Először fényképezte fuldokló feleségét, és csak aztán sietett a megmentésére, de már hiába

Segítségnyújtás elmulasztása bűntettével gyanúsítanak egy pilisvörösvári férfit, aki először lefényképezte fuldokló kedvesét, s csak az után próbált segíteni, ezért a nő meghalt – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu honlapon. A közlemény szerint a nő a pilisvörösvári lakása hálószobájában az ágy fölé függesztett edzőkötél egyik szárába dugta be a fejét még 2019. április 10-én. A nő előrehajolt, mire a kötél megfeszült a torkán. A 39 éves párja észrevette ezt, ám nem szabadította ki azonnal: elővette mobiltelefonját, lefényképezte és csak ez után emelte ki az akkor már eszméletlen nő…

Tovább olvasom

Elhunyt Diana Rigg, egykori Bond-lány és a Trónok harca színésznője

Elhunyt Diana Rigg brit színésznő – írja a Guardian. A színművész többek között a Trónok harcában szerepelt az utóbbi időben, Olenna Tyrell karakterét alakította, de feltűnt a Doctor Who című sorozatban is. Rigget az 1960-as években többek között a The Avengers című kultikus brit kémfilmsorozatban, illetve James Bond feleségeként  az Őfelsége titkosszolgálatában című moziban nyújtott alakítása tette ismertté. Színházi karrierje az 1950-es években kezdődött. 1959-ben csatlakozott a Royal Shakespeare Companyhez, 1971-től a Broadway-en is játszott.

Tovább olvasom

Már 21 emberrel végzett eddig a bika nevű új drog, Borsod megye különösen érintett

21 halálos áldozatot szedett már itthon az az újfajta kábítószer, amely Magyarországon bika becenéven vált ismertté – nyilatkozta a 24.hu-nak Csákó Ibolya alezredes. A cikk szerint a bika sokkal erősebb, mint a többi dizájnerdrog. Az anyagot dohánnyal keverve szívják,pont mint a – régóta a feketepiacon futtatott – herbál, azzal a különbséggel, hogy a hatásfoka a többszöröse annak. A halálesetek többsége Budapesten történt, de Borsod-Abaúj-Zemplén megye is különösen érintett. Emellett Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Tolna megyében is okozott már halálozást a bika, amely főleg olcsósága miatt terjed gyorsan: a 24.hu szerint egy bikás cigi már…

Tovább olvasom