Görögkatolikusok évszázados öröksége címmel nyílt tárlat a Herman Ottó Múzeumban pár nappal ezelőtt. Az esemény ünnepélyes megnyitóján a miniszterelnök-helyettes is beszédet mondott, ennek “figyelemreméltó” részleteire nemrég derült fény.
Tovább olvasomCímke: kereszténység
Újfent egy megújított kereszt átadásakor kampányolt a béke mellett az államtitkár
Kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Makkoshotykán járt Latorcai Csaba Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkár, ahol a béke mellett tette le voksát, miközben egy megújított keresztet adtak át.
Tovább olvasomEreklyetartó mellkereszt a miskolci reptérről – BAZ megye régészeti kincsei (10. rész)
Borsod-Abaúj-Zemplén megye a honfoglalás időszakából is kiemelkedő leletekkel büszkélkedhet. Az akkori katonai elit gazdag leletanyagával már korábban foglalkoztunk, most egy igen ritka, Miskolcon talált ereklyetartó mellkereszt következik. A „találmány” rávilágít a letelepedést követő évtizedek változó szokásaira, a kereszténység lassú térnyerésének időszakára és a betelepülő besenyő csoportok sorsára.
Tovább olvasomHodász András: Nem attól lesz keresztény az ország, hogy a politikusai misére járnak
A katolikus papot szeptemberben saját kérésére felmentették a szolgálat alól. Korábban ugyanis éles kritikát fogalmazott meg a politika és az egyház kapcsolatáról. “Furcsa társaság gyűlt össze kétezer évvel ezelőtt Betlehemben, egy jászol körül. Egy nehéz sorsú, menekült család, néhány szegény pásztor, továbbá három pogány tudós, drága ajándékokkal megrakodva és pár haszonállat” – kezdi karácsonyi publicisztikáját a hvg360-on Hodász András. Szerinte Jézus az első pszichológus és egyben pedagógus is, mert felismerte, az empátia első lépése, hogy belépek a másik világába, és a személyes példánál nincs hatékonyabb tanítási módszer. Hodász végül így zárja sorait: A karácsony…
Tovább olvasom