A választási kudarc tanulságait levonva, szerda este bejelentette lemondását Bajusz Gábor, a Fidesz miskolci frakcióvezetője. A politikus a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a személyes felelősségvállalás mellett a párton belüli megújulásról és az őszinte szembenézés szükségességéről is írt.
Tovább olvasomCímke: lemondás
Aláírásgyűjtést indított a Fidesz-frakció Sulyok Tamásért
Aláírásgyűjtéssel próbálja elejét venni az államfő elmozdításának a távozó kormánypárt, miután Magyar Péter egyértelművé tette, hogy Sulyok Tamásnak nincs helye az új korszak Sándor-palotájában. A CitizenGo felületén indított petícióhoz már a leköszönő miniszterelnök, Orbán Viktor is nevét adta.
Tovább olvasomMagyar: Brutális gyermekbántalmazási felvételek, Orbán Viktor azonnal nyújtsa be a lemondását! (videóval)
A Tisza Párt vezére szerint a kiskorú gyerekek undorító bántalmazását rögzítő felvételek már fél éve a rendőrség és ezzel együtt a miniszterelnök és a belügyminiszter asztalán hevernek, mégsem történt semmi tegnapig. A kiskorú érintettség letagadásával pedig a kormány szeptemberben is nyíltan hazudott.
Tovább olvasomKözkívánatra? Arra kérik a miskolci Varga Juditot, hogy térjen vissza a politikába
Nem zörög a haraszt? A sokadik fideszes politikus dicséri és kéri nyíltan a korábbi igazságügyi minisztert, hogy térjen vissza. Még nincs két éve, hogy a fideszes pedofilbotrány Novák Katalinnal együtt Varga Juditot is elsöpörte. Itt a nagy visszatérés?
Tovább olvasomGyurcsány Ferenc lemond minden politikai posztjáról és elválik Dobrev Klárától
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke bejelentette, hogy lemond pártelnöki tisztségéről, frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, és teljesen visszavonul a közélettől. A bejelentést felesége, Dobrev Klára tette közzé a Facebook-oldalán, ahol egyúttal azt is nyilvánosságra hozta, hogy a házaspár a válás mellett döntött.
Tovább olvasomÖt góllal győzött a Kazincbarcika, az ellenfél edzője azzal a lendülettel le is mondott
Jó hétvégét zártak a BAZ megyei csapatok, a DVTK után a Kazincbarcika és a Mezőkövesd is nyerni tudott.
Tovább olvasomRépássy államtitkár nehezen félreérthető utalást tett arra, hogy Varga Judit nem támogatta a kegyelmi kérvényt
Valakinek nagyon fontos lehetett, hogy célt érjen az a kegyelmi kérvény, ami végül Novák Katalin mellett a miskolci Varga Judit bukását is hozta. De egyre több apró mozaik kezd összeállni arról, hogy felsőbb parancsot teljesítettek, az akkori igazságügyi miniszternő ugyanis nem akarta támogatni a kegyelmi kérvényt.
Tovább olvasomNem húzták sokáig, máris megszavazta a parlament az új köztársasági elnököt
Azok után, hogy Novák Katalin belekeveredett a fideszes pedofil kegyelmi botrányba, lemondott államfői tisztjéről, amit nem egész két éve töltött be. Sulyok Tamást pedig ma máris utódjául választotta az Országgyűlés.
Tovább olvasomSokaknál betelt a pohár, még Azahriah is a pénteki tüntetés szervezői között
Nemrég nálunk is óriási sikerű koncertet adott, eddig igyekezett távol tartani magát a politikától Azahriah, de vannak dolgok, amik mellett már ő sem tud elmenni és felemeli szavát. A szervezők szerint itt olyan elképesztő rendszerszintű gondok vannak, amit közel sem oldott meg Novák Katalin és Varga Judit lemondása.
Tovább olvasomVarga Judit kalandos útja az Avasi Gimnáziumtól a pedofilbotrányig
A múlt szombat este erős nyomott hagyott hazánk történelmében. A köztársasági elnök után dr. Varga Judit is bejelentette hivatalos Facebook-oldalán, hogy lemond országgyűlési képviselői mandátumáról és az EP-lista vezetéséről is, visszavonul a közélettől. Politikai csillagzata még a NER-en belül is szokatlanul gyorsan emelkedett fel. Vajon e hirtelen karrierben kódolva volt a miskolci születésű politikus bukása is?
Tovább olvasom