A győzelem kapujában bukott pontokat a DVTK a megyei rivális ellen

A 88. perc elején győzelemre állt a Diósgyőr, de aztán az őrült hajrában egyenlített a Mezőkövesd. Továbbra is nagyon nehéz a DVTK helyzete. Az OTP Bank Liga 23. fordulójában az első negyedóra végén vezetést szerzett a DVTK a Mezőkövesd ellen, miután az első 45 percben a csúcsék mögött játszó Hegedűs János szögletét Goran Milović gólra váltotta. A vendégek még az első félidőben egyenlítettek. A szünet után sokáig nem esett gól, majd a hajrában kettő is. Előbb Mirko Ivanovski értékesített egy jogos büntetőt, majd a vendégek egyenlítettek, így a DVTK egy…

Tovább olvasom

Drámai végjátékban bukta el a győzelmet a Diósgyőr

A DVTK a 96. percig vezetett, amikor az egyenlítő találat megszületett. Az első bő negyedóra inkább a vendégeké volt, náluk volt többet a labda is. A 7. percben Zsóri 22 méterről célozta meg a kaput, Antal azonban biztosan védett. A korábbi Puskás-díjas egy ollózással is próbálkozott , de most nem igazán jött össze neki a mozdulat. A hazaiaknál pályára lépett a napokban, Felcsútról igazolt David Vanecek is, aki előbb egy sárgával, majd egy ügyes kapura fordulással nyitott, hogy aztán megszerezze első gólját is. A 40. percben egy remek hazai akció…

Tovább olvasom