Kezdődik: a Fidesz ráküldte a NAV-ot egy Juhász Roland, tiszás jelölt által is tulajdonolt cégre – reagált az adóhatóság is

A hatóság talált is kemény tízezer forint hátralékot, ami miatt figyelmeztetés nélkül végrehajtást indított (!) a cég ellen. Választási kampányhajrá van és a kormánypárti jelölteknek véletlenül pont kicsit jól jön egy hír a „végrehajtásról” BAZ megyében. De miért is feltételezzük, hogy például Csöbör Katalin és pártja akár egy információmorzsát is felhasználna ebből.

Tovább olvasom

Hatalmas probléma az Avason, megszűnés szélén egy gyermekorvosi körzet, de egy másik is nagyon billeg már

A gyermekek egészsége az egyik legsarkalatosabb kérdés BAZ megyében, ahogy az egész országban. Sajnos úgy tűnik, Miskolcon ez az utóbbi években látványosan tovább romlott és a Fidesz képtelen megoldást találni az egyre súlyosabb gondokra.

Tovább olvasom

Kettős beszéd – miskolci valóság: „a Fidesz csak szóban harcol a migránsok tömeges betelepítése ellen, valójában szervezi is”

Az utóbbi néhány évben észrevehettük, hogy mennyire elképesztő nagy számban jelentek meg Magyarországon (köztük Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is) külföldi vendégmunkások. Ez nem a véletlen műve, a Fidesz szervezi ezen külföldiek tömeges érkezését, ezzel is alacsonyan tartva a fizetéseket – emelte ki Juhász Roland, tiszás jelölt.

Tovább olvasom

„Alsózsolca és környéke pontosan tudja, milyen közel voltunk ahhoz, hogy úgy járjunk, mint a gödiek”

Bár sokaknál már a feledés homályába merül, de emlékezzünk arra, hogy két-két és fél évvel ezelőtt a Fidesz, élén Csöbör Katalinnal Alsózsolcára kívánt telepíteni egy mérgező anyagokkal dolgozó akkuüzemet, csak a lakossági ellenállás túl soknak bizonyult. Erre hívta fel a figyelmet Juhász Roland, tiszás politikus. Emlékszünk még?

Tovább olvasom

Magyar Péter Miskolcon is bemutatta jelöltjeit – Jakab Péter diktátornak nevezte őt

Magyar Péter Miskolcon

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke hétfőn este a miskolci Hősök terén folytatta aznap Mezőkövesden megkezdett országjárását. A február 16-án rajtolt körút célja az április végi parlamenti választások előtti mozgósítás: a pártelnök elmondása szerint ez az a 55 nap, amelynek végén – szavai szerint – „visszaveszik a hazájukat”.

Tovább olvasom

Népszava: a tiszások vihetik Miskolcot, a vidék azonban a Fideszé maradhat Borsodban

Borsod-Abaúj-Zemplén választás 2026

A hét borsodi körzetből kettőben van realitása az ellenzéki győzelemnek – a többiben a kormánypárt az esélyes, írja a Népszava az áprilisi választásokat elemző cikkében.

Tovább olvasom

Szirmabesenyőbe is érkezhetnek fiatalok a megszűntetett Szőlő utcai intézményből

A felvetést Juhász Roland, a Tisza Párt Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1-es számú választókerületében induló képviselőjelöltje fogalmazta meg közösségi oldalán. Bejegyzésében azt írja, információi szerint elképzelhető, hogy a megszüntetett budapesti Szőlő utcai javítóintézetből gondozottakat szállítottak, illetve szállítanak át Szirmabesenyőbe, ahol a Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézete működik.

Tovább olvasom