Ismét készüljünk az ítéletidőre, már vasárnap újabb felhőszakadások, akár 50 mm csapadék és komoly jégeső várható

Komoly változás az előrejelzésben, a légkör pedig annyira bizonytalan, hogy az ország egész területén, tehát Borsodban is fel kell készülni viszonylag hirtelen kialakuló zivatarokra, felhőszakadásra és jégesőre. Villámárvizek úgyszintén előfordulhatnak bárhol. Milliós károkat hagyott maga után a pénteki vihar, és ha könnyen hitte volna bárki, hogy egy időre visszatér a kánikula, annak felesleges ilyen csalóka hitbe ringatnia magát, vasárnap ugyanis elképzelhető, hogy megint kisebb katasztrófák történnek majd, az Országos Meteorológiai Szolgálat ugyanis másodfokú figyelmeztetést adott ki felhőszakadás miatt  AZ EGÉSZ ORSZÁGRA.  Ez azt jelenti, hogy nagyjából bárhol és bármikor leszakadhat az ég,…

Tovább olvasom

Szétverte a fél országot a jég, óriási viharok tomboltak pénteken – videó

Golflabda, mandarin méretű jegek estek, délután inkább a középső, este az észak-keleti országrészt verte szét a jég. Több településen is mandarin-, golflabda- vagy éppen dióméretű jégdarabok hullottak az égből, nem kímélve embert, állatot, fákat vagy bármilyen tulajdont.  Az Időkép olvasói fotói alapján mandarinnagyságú jég esett az égből Tatán.  Ipolytölgyesen 5–8 centiméteres nagyságú jég esett.  Forrás: Időkép  Nem így jártak a veresegyháziak. Ott egy kicsit nagyobb, inkább golflabdányi szemek estek. Sellyén is meglepetten nézegethettek ki az ablakon az emberek, ott is megjelent ugyanis a mandarinméretű jég.  Ezt pedig a főváros XX.…

Tovább olvasom

Hatalmas darabokban hullott a jég, Miskolc több pontján elárasztotta az utakat a víz | videó

Csütörtök dél környékén hatalmas égszakadás érte Miskolcot, a jégeső egyes darabjai a két és fél centimétert is elérte. Északkeleten beindultak a zivatarok, a legfejlettebb góc Miskolctól északra alakult ki, ami a borsodi megyeszékhelyet is érintette. Több lakó videóra vette az égzengést, az egyik legmeghökkentőbb látvány, ahogy a Bajcsy-Zsilinszky úton a vasúti felüljáró alatt annyi víz összegyűlt, hogy az autók alig tudtak áthaladni rajta. A felhőszakadásról pedig az Időkép is megosztott egy videót:

Tovább olvasom

A klímaváltozás rendre ránk rúgja az ajtót – derékig érő jég egy vihar után – videó

Kelet-Franciaországban óriási jégverés tombolt, úgy kellett lapátolni a jeget, mintha tél lenne. Miközben Amerikában csaknem 48 fokos hőmérséklettel sorra dőlnek meg a melegrekordok, itt, Európában heves zivatarok és szupercellák tombolnak, jeget és vizet zúdítva a tőlünk nyugatabbra élők nyakába. A kelet-franciaországi Plombières-les-Bains faluban a jég olyan hatalmas mennyiségben és méretben zúdult le, hogy csaknem derékig érően borítja be a település utcáit. Nemcsak tojásnagyságú, de narancsméretű jég is esett, amely házak és autók ablakait törte ripityomra, és több embert súlyosan megsebesített. Elzászban és Franciaország több más északi tartományában rendkívüli katasztrófahelyzetet hirdettek, miután a meteorológia…

Tovább olvasom

Óriási jégeső verte el Edelényt – videók

Kiadós jégesőt kapott Edelény, amelyről az Időkép munkatársa készített látványos felvételeket (lásd lentebb). Intenzív, borsó szemű jéggel érkező zivatar érte el Edelényt – írja az Időkép. A beszámoló szerint nagyjából 20 percig tartott a zivatar, melyet viharos széllökések és felhőszakadás kísért. Mindehhez nagy mennyiségű, borsó nagyságú jég is társult, ami nagyjából 10 percen át folyamatosan, ebből 5-6 percig intenzíven hullott. A jég fehérbe borította a kerteket, udvarokat, amiről az alábbi felvételek is tanúskodnak: Forrás és további felvételek: Időkép

Tovább olvasom

Hatalmas, kíméletlen jégeső vert szét mindent vasárnap – videó

Magyarország nagy részén esett, de a középső területeken különösen viharos ítéletidő tombolt. Volt, ahol hatalmas, diónyi nagyságú jegek estek az égből. Az Index egyik olvasójától származik egy videó, ahol az látszik, hogy ténylegesen mekkora jégdarabok hullottak az égből. Erre senki nem számított, az biztos.  Életemben nem láttam ekkora méretű jeget esni, csak egy fa alá sikerült elmenekülnöm. Épp Budapestre tartottam Mezőtúrról, a főiskolánál ért az »égi áldás«. Az autóban kárt nem okozott, de nagyon félelmetes volt. Az ország több más részén is okozott felhőszakadást és jégesőt a vasárnapi vihar, leginkább…

Tovább olvasom

Miskolcot is elverte a jég csütörtökön, nem sokkal messzebb pedig tornádó volt

A tegnapi hidegfrontnál Borsodban is megmutatta rosszabbik oldalát az időjárás. Nem kellett sokat várni, kora délutánra megérkezett az előre jelzett hidegfront hazánkba viharral és jégveréssel. Miskolcról már tojás nagyságú jégdarabokról küldtek képes beszámolókat, Kassa mellett tornádó volt. Nem kellett sokat várni, kora délutánra meg is érkezett az előre jelzett hidegfront hazánkba, méghozzá sok helyütt viharral és jégveréssel. Az Országos Meteorológiai Szolgálat által az egész országra kiadott citromsárga figyelmeztetés szerint legjobb eséllyel délután az Alföld északi részén zivatarban akár óránként 80 kilométer körüli szélroham és jégeső is lehetséges, de a front mentén néhol…

Tovább olvasom

Csütörtökön zivatar és felhőszakadás is lehet Borsodban – figyelmeztetést adtak ki

Betör egy hidegfront, amit erős időjárási jelenségek kísérhetnek. Csütörtökön a hazánk felett átvonuló hidegfront alakítja időjárásunkat, a napsütést egyre gyakrabban zavarja majd felhősödés és az átvonuló frontot hevesebb záporok, zivatarok, szélerősödés kíséri. Csütörtökön a déli óráktól egy hidegfront mentén észak felől egyre többfelé alakulnak ki zivatarok, amelyek dél felé haladnak. A zivatarokat átmenetileg viharos szél, jégeső is kísérheti. Az egymást követő zivatargócokból helyenként nagy mennyiségű (jellemzően 20-30, de akár 40 milliméter) csapadék is összegyűlhet. Az egész országra kiadták az elsőfokú figyelmeztetést, ráadásul Borsod-Abaúj-Zemplén megyére a felhőszakadás miatt is kiadták a…

Tovább olvasom

Na ez durva – teniszlabdányi jegek hullottak az óriási vihar közepén – videó

Mostanában szinte meg sem lepődünk, hogy mennyi óriási erejű vihar csap le egyik pillanatról a másikra Európában, de ami Isztambulban történt, azért messze felülmúlja az átlagot. Nagyerejű szupercella csapott le délután Isztambulra, valóságos jégvihar zúdult a török városra. Egy tőlünk keletre örvénylő ciklon hidegfrontja érte el ma délután Törökország nyugati részét. Hatására heves zivatarok alakultak ki. Isztambul környékét egy rendkívül erős szupercella környékezte meg, mely valóságos jégvihart zúdított a városra. Idokep.hu

Tovább olvasom