Tudtunk arról, hogy Joe Biden és felesége a Balatonnál volt nászúton 1977-ben?

A 43 évvel ezelőtti történetet előbányászták az archívumból, még az újság is megírta, hogy az akkori amerikai „szenátor” Magyarországon töltötte a nászútját Jill Bidennel, aki most is a leendő elnök felesége. Érdekesség, hogy Melania Trump, az előző First Lady ekkor hét esztendős volt. Joe Biden frissen megválasztott amerikai elnök 1977-ben Magyarországon, a Balatonnál töltötte a nászútját második feleségével, Jill Bidennel, azaz a következő First Ladyvel. A Népszava Charles Gatival, a Johns Hopkins Egyetem Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Iskolájának professzorával készített interjúja szerint a Magyarországról származó Tom Lantos képviselő javaslatára választották a Balatont.…

Tovább olvasom

Megnézheti magyar felirattal Biden győzelmi beszédét

Joe Biden magyar idő szerint hajnali háromkor szólt a szavazókhoz. Győzelmi beszédében azt mondta, minden amerikai elnöke akar lenni, és azt kérte az amerikaiaktól, hogy ne ellenségként tekintsenek politikai ellenfeleikre. Nézze meg a frissen megválasztott elnök beszédének legfontosabb pillanatait! A videót a Telex készítette. (Ha a Telex által készített magyar felirat nem jelenik meg automatikusan, kiválasztható a lejátszó alsó sorában.)

Tovább olvasom

Joe Biden lett az Egyesült Államok új elnöke

Pennsylvania állam 20 elektorának az elnyerésével a demokrata jelölt, Joe Biden megszerezte a győzelmet az amerikai elnökválasztáson.  A demokrata jelölt – Barack Obama alelnöke – ezzel 273 elektori szavazatot tudhat magáénak az összesen 538-ból, ami azt jelenti, hogy a republikánus Donald Trump jelenlegi elnök a szavazatszámlálás alapján minden esélyét elveszítette a második mandátuma elnyerésére. Így Joe Biden lett az Amerikai Egyesült Államok 46. elnöke. Alelnöke az 56 éves kaliforniai szenátor asszony, Kamala Harris lesz, az első nőként, aki betöltheti ezt a tisztséget. Joe Bident a delaware-i Wilmingtonban, családi körben érte a győzelem híre. Este fog a…

Tovább olvasom

Erőszakra buzdító felhívások miatt a Facebook letiltott egy a Trump-hívő csoportot

A Facebook letiltotta a Stop the Steal nevű népes amerikai Facebook-csoportot, mert annak több tagja erőszakra buzdított, sokan pedig azt állították, hogy a Demokrata Párt elcsalja az elnökválasztást. A csaknem 350 ezer tagú Facebook-csoport tagjai – írja az MTI – Donald Trump elnök hívei. Akadnak más, hasonlóan Donald Trumpot éltető, és egészen frissen – a szavazatszámlálás elhúzódása alatt – szerveződött csoportok, ám azok jóval kisebbek.  A csoport azért alakult, hogy törvénytelennek állítsa be a választási folyamatot, a választási eljárást, és erőszakra buzdító, aggasztó felhívásokkal szembesültünk egyes tagjai részéről  – közölte…

Tovább olvasom

Trump már kórházban – az amerikai elnök útja az „európai kamuvírustól” a kórteremig, súlyosabb lehet az állapota

Donald Trump már csak az életkora miatt is az átlagnál erősebben veszélyeztetett. Végül őt is utolérte a végzet, megfertőződött a koronavírussal, amit korábban hosszú hetekig, hónapokig komolyan se vett. Most viszont súlyosabb lehet az állapota, mint amit közölnek róla. Az amerikai elnök elkapta a koronavírust, elővigyázatosságból vitték kórházba. Ugyan enyhe tünetei voltak, de kora és túlsúlya növeli a súlyosabb tünetek kialakulásának kockázatát. A Walter Reed katonai kórházba szállították Donald Trumpot, akiről péntekre virradóra derült ki, hogy pozitív lett a koronavírustesztje – közölte a Fehér Ház. A 74 éves amerikai elnököt…

Tovább olvasom

Saját lányát akarta alelnöknek kinevezni Donald Trump

Szinte minden héten megjelenik valamilyen szórakoztató, hihetetlen vagy éppen érthetetlen történet az Egyesült Államok személyiségzavaros elnökéről. A legutóbbi szerint a narancs hajú flótás nagyon komolyan elgondolkodott, hogy a lányát, Ivanka Trumpot kellene megtennie alelnökjelöltnek – írta a 444.hu az elnök volt tanácsadójának könyve alapján. „Okos, szép, az emberek imádják”-érvelt állítólag az elnök a tanácsadóinak, akik a könyv szerzőjének elmondása szerint kisebb erőfeszítés árán, de kibírták, hogy ne nevessék el magukat. Trump annyira komolyan gondolta, hogy az akkor 34 éves lányával kellene párban indulnia az elnöki posztért, hogy még közvélemény-kutatást is…

Tovább olvasom

Kunhalmi Ágnest és Tóth Bertalant választották társelnöknek az MSZP-ben

Kunhalmi Ágnest és Tóth Bertalan választotta az MSZP társelnökévé szombaton a párt online kongresszusa. A szocialista párt történetében először választott vezetőinek társelnököket. Mészáros Tamás, a kongresszus szavazatszámláló bizottságának elnöke az MSZP Facebook-oldalán közvetített videóban azt mondta, a társelnökök megválasztását a 261 küldöttből 225 támogatta. A párt elnökhelyettese Komjáthi Imre lett, a párt alelnökének Gurmai Zitát és Hegyi Gyulát választották. A választmány elnöke a korábban a posztot már betöltő Hiller István lett. fotó: MTI

Tovább olvasom

Egy fideszes helyettes államtitkárt jelölnek a Nemzeti Választási Bizottság élére

Már a látszat sem nagyon fontos, de hát megtehetik. Az augusztus 31-ével leköszönő Pálffy Ilona helyét Nagy Attila Mihály, jelenlegi helyettes államtitkár veheti át. Orbán Viktor miniszterelnök Nagy Attila Mihály, az Igazságügyi Minisztérium gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkárának kinevezését javasolja a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnökévé Áder János köztársasági elnöknek szeptember 15-ei hatállyal – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár pénteken. Pálffy Ilona, az NVI elnöke augusztus 31-i hatállyal lemondott tisztségéről. A választási eljárásról szóló törvény értelmében a Nemzeti Választási Iroda elnökét a miniszterelnök javaslatára a…

Tovább olvasom

Nyolcvanegy Nobel-díjas támogatja Trump ellenfelét

Nyolcvanegy Nobel-díjas biztosította támogatásáról Joe Bident, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltjét szerdán egy nyílt levélben, arra hivatkozva, hogy a volt alelnök „hajlandó meghallgatni a szakértőket”, és korábban „mély megbecsülését fejezte ki a tudományos megoldások iránt a betegségekkel szemben”. A CNN amerikai hírtelevízió honlapján megjelent cikk szerint a kémiai, orvosi és fizikai Nobel-díjasok hangsúlyozták annak fontosságát, hogy a választott vezetők tudományos alapon hozzanak döntéseket, különösen egy világjárvány idején. „Nemzetünk történelme során még soha nem volt nagyobb szükség arra, hogy vezetőink megbecsüljék a tudomány értékét a közvélemény alakításában” – áll a levélben.…

Tovább olvasom

A Mi Hazánk újraválasztott elnöke a homoszexuálisokat „sátáni csoportnak” nevezte

A tisztújító kongresszus egyhangúlag ismét Toroczkai Lászlót választotta a mozgalom elnökének, aki beszédjében rögtön újra be is mutatkozott. Egyhangú szavazással újra Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk Mozgalom elnökévé a küldöttek a párt szombati, Budapesten megtartott tisztújító kongresszusán. A régi-új elnök a tanácskozás szünetében megtartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a küldöttek megfelelőnek ítélték a párt eddigi politikai irányvonalát. Azt, hogy a Mi Hazánk sem az egyesült balliberális tömbhöz, sem a Fidesz körüli erőközponthoz nem akar tartozni. Ezekkel szemben, olyan magyar nemzetgazdaságot kívánnak építeni, amiből nem a külföldiek, illetve nem az oligarchák, hanem…

Tovább olvasom