Íme a „Mi Hazánk” igazi arca, a mozgalom irodájának ajtaján cigányok ellen uszító plakát jelent meg

Nem, nem kívülről ragasztották rá, ezt belülről helyezte el valaki, a felirat félreérthetetlen üzenet: „Nem lehetünk cigányország”. A mozgalom egyelőre nem reagált. Feljelentést tesz a párt ellen az 1 Magyarország Kezdeményezés, az önkormányzat pedig elveheti tőlük az irodát. A cigányság ellen uszító plakát került ki a Mi Hazánk József körúti irodájának ajtajára – számol be a Mérce. Az üvegezett ajtóra belülről felragasztott plakáton egy roma emberekről készült fénykép látható, azzal a felirattal, hogy „nem lehetünk cigányország”, valamint a Mi Hazánk logójával. Az iroda Józsefváros önkormányzatának tulajdonában van a lap szerint, a…

Tovább olvasom

Letette esküjét Miskolc és a megye új cigányvajdája

A koronavírus-járvány miatt csak most nyílt lehetőség arra, hogy hivatalosan is esküt tegyen Lakatos Gusztáv, aki ezzel Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye cigány vajdája lett – számolt be róla az Index. A megyében nem ő az első vajda, 2008-ban Vajda Attilát választották erre a posztra. Lakatost az országos vajda, Kállai Csaba kérte fel most. A 64 éves férfi a beiktató ceremónián a miskolci Fagyöngy étteremben a református és a katolikus egyház képviselőinek áldása mellett tette le a vajdák esküjét – olvasható a Hír TV beszámolójában. Az ünnepélyes beavatást a cigány himnusz zárta.…

Tovább olvasom

Dúró Dóra: Ne szavazhasson, aki nem tud írni-olvasni

A Mi Hazánk mozgalom szerint a cigányság szavazatait könnyebb megvásárolni, a voksok lefényképezésének engedélyezése pedig végképp a csalások és visszaélések melegágya lesz. Az ország vezetésébe való beleszólásnak alapvető feltétele a tájékozottság, ráadásul a tanulatlan, szegényebb rétegek, jellemzően a cigányság szavazatának megvásárlása az elmúlt harminc év választási csalásainak melegágya volt  – indokolja vasárnap kiadott közleményében a Mi Hazánk Mozgalom, hogy  szavazati jog megszerzésének a feltételül szabná az írni és az olvasni tudást Magyarországon. A szélsőjobboldali párt a választási törvénynek arra a módosítására reagált, amelyet az Index szúrt ki először, és amely szerint nem…

Tovább olvasom