Saját lányát akarta alelnöknek kinevezni Donald Trump

Megosztás

Szinte minden héten megjelenik valamilyen szórakoztató, hihetetlen vagy éppen érthetetlen történet az Egyesült Államok személyiségzavaros elnökéről. A legutóbbi szerint a narancs hajú flótás nagyon komolyan elgondolkodott, hogy a lányát, Ivanka Trumpot kellene megtennie alelnökjelöltnek – írta a 444.hu az elnök volt tanácsadójának könyve alapján.

“Okos, szép, az emberek imádják”-érvelt állítólag az elnök a tanácsadóinak, akik a könyv szerzőjének elmondása szerint kisebb erőfeszítés árán, de kibírták, hogy ne nevessék el magukat. Trump annyira komolyan gondolta, hogy az akkor 34 éves lányával kellene párban indulnia az elnöki posztért, hogy még közvélemény-kutatást is készíttetett Ivanka népszerűségéről.

Végül aztán maga Ivanka beszélte le az apját az ötletről, ami állítólag őt magát is meglepte. Az elnöki leány így is elég jól járt azzal, hogy apja az Egyesült Államok elnöke lett, férje, Jared Kushner elnöki főtanácsadó lett. És mint az Trump adóbevallásaiból kiderül, amelyeket a New York Times szerzett meg, Ivanka, aki hivatalosan a Trump Organization nevű családi cég alkalmazottja, tanácsadói díjat számlázott a Fehér Háznak, ami miatt aztán a Trump családnak még kevesebbet kellett adóznia.

Kapcsolódó cikkek