Beindult a “fekete-vendéglátás”, egy halom kocsma és étterem nyitott ki titokban a túlélés érdekében

Miskolcon is van olyan hely, ami napokon belül “illegálisan” újra megnyitja kapuit, de rengetegen titokban már hetek óta nyitva tartanak, gerilla üzemmódban. A Telex.hu információi szerint a vendéglátósnak miskolci követője is akadt: a Lotti Presszó is azt írta pénteken, hogy február 1-jétől a megszokott nyitva tartással újra várnak mindenkit. „A további fennmaradásunkhoz és megélhetésünkhöz a rendeletek ellenére kinyitunk” – írták Facebook-oldalukon. Sajtóhírek szerint a törvényellenes akciót ugyan elítéli a Magyar Vendéglátók Ipartestülete, a vendéglátósok elkeseredettségét viszont emberileg érthetőnek tartják ők is, hiszen „a jelenlegi támogatások ebben a formában sajnos nem elegendőek a munkahelyek…

Tovább olvasom

Végre jó hír: véget ér a járvány miatti kényszerszünet az egyik miskolci óvodában

Az alábbiakban Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának ezzel kapcsolatos közleményét idézzük. Október 30-ról október 27-re módosította a koronavírus megjelenésével kialakult veszélyhelyzet miatt a Miskolci József Úti Óvoda két csoportjára vonatkozóan október 21-től elrendelt rendkívüli szünet végdátumát az Oktatási Hivatal. A rendkívüli szünetet a Nemzeti Népegészségügyi Központ jelzésére reagálva, az intézményekben észlelt koronavírusos megbetegedések miatt rendelte el az Oktatási Hivatal.

Tovább olvasom