Juhász Roland lábjegyzete a számháború margójára

Nemrég az operatív törzs azt közölte, cellainformációk alapján becsülték meg az október 23-i megemlékezésen résztvevők létszámát. A Tisza Párt lehetséges miskolci jelöltje, Juhász Roland szerint ez akár azt is jelentheti, hogy a magyar kormány visszaélt az állampolgárok adataival, ezért közösségi oldalán bejelentette, hogy közérdekű adatigényléssel fordul a Belügyminisztériumhoz, valamint másolatban megküldi a kérelmet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak (NAIH) is.

Tovább olvasom

„Lehet, hogy csillogni fog, de marad-e bármi a múltból?” – Juhász Roland a Diósgyőri várról

Már egy fél évtizede annak, hogy lezárták a látogatók elől a Diósgyőri várat és nagyon hosszas semmittevés után végül elkezdték renoválni. De ahelyett, hogy a korábbi állapotot állítanák helyre, a vár kinézetét alapvetően változtatják meg, a miskolciak és a hozzáértők nem csekély bosszúságára. Az infrastruktúra szintén igen hiányosnak tűnik.

Tovább olvasom

Csak álom marad az útfelújítás Miskolcon? – megérkeztek a válaszok az illetékestől

Miért kell a miskolci utak állapotát eltitkolni és tíz évre titkosítani? Egyre inkább úgy fest, hogy teljesen üres ígéret volt a hatalmas újraaszfaltozási kampányolás tavaly tavasszal. Az illetékes(ek) válaszát megnézve erősen úgy tűnik, ebből az útfelújításból nem sok lesz.

Tovább olvasom

A Diósgyőri vár: „Ez nem a mi örökségünk” – nem szabad belenyugodni?

Hatalmas késés, megugró költségek, teljesen megváltozott, az eredetire nem is hasonlító kinézet. A lakosság véleményét pedig senki a világon nem kérte ki az eltorzított egykori büszkeségünkről. Megérkezett a hivatalos válasz.

Tovább olvasom

Betonbunker lett a várból – a városvezetést kérdezte a helyi tiszás politikus

Alig egy héttel ezelőtt mutattuk meg, hogy áll most a Diósgyőri vár építése. A helyiek többségét valósággal sokkalta a látvány. Nem csak a kinézettel van gondja az embereknek, sokakat felháborít a jelentős csúszás és a megnövekedett költségek is. A problémák miatt Juhász Roland, aki információink szerint a Tisza egyik jelöltje lehet a 2-es választókerületben, közérdekű adatigényléssel fordult a városvezetéshez.

Tovább olvasom