Ezúttal sem sikerült feljelentést tenni az Integritás Hatóságnál Tompos Mártonnak

Tompos Márton, másodszor is elvitt az újonnan felállt Integritás Hatósághoz korrupciós ügyeket, de most azzal az indokkal nem jutott túl az épület recepcióján, hogy időpontot kell kérni a bejelentésekhez – derült ki a momentumos politikus Facebook-bejegyzéséből. A Momentum szóvivője és parlamenti képviselője szombaton (azon a napon, amikor a hatóságnak hivatalosan meg kellett kezdenie a működést) is hiába próbált bejutni. Ezután hétfőn ismét visszament az Integritás Hatósághoz, és nyomtatott és digitális formában is megpróbált 5 ügyben – többek között az Öveges-programról és az Elios-ügyről – feljelentést tenni, azonban a recepción túlra nem engedték azzal…

Tovább olvasom

Kinevezte az Integritás Hatóság vezetőit a köztársasági elnök

Péntek este megjelent a Magyar Közlönyben, hogy Novák Katalin köztársasági elnök Biró Ferenc Pált az Integritás Hatóság elnökévé, Holbusz Tímeát és dr. Dabóczi Kálmánt elnökhelyettessé nevezte ki Windisch Lászlónak, az Állami Számvevőszék elnökének csütörtök este közzétett javaslata alapján – számolt be róla a hvg.hu. Mint írják, a kinevezések már november 4-étől érvényesek, és hat évre szólnak. Az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében hozott törvények egyike szerint az autonóm államigazgatási szervként létrejövő Integritás Hatóság feladata az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos csalás, összeférhetetlenség, korrupció vagy más jogsértés kivizsgálása lesz. A HVG be is…

Tovább olvasom