Egy újságíró elindult tudósítani egy eltűnt gyerekről, akit aztán ő maga talált meg

Különleges körülmények között, de egészségesen találta meg a kisfiút, így egy sokkal jobb riport készülhetett el az ügyben. Olaszországban egy újságíró találta meg azt az eltűnt kisfiút, akinek az esetéről tudósítást akart készíteni, írja a BBC. A 21 hónapos Nicola Tanturlit hétfőn este látták utoljára a szülei, amikor a hálószobában lefektették. Másnap reggel nem volt az ágyában, szülei azonnal bejelentették az eltűnését. Legalább ezer ember vett részt a gyermek keresésében. A Firenzéhez közeli Palazzuolo sul Senióban rendőrök, tűzoltók alpesi mentők fésülték át a környéket, a levegőben helikopter körözött. Giuseppe Di…

Tovább olvasom

A hősök köztünk élnek – a rendőrség is kereste, de az MVK sofőrje találta meg az eltűnt bácsit

A rendőrség által kiadott személyleírás alapján azonosította az eltűnt személyt, gyorsan ráismert, majd intézkedett. Kasza Ágoston a rendőrség által kiadott személyleírás alapján azonosította az urat múlt hét csütörtökön Felső-Majláthon. A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) autóbuszvezetőjének segítségével találták meg, és juttatták épségben haza a miskolci rendőrök azt az idős bácsit, aki még május 20-án tévedt el, útban testvére felé. Kasza Ágoston a minap.hu-nak elmondta, a hatóság által kiadott személyleírás alapján azonnal felismerte az idős urat. – A délutáni órákban még éppen csak megkezdtem a szolgálatot, amikor a busz fedélzeti egységére üzenet érkezett…

Tovább olvasom