Orbán ismét kijátssza a kártyát: levélben kéri a határon túli magyarokat, hogy szavazzanak a Fideszre

Kis túlzással ismét előhozta a kormánypárt a 2004-es népszavazást és benyújtja a számlát egy-egy fontos voks formájában a határon túli magyarok számára a rengeteg kiáramló támogatásért. „2004. december 5-e nehezen felejthető traumát jelentett a magyar nemzetpolitikában” – írja Facebook-bejegyzésében Dömötör Csaba államtitkár. Tizenhét évvel ezelőtt ezen a napon tartották a népszavazást a kettős állampolgárságról, amely eredménytelenül zárult, mert sem a külhoni magyarok honosításának egyszerűsítését támogatók, sem az azt ellenzők száma nem érte el a kétmilliót. Alig pár héttel azután, hogy 2010-ben kétharmados parlamenti többséggel kormányt alakított a Fidesz, már át is…

Tovább olvasom

Az erdélyi magyarok közel fele részt venne a magyar választásokon, döntő többségük a Fideszre szavazna

Orbánék ezt 2004-ben is pontosan tudták, ezért is volt annyira fontos minél több embernek állampolgárságot és ezzel választójogot adni külhonban. Ahogy egyébként ezt Mikola István konkrétan el is ismerte. Az ellenzéki összefogás nem pálya Erdélyben, elképesztő fölényben Orbán szavazói. Egy közvélemény-kutatás szerint a magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyi magyarok 42 százaléka venne részt a magyarországi parlamenti választásokon, túlnyomó többségük a Fideszt támogatná. Az erdélyi magyarokra reprezentatív, 1218 fős mintán készített felmérést a Bálványos Intézet és a Transylvania Inquiry közvélemény-kutatók képviselői, Toró Tibor és Kiss Tamás ismertették egy kolozsvári sajtótájékoztatón. A…

Tovább olvasom