtanúkat is megkérdeztünk arról, mi történt. Az autó sofőrjét, a rendőrséget, valamint a baleset idején kampánytevékenységet folytató képviselőjelöltet szintén felkerestük kérdéseinkkel.

Tovább olvasom

Nem adott neki kölcsön az idős borsodi nő, nyakon szúrta – ítélet született

Megszületett az ítélet annak a férfinak az ügyében, aki a vádirat szerint 2024 márciusában rátámadt egy idős nőre Felsőnyárád településen. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és a vele szemben lakó, egyedül élő sértett jó kapcsolatot ápoltak.

Tovább olvasom

Szomorú évforduló, a tragédia, ami az egész űrsiklóprogram végét is elhozta (videóval)

Bár különböző években, de egy naptári héten belül történt mindhárom halálos amerikai űrbaleset, a Columbia február elsejei sorsa pedig már napokkal korábban, az indításkor megpecsételődött. A legénységnek semmi esélye sem volt a túlélésre.

Tovább olvasom

Lassan egy éve már, hogy felrobbant a civil kormánytisztviselő hölgy kezében a gránát… felelős azonban még most sincs

Az újdörögdi gránátbaleset egészen döbbenetes és példátlan Magyarország történetében, továbbra sem világos, hogyan kerülhetett egyáltalán éles gránát egy fiatal, civil nő kezébe, ami utána fel is robbant. A hölgy mindkét kezét elvesztette az esetnél. Felelős? Továbbra sincs.

Tovább olvasom

Bántalmazta diákját a felügyelő egy borsodi kollégiumban

Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki kollégiumi felügyelőként bántalmazott egy kiskorú diákot – közölte az ügyészség. A férfival szemben közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntette és más bűncselekmény miatt indult eljárás.

Tovább olvasom

Két baleset is történt az M3-ason, felborult egy teherautó – komoly torlódás alakult ki

A teherautó sofőrje a terelést nézte be valamilyen okból, két kilométerrel arrébb pedig két személyautó ütközött. A főváros felé vezető oldal lett az eddigieknél is terheltebb a helyszínelés és műszaki mentés idejére, az egyik sofőr súlyos sérülést szenvedett.

Tovább olvasom