Orosz Anna bejelentette: elindul a Momentum elnöki székéért

Ezt Facebook-bejegyzésben jelentette be a pártot jelenleg ügyvezető elnökként irányító politikus – írta meg a Telex. A párt alapító elnöke, Fekete-Győr András az ellenzéki előválasztáson mutatott, várakozáson aluli miniszterelnök-jelölti szereplése után mondott le, miután elbukta a bizalmi szavazást. Ezután vette át a párt vezetését ideiglenesen Orosz Anna, akivel azóta interjút is készítettünk, ez itt olvasható. „Kedves Barátaim! Kedves Támogatóim! Szeretném bejelenteni nektek, hogy elindulok a Momentum Mozgalom elnöki tisztségéért. Az elmúlt napokban sokan kerestetek meg, hogy kifejezzétek támogatásotokat, és arra biztassatok, vállaljam ezt a feladatot. Ám nem csak a bejelentést,…

Tovább olvasom

Orosz Anna ügyvezetőként irányítja a Momentumot, amíg nem döntik el, ki legyen Fekete-Győr András utódja

Fekete-Győr András lemondása után Orosz Anna került a Momentum élére ügyvezetőként – írta meg a 444.hu. Orosz mostanáig a párt alelnöke volt, emellett alpolgármester Újbudán, és az ellenzéki előválasztást is megnyerte a körzetében. Kerpel-Fronius Gábor momentumos főpolgármester-helyettes azt írta róla: „Anna szintén nagyon régen tagja a Momentumnak, többszörös elnökségi tag, közel volt az elmúlt időszak eseményeihez, és személyes kvalitásai is predestinálják őt a párt vezetésére. Akik követték a kampányt, tudják, hogy mennyire nagyra tartom Anna politikai teljesítményét és személyiségét is. A vezetésével a Momentum kiválóan meg fogja oldani az előttünk…

Tovább olvasom

A momentumos Orosz Anna is elkapta a koronavírust

„Tegnap érkezett meg a pozitív Covid teszteredményem, így mára biztosan tudhatom, hogy én is megfertőződtem a vírussal” – írta Orosz Anna. A politikus bejegyzése szerint enyhe tünetei vannak, de továbbra is dolgozik, otthonról. Orosz Anna  2017 márciusa és 2018 májusa között a Momentum Mozgalom elnökségi tagja volt. 2019 októberétől önkormányzati képviselő Budapest XI. kerületében, egyúttal Újbuda alpolgármestere.

Tovább olvasom