Két hete adták át a módosított körforgalmat Arnót és Felsőzsolca között, ahol áthalad az M30-as autópályáról leterelt nemzetközi forgalom. Ez volt a helyszíne több mint egy éven keresztül – az autópálya 2024 februári lezárása óta – kilométeres dugóknak, sok feszültséget és keserűséget okozva az erre ingázó, munkába és iskolába siető autósoknak.
Tovább olvasomCímke: körforgalom
Nem sok hiányzott a frontális ütközéshez, forgalommal szemben hajtott egy Suzuki Sajószentpéternél – videó
Hatalmas szerencséje volt az idős hölgynek és utasának, mivel előtte igen hosszú utat tettek meg a forgalommal szemben haladva. Egy körforgalomnál tudott végre visszasorolni a normális sávjába, de azt is egy csúnya szabálytalanság árán tudta megtenni.
Tovább olvasomVégre munkagépek az arnóti körforgalomnál!
A napokban elkezdődtek az arnóti körforgalomnál azok a munkálatok, amelyektől a térség közlekedési problémáinak enyhítését remélik a hatóságok. A fejlemény nem jött váratlanul: a Szikszónál megsüllyedt M30-as autópályaszakasz lezárása miatt hónapok óta szenvednek az ingázók és a környéken élők.
Tovább olvasomElkezdődtek a munkálatok az arnóti körforgalomnál
Azok után, hogy az M30-as autópálya közeli szakaszát már több mint egy éve kényszerűen lezárták annak durva megsüllyedése miatt, ez további közlekedési nehézségeket okoz majd. Igaz, az illetékesek azt ígérik, a forgalmat a munkálatok érdemben nem korlátozzák majd.
Tovább olvasomÚjabb ígéret született az arnóti közlekedési káosz enyhítésére: áprilisra átépítik a körforgalmat
A Miskolc környéki autósok rémálma, az arnóti-felsőzsolcai körforgalom körüli dugók kezelésére újabb megoldási javaslat született. Az Építési és Közlekedési Minisztérium a körforgalom átalakításával próbálja orvosolni azt a helyzetet, ami az M30-as autópálya lezárása miatt alakult ki a térségben.
Tovább olvasomMegújul a felsőzsolcai vasútállomás, és megoldódhat a dugókérdés Arnótnál – ígéri Csöbör Katalin
Sűrű napjai vannak Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselőnek, aki jobbnál jobb hírekkel igyekszik szolgálni a választókerületében élőknek. Csütörtökön az M30-as autópályával, pénteken pedig egy vasútállomással kapcsolatban adott helyzetjelentést.
Tovább olvasomHatalmas lángokkal ég egy autó a sajószentpéteri körforgalomnál
Szombaton kora este egy olvasónk távolról hatalmas fényre lett figyelmes a sajószentpéteri körforgalom közelében, mikor közelebb ért hozzá, alig akart hinni a szemének.
Tovább olvasomFurcsa helyen állt meg egy Niva: körforgalomban, menetiránnyal szemben
Egy közösségi csoportba feltöltött fotón látni azt a Lada Nivát, amely a 26-os főút sajószentpéteri körforgalmában állt meg a menetiránnyal szemben.
Tovább olvasomÚjabb vezetői baki, rossz irányból hajtottak be a körforgalomba
A kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium előtt található körforgalomba hajtott be egy autós onnan, ahonnan nem lett volna neki szabad.
Tovább olvasomA forgalommal szemben közlekedett egy autós az arnóti körforgalomban
Vasárnap egy autós igencsak összezavarodott az arnóti körforgalomban, hiszen a forgalommal szemben haladt, ráadásul a videó megosztója szerint még ő magyarázott a többi, szabályosan közlekedő autósnak.
Tovább olvasom