Ilyen is volt a DVTK: amikor a válogatott kezdő tizenegyéből nyolc diósgyőri játékos lépett pályára

Aztán egyet még be is cseréltek, így összesen kilencről beszélhetünk. Ilyen magasságokban is járt a diósgyőri futball bő négy és fél évtizeddel ezelőtt. Azóta pedig finoman szólva nem éppen a felfelé mozdulást látjuk.

Tovább olvasom

Nem küldi el a DVTK a vezetőedzőt, a sportigazgató optimista, a szurkolók bojkottot hirdettek

A rettentő őszi szezon után a Szervezett Szurkolói Csoportok arra kérték a diósgyőri klub tulajdonosát, távolítsa el pozíciójából a vezetőedzőt, ám a csapatnál ragaszkodnak hozzá, hogy a szakmai döntéseket szakemberek hozzák meg.

Tovább olvasom

Bombaformában Acolatse, mélyen a DVTK – a miskolciak őszi mérlege

Elton Acolatse

Hatalmasat fordult egy év alatt a világ kereke Diósgyőrött. Míg a 2024-es évet a harmadik helyen fejezték be, és az azóta menesztett fiatal sportigazgató már a nemzetközi kupaindulásról álmodozott, addig az idei év vége már a kiesés elleni harcot vetíti előre. A Diósgyőri VTK 18 forduló után 18 ponttal a tizedik helyen, épphogy a vonal felett zárta az őszi szezont a labdarúgó Fizz Ligában.

Tovább olvasom

Történelmi szezon nehéz kezdete: a Kazincbarcika mérlege az első NB I-es ősz után

Kolorcity Kazincbarcika Sport Club

Téli szünetre vonult a labdarúgó Fizz Liga, és az újonc Kazincbarcika számára az első élvonalbeli félév a várakozásoknak megfelelően rögös terepen zajlott. A borsodi csapat 18 forduló után 11 ponttal az utolsó, tizenkettedik helyen zárta az őszi szezont, ami önmagában történelmi pillanat – még ha nem is a legkedvezőbb körülmények között.

Tovább olvasom

Átalakulhat a keret, és továbbra sincsen otthona a sereghajtó Kazincbarcikának

Az Újpest 2-1-re győzött a sereghajtó Kazincbarcika ellen a labdarúgó Fizz Liga idei utolsó, 18. fordulójának vasárnapi játéknapján a Szusza Ferenc Stadionban. A lila-fehérek július óta először nyertek otthon, míg a vendégek helyzete továbbra is kritikus – ráadásul még mindig nem látszik, mikor játszhatnának végre hazai pályán NB I-es bajnokit.

Tovább olvasom

Nem bírt az Újpesttel a Kazincbarcika

Bár az Újpest végig dominálta a találkozót és hatalmas mezőnyfölényben játszott, a Kazincbarcika egy percen belül válaszolni tudott a lila-fehérek vezető góljára, ezáltal pontosztozkodás történt vasárnap délután a Szusza Ferenc Stadionban. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik egy korai kapufa, egy vitatott büntetőgyanús szituáció, valamint az újdonsült sportigazgató, Dárdai Pál jelenléte is a lelátón.

Tovább olvasom

Radenković már számol Acolatse távozásával: „három játékost veszünk helyette”

Elton Acolatse

A Diósgyőr 2-1-es vereséget szenvedett a Puskás Akadémia otthonában a hétvégén, ám a mérkőzés után nem csak a vitatott játékvezetői döntések kerültek szóba, hanem Elton Acolatse remek idénye is. A 30 éves holland-ghánai támadó ismét eredményes volt, így már 8 gólt és 8 gólpasszt jegyez ebben a szezonban – ami a DVTK összes, 24 NB I-es találatának egyharmadát jelenti.

Tovább olvasom

Tovább mélyül a válság Barcikán

Magabiztos játékkal, 2-0-s győzelmet aratott a Paks a sereghajtó Kazincbarcika otthonában a Fizz Liga legutóbbi fordulójában. A vendégek ezzel a sikerrel kihasználták a sorsolás adta lehetőséget, mivel a közvetlen riválisok (a Ferencváros és a Debrecen) egymás ellen játszanak, a Tolna megyeiek mindössze két pontra zárkóztak fel a tabellát vezető Győr mögé.

Tovább olvasom