Varga Andrea, Miskolc MJV alpolgármestere az októberi testületi ülésen kezdeményezte, hogy a közgyűlés tagjai együttesen kérjék a Miskolcról a parlamentbe került országgyűlési képviselők közvetítését a Salkaházi Sára Miskolc Program megmentéséhez. A csütörtöki közgyűlési ülésen az alpolgármester minden képviselő számára lehetővé tette, hogy az országgyűlési képviselőknek küldendő levelet aláírja. Ezzel a lehetőséggel csak a Velünk a Város frakció tagjai éltek, a Fidesz képviselői nem támogatták a kezdeményezést. Ebből következik, hogy a miskolci fideszes képviselők szerint a város országgyűlési képviselőinek nem szükséges a városért lobbizni és a miskolciak érdekeit képviselni. Úgy látszik,…
Tovább olvasomCímke: Salkaházi
Decemberben érkezik a Salkaházi Plusz
A napokban olyan híresztelésekről lehetett hallani, hogy ebben az évben elmarad a támogatás, de Miskolc önkormányzata nemrég megerősítette, hogy a Salkaházi Plusz Program keretében az idén is kapnak támogatást azok a miskolci szépkorúak, akik ezt megigényelték. Úgy tűnik Veres Pál betartotta korábbi ígéretét, miszerint a Nagy-Miskolc programban a korábbi tízezer forintos támogatás emelését ígérte. És valóban, az idén 10 százalékkal nagyobb összeg jut a miskolci szépkorúaknak (Annak ellenére is, hogy a koronavírus járványhelyzet több százmillió forintos védekezési költségei és a kormányzati elvonások súlyosan érintették a város költségvetését). Ezt Mokrai Mihály…
Tovább olvasom