A fesztiválszezon lendített az Oszkár telekocsi szolgáltatáson, de még nem érték el a járvány előtti szintet

Komoly növekedést könyvelhet el idén a cég, a fesztiválszezon különösen felpörgette a helyfoglalások számát, azonban még így sem tértek vissza a járvány előtti szinthez. Arra, hogy miért marad el még mindig a forgalom a járvány előttitől a cég szerint az adhat magyarázatot, hogy sok helyen tartósan intézményesült a távmunka, így kevesebb utazást tesz szükségessé a munkavállalás. A másik lényeges ok abban keresendő, hogy az elmúlt két esztendőben aránylag alacsony volt az új belépők száma. Az Oszkar.com tájékoztatása szerint 2020-ban 135 millió forint árbevétel mellett 66 millió, 2021-ben 132 millió forint…

Tovább olvasom

Komoly nyári járványhullámot jósol Európába a WHO

Az utóbbi hetek megugró fertőzöttszámai mindenképp erre utalnak. A koronavírus újabb masszív hulláma várható Európában a nyáron – közölte csütörtökön Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója. A koronavírus feltehetően erősen fog terjedni a nyár során, mivel a társég országai feloldották eddigi járványügyi óvintézkedéseiket – mondta. „A vírus nem fog attól eltűnni, hogy az államok nem figyelik többé” – tette hozzá. A WHO szakértői szerint az utóbbi hetekben a fertőzöttek száma az európai kontinensen több mint háromszorosára nőtt a korábbinál sokkal gyorsabban terjedő omikron vírusvariáns BA.5 alváltozata miatt.…

Tovább olvasom

Rusvai Miklós kifejtette, mikorra várhatjuk a 6. hullámot és mit érdemes tenni ellene

A mostani esetszámok Európa több részén ugyan 10–15 százalékkal magasabbak a két-három héttel ezelőtti mélyponthoz képest, de remélhetőleg ez csak egy átmeneti jelenség, ami részben az elmúlt két-három hét frontbetöréseivel magyarázható, aminek leginkább Nyugat-Európa érezte meg a hatását – nyilatkozta Dr. Rusvai Miklós virológus a Metropolnak. „Lehet, hogy ez csak hullámocska lesz, ilyen esetszám-ingadozások a múltban is voltak és országonként változnak, hogy mikor jelentkeznek. Én őszintén remélem, hogy ez nem lesz tartós felfutás ebben a két országban sem, illetve hogy Nyugat-Európában általánosan, meg néhány más országban is csak ideiglenesen növekszik az…

Tovább olvasom

Rusvai Miklós elmondta, számít-e nagyobb járványhullámra itthon nyáron vagy ősszel

A szakértő szerint a magas átfertőzöttség miatt legfeljebb hullámocskák lehetnek Magyarországon. Rusvai Miklóst az InfoRádió kérdezte a járványról. A szakember szerint a koronavírus velünk marad, és az alkalmat lesi, hogy mikor kezdhet újra terjedni, de nyáron igazi nagy hullámokra nem lehet számítani. “Ez továbbra is igaz, de hullámocskák lehetnek. Viszont vannak olyan országok, ahol ezeket sem akarják elviselni, és igyekeznek megakadályozni a vírus terjedését. Ezt látjuk most többek között Németországban és Olaszországban “ – fogalmazott Rusvai Miklós, hozzátéve, hogy nem pestisről, koleráról vagy fekete himlőről van szó, bizonyos mértékig meg kell…

Tovább olvasom

Az “új járvány” az Elf Bar, de ezt mi magunk választjuk – pedig nem kellene

Zacher Gábor figyelmeztetett arra, hogy egyáltalán nem veszélytelen az új őrület. Zacher Gábor az RTL kamerái előtt szedett szét egy Elf Bart, amely szerinte édes íze miatt is függőséget okoz, de ennél is nagyobb probléma szerinte, hogy az Elf Barok esetében még azzal sem lehet riogatni, hogy az ember büdös lesz tőle. A toxikológus azt mondta, sejtéseik szerint növényi glicerinek vannak benne, és ettől „kellemes édes ízt, illetve a benne lévő aromaanyagoktól függően„ érzünk különböző gyümölcsös ízeket, ami „jó”. Ő is elmondta, hogy Magyarországon az Elf Bar „teljesen szabályozatlan”, amin…

Tovább olvasom

Kijelenthető, hogy botrányosan “kezelte” a járványt a kormány az első naptól kezdve

Az állami hivatal azt mondja, úgy kezelték a járványt, hogy egy sor adatot be sem kértek a kórházaktól. Hihetetlen részletekre derült fény és helyenként nem véletlenül van az embernek olyan érzése, hogy óriási az ellentmondás és a felülről érkező nyomás a kórházigazgatókon. Mindenben a titkolózás, a mellébeszélés ment, hihetetlen részletek láttak napvilágot. „Star Wars-os pólóban akartam jönni, csak az asszony nem engedte” – viccelődött Takács Péter, a Szent János Kórház akkori főigazgatója a kormánypárti PestiTV stúdiójában. 2020 novemberében jártunk, közelítettük a koronavírus-járvány második hullámának csúcsát. Több mint hétezer fertőzöttet ápoltak kórházban,…

Tovább olvasom

Egy gyártó máris teszteli a majomhimlő elleni vakcinákat

Ugye nem lesz mégis koronavírus 2.0, hogy ismét jönnek majd a kötelező oltások és a világjárvány? Preklinikai vizsgálatokon teszteli a Moderna gyógyszercég a majomhimlő elleni lehetséges oltóanyagokat, amelyekről egyelőre nem árultak el további részleteket. (A Moderna a Pfizerhez hasonló mRNS-vakcinát fejlesztett a koronavírus ellen.) Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint május 7-e óta 131 majomhimlős esetet találtak olyan országokban, ahol alapvetően nincs jelen ez a betegség. További 106 gyanús esetről tudnak, írja a Reuters. A valaha feketehimlő ellen használt vakcina majomhimlő ellen is védett, de viszonylag súlyos mellékhatásai miatt (egymillióból egy…

Tovább olvasom

Galgóczi: Nyáron lecseng a járvány, de kérdéses, lesz-e hatodik hullám

Hétről hétre egyre kevesebb ember fertőződik meg Magyarországon a koronavírussal, és a fertőzésben elhunytak száma is csökken – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán. Galgóczi Ágnes közlése szerint hetente körülbelül 10-20 százalékkal csökken az új fertőzöttek és a halottak száma.Hozzátette, az új esetek csaknem 21 százaléka a 65-79 éveseket érinti, ebben a korosztályban még emelkedik is a koronavírus-fertőzöttek aránya. Közölte azt is, hogy Budapesten és Pest megyében regisztrálják a legtöbb fertőzöttet, de Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Zala megyében is emelkedik a fertőzöttek száma,…

Tovább olvasom

Alaptörvényt módosítana a kormány, hogy a háború miatt is lehessen veszélyhelyzetet hirdetni

Gulyás Gergely szerint a járványügyi veszélyhelyzet május végén megszűnik, de az orosz-ukrán konfliktus miatt is biztosítanák a kormány gyors cselekvőképességét. Az országgyűlési választás utáni első Kormányinfót tartotta csütörtökön Gulyás Gergely. Ezen elmondta, hogy a kormány a minap áttekintette a járványhelyzetet is – tudósított az Index.hu. A vírus intenzitása csökken, lényegesen alacsonyabb a súlyos megbetegedések aránya, a vírus viszont még nem tűnt el. A miniszter hozzátette: a megbetegedések számánál is azt látják, hogy a tesztek aránya csökken, ugyanakkor a megbetegedések száma erős kilengést mutat, „a koronavírus továbbra is velünk van”, illetve…

Tovább olvasom

Megszületett az ítélet, hogy nem lehet kitiltani a kórházakból a sajtót, azóta Orbán hozott egy rendeletet, hogy mégis

Ha valakinek eddig kétségei lettek volna arról, hogyan működik a Fidesz jelenlegi kormányzása, annak elég ezt az egyetlen dolgot megnéznie. A járvány kitörése óta a sajtót kitiltották minden kórházból, így hazánkban nem lehetett hitelesen bemutatni, hogyan zajlik a kórházi munka a Covid-osztályokon. Szerdán a bíróság kimondta, jogellenes a kitiltás, pénteken Orbán Viktor azonnal hozott egy új rendeletet, hogy de, mégis kitiltható a sajtó. Sakk-matt, így zajlik ez nálunk. Máris reagált a kormány a Fővárosi Törvényszék szerdai döntésére, miszerint a Kásler Miklós vezette Emberi Erőforrások Minisztériumának nincs joga arra, hogy a koronavírus-járvány…

Tovább olvasom