Másodjára is bocsánatot kért Deutsch Tamás Manfred Webertől és a néppárti képviselőktől kedd reggel – írja az Euronews. A csatorna által megszerzett üzenetben a Fidesz-KDNP delegáció vezetője azt írja, hibázott, amiért bocsánatot kér. A fideszes EP-delegáció vezetője azt írta, szeretné tisztázni a korábbi interjúban elhangzott állításait. „Szeretném megismételni a bocsánatkérést Manfred felé és a többi kollégám felé. Nem állt szándékomban megbántani senkit, sem a frakcióvezetőt, sem a frakció többi tagját, sem a pártcsaládunkat általánosságban” – írta Deutsch Tamás. „Ez hiba volt a részemről, amiért bocsánatot kérek. Egyúttal visszavonom a szerencsétlen hasonlatot,…
Tovább olvasomCímke: Deutsch Tamás
Még a lengyelek is kizárnák Deutsch Tamást a Néppártból
Szerdán tárgyal és lehet, hogy dönt is az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciója arról az indítványról, amely arra irányul, hogy Deutsch Tamást zárják ki a frakcióból – értesült a Politico. A javaslat egy osztrák képviselőhöz, Othmar Karashoz kötődik, aki hetekkel ezelőtt harminc képviselő aláírásával kezdeményezte Deutsch kizárását. A kezdeményezést azóta már több mint negyvenen írták alá. Deutsch kizárását azért javasolta az osztrák képviselő, mert a fideszes politikus két magyarországi interjúban is a náci Gestapo és a kommunista ÁVO érveléséhez hasonlította Manfred Weber kijelentését. Deutsch Tamás később elmondta, hogy ő már elnézést…
Tovább olvasomA jövő héten tehetik ki Deutsch-ot a Néppártból
A jövő héten tárgyalhatja Deutsch Tamás kizárását az Európai Néppárt (EPP) – írja a 444. Ráadásul az is előfurdulhat, hogy vele együtt kirakják az összes fideszes politikust is. Deutschcsal az a baj, hogy az EPP frakcióvezetőjének, Manfred Webernek a szavait, melyek szerint akinek nincs takargatnivalója, nem kell félni a jogállamisági mechanizmusról, az ÁVÓ és a Gestapo jelmondatához hasonlította. Erre a néppárti Othmar Karas kezdett aláírásgyűjtésbe Deutsch kizárásáért. Aztán Deutsch magyarázó-bocsánatkérő levelet írt Webernek, amit Weber (és Karas) nem fogadott el, szerinte Deutschnak mennie kell. A magar kormány sem csinál nagy…
Tovább olvasomDeutsch Tamás bocsánatot kért a gestapózásért
Pénteken nyilvánosságra hozták Deutsch Tamás levelét, amelyet az Európai Néppárti Frakció tagjainak írt. A levél előzménye, hogy az Európai Néppárt (EPP) harminc politikusa kezdeményezte Deutsch kizárását a politikai csoportból Manfred Weber frakcióvezetőnél és Simon Busutil frakció főtitkárnál. A néppárti képviselők azt írták: döbbenettel és növekvő türelmetlenséggel figyelik a Fidesz EP-képviselőinek radikalizálódását és verbális támadásait. Deutsch a pénteki levelében azt állítja, hogy a magyar sajtóban megjelent, november 25-i interjúja után felmerült vádakat – amelyek szerint ő a frakcióvezetőt a Gestapóhoz és a magyar kommunista titkosrendőrséghez, az ÁVO-hoz hasonlította volna – azonnal tisztázta a frakcióvezetőnek…
Tovább olvasomDeutsch Tamás elnézést kért az Európai Néppárt vezetőjétől a gestapós megjegyzése miatt
Az EUrológusnak is eljuttatta Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő azt a levelet, amelyben a következőkről tájékoztatta néppárti frakciótársait, s amelyet a HVG idéz: „A magyar sajtóban megjelent, november 25-i interjúm után felmerült vádakat – amelyek szerint én Frakcióvezető urat a Gestapóhoz és a magyar kommunista titkosrendőrséghez, az ÁVO-hoz hasonlítottam volna – a Frakcióvezető úrnak az interjút követő napon küldött levelemben azonnal tisztáztam.” Hozzáteszi, hogy minap telefonon is beszélt Weberrel, aki jelezte neki, hogy elfogadja a bocsánatkérést. Mindennek azért van jelentősége, mert Othmar Karas osztrák képviselő egy olyan indítványt juttatott el a…
Tovább olvasomDeutsch Tamást már harmincan ki akarják zárni a néppártból
Deutsch Tamás fideszes politikus vállalhatatlannak minősített kiszólása miatt szeretnék már a jövő héten megejteni a szavazást a tagságáról. Nemrég a HVG megszerezte az aláírók névsorát. A szavazást December 9-re szervezte az Európai Néppártban az a harminc politikus, akik petíciót indítottak az európai parlamenti képviselő gestapós kijelentése miatt. A lista tanúsága szerint az aláírók között akad lengyel, finn, osztrák, szlovák és német képviselő is. Az EPP szabályai szerint nemzeti delegációkat nem lehet kizárni, de egyéni frakciótagokat igen. Problémát okozhat azonban, hogy azt az említett szabályok nem szabják meg, hogy hány képviselőnek kell indítványoznia…
Tovább olvasomDeutsch Tamást kizárnák a néppárti EP-frakcióból
Nem Szájer József botránya volt az egyetlen kedden Brüsszelben, Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő is gondok elé néz. A Népszava azt írja, Deutsch kizárását kezdeményezték, aláírásgyűjtés indult a frakcióban. A kizárását Othmar Karas osztrák képviselő kezdeményezte Deutsch radikalizálódása és verbális támadásai miatt. Manfred Weber szavaira, melyek szerint egy országnak sem kell félnie a jogállamisági mechanizmustól, ha nincs takargatnivalója, Deutsch azt mondta, ez volt a jelmondata a Gestapónak és az Ávónak is. Ez pedig sérti a frakció tagjait, a tények elferdítése, a totalitárius rendszerek áldozatainak megcsúfolása. A nácizmus és a kommunizmus sötét napjainak Európája…
Tovább olvasomDeutsch a Gestapóhoz hasonlította az EU-t, egy néppárti EP-képviselő tette helyre
Esther de Lange holland néppárti EP-képviselő is beszállt Deutsch Tamás és a Fidesz csatájába az Európai Néppárttal – írja a HVG. Deutsch korábban a Gestapót emlegette Manfred Weber azon állítására, amely szerint Orbán Viktornak nem kell félnie a jogállamisági követelményektől, ha tényleg szabad a média és független az igazságszolgáltatás Magyarországon. A Fidesz európai parlamenti képviselője úgy fogalmazott az ATV-ben: „Ha nincs semmi takargatnivalód, akkor nem kell félned. Én jól emlékszem, hogy a Gestapónak és az ÁVO-nak ugyanez volt a jelszava. Ezt mondták. Mintha az lenne a történelmi tapasztalata az abban…
Tovább olvasomFidesz-kultúra magasfokon – Deutsch Tamás „sz*pós” posztja a Facebookon
Egy egészen „kulturált” viccel üzent az ellenzéknek a közösségi médiában Deutsch Tamás. Ezek szerint a Fidesznél ez a stílus is simán belefér. Az elmúlt évtizedekben híressé vált EP-képviselőnk bizony nem finomkodott a Facebookon, hogy odaszúrjon egyet Újhelyi Istvánnak. A posztot változtatás nélkül közöljük. „Megy a vadász az erdőben, egyszer csak meglát egy barlangot.Belelő kettőt, kis idő múlva sértetlenül kijön a medve:- Ejnye vadász, megpróbáltál megölni. Egy módon nem öllek meg, ha lesz@psz. A vadász nem tud mit tenni, megteszi amit a medve kért. Másnap megint megy a barlanghoz, ezúttal egy…
Tovább olvasom