Bruce Willist kiküldték egy boltból, mert nem viselt maszkot

Felháborodást váltott ki Los Angelesben, hogy a világhírű színész szájmaszk nélkül sétált be egy üzletbe – írta a 444.hu. A hollywoodi színész könnyen megoldhatta volna a problémát, hiszen egy sál lógott a nyakában, ám inkább kisétált a boltból, mint hogy eltakarja vele az arcát. A 65 éves színész utólag a People magazinnak azt nyilatkozta, “hibás döntés volt” nem viselni maszkot. Bruce Willis azt is kérte, hogy: „Legyen mindenki biztonságban odakint, és folytassuk a maszkviselést!” Los Angelesben már több mint 12 ezren haltak meg a koronavírus miatt. 444.hu.

Tovább olvasom

Saját lányával meztelenkedett egy német színésznő

Nem mindennapi összeállítással készül a német Playboy a következő számában. Claudelle Deckert színésznő saját lányával együtt mutatta meg bájait a férfimagazinnak – írta az Index. A konyhában jött az ötlet, éppen főztem. A zöldségeket aprítottam, amikor eszembe jutott, hogy milyen klassz lenne egy Playboy-fotózás a gyönyörű lányommal – fogalmazott a színésznő. Eleinte nem említettem senkinek, aztán a legközelebbi barátaimmal megbeszéltem a dolgot. Végül biztos voltam benne, hogy 20 év múlva már bánnám, ha nem tettem volna meg. Néhány fotó és egy videó már most megtekinthető a német Bild honlapján. Deckert…

Tovább olvasom

Rowan Atkinson nem akar többé Mr. Bean lenni

Többször nem bújna Mr. Bean bőrébe Rowan Atkinson. A brit színész a Radio Times-nak nyilatkozta, hogy bármekkora sikerrel is járna, számára túl megterhelő lenne még egyszer eljátszani a világszerte imádott karaktert. Nem igazán élveztem Mr. Beant játszani. Az ebből fakadó felelősség nem volt kellemes. Stresszesnek és fárasztónak éreztem a munkát, alig vártam, hogy vége legyen – fogalmazott. A Mr. Bean tévésorozatként 1990 és 1995 között futott Angliában, később, 1997-ben és 2007-ben két film is készült belőle. Emellett egy animációs sorozatváltozata is fut, amiben Atkinson adja a karakter hangját – a…

Tovább olvasom

Egy 110 éves Unicum-poszterrel a felsőjén pózolt egy amerikai rapper

Egy külföldi rapper, A$AP Rocky új ruhakollekcióján tűnt fel az Unicum 1910-ben elkészített posztere. A termék megjelenéséről a Zwack Unicumot semmilyen hivatalos szerv nem kereste fel a kép felhasználásáról. A 444.hu megkeresésére Zwack Sándor azt nyilatkozta, örül, hogy egy 1910-es poszterük ma is releváns tud lenni, de a karácsony miatt egyelőre nem foglalkoznak az ügy jogi útra terelésével. A Corporationznek viszont elmondta, hogy tervezik „ezt használni belső, magyar kommunikációban”, ahogy tervezik megkeresni A$AP Rockyt és Marine Serrét is. Hozzátette: „Meglátjuk, mi lesz majd a vége. Bevallom őszintén, én nem tudtam,…

Tovább olvasom

Pert nyert a szülei ellen egy férfi, akinek kidobták a pornógyűjteményét

Saját szülei ellen nyert polgári pert egy férfi, aki 2017-ben, a szüleitől elköltözve azzal szembesült, hogy az új lakására nem érkezett meg a 12 doboznyi pornógyüjteménye. Mint azt az apjától megtudta, szándékosan kidobták a kollekciót, ezzel “szívességet téve neki”. A férfi annyira zokon vette a dolgot, hogy perre ment. A bíróság nem fogadta el a szülők érvelését arról, hogy a ház tulajdonosaiként joguk volt kidobni a gyűjteményt. A férfi az eljárás elején jelezte, hogy a kár háromszorosát, 87 ezer dollárt szeretne bevasalni a szülein.

Tovább olvasom

Majka jótékonykodásra bátorítja követőit

A Kazincbarcikán élő, SMA betegségben szenvedő Zsombor megsegítésére buzdítja rajongóit Majka. A népszerű zenész és műsorvezetőt eredetileg Badalik Szabolcs futballista kereste meg, hogy segítsenek a kisfiúnak. A zenész és sportolók, közéleti emberek aláírásukkal láttak el egy labdát, amit licitre bocsátottak. A labda egymillió forinért kelt el, de Majka Facebook-oldalán közölte, szükség lenne még az emberek segítségére. Ha ön is segíteni szeretne:Szép Jövőért Zsombornak AlapítványA közleménybe írják azt,hogy: Egy labda Zsombiért!Számlaszám: 11734152-21916838Euro számlaszám: IBAN: HU97 1173 4152 2191 6838 0000 0000SWIFT kód: OTPVHUHB

Tovább olvasom

Sarkon fordult a plébános, amikor meglátta, mekkora gyásznép gyűlt össze

Túl nagynak találta a tömeget, ezért elhagyta a temetés helyszínét egy pap egy nyugat-nógrádi faluban. A környékbeliek a napokban egy helyi idős személy temetésére készültek, ám a papnak szemet szúrt az összegyűlt embercsoport mérete. Miután megállapította, hogy az összegyűlt rokonság és az ismerősök száma meghaladja az ötvenet, azonnal közölte, hogy semmiképpen sem szegi meg a szabályokat, és nem tartja meg a szertartást, majd azzal a lendülettel elhagyta a helyszínt. A nool.hu azt írja, a helyzetet végül gyors reagálásával a kántor oldotta meg, ő vette át az irányítást és méltóképpen elhantolták…

Tovább olvasom

A meneküléseiről híres Viszkis gratulált Szájernek az ereszcsatornás mutatványért

Ambrus Attila, az egykor Viszkis néven elhíresült, jó útra tért bankrabló bravúrosnak tartja Szájer József menekülését abból a bizonyos brüsszeli első emeleti lakásból. Ambrus anno maga is hasonló húzásra volt képes, csak ő a budapesti Gyorskocsi utcai rendőrkapitányság emeleti szobájából szökött meg. Igaz ő messzebb jutott, mert az utcán sem kapcsolták le. Most a Blikk szólaltatta meg a jó útra tért bankrablót, aki elismerését fejezte ki a szökéssel kapcsolatban. – Szerintem … csőlátás lépett fel a képviselő úrnál is, ezzel magyarázható ez a bravúros menekülési kísérlet, amiért egyébként minden tiszteletem…

Tovább olvasom

Győzike és testvére kibékültek, ennek örömére közös üzletbe kezdenek

Megtört a jég Gáspár Győző és Zsolt között. A testvérpár egy éve nem beszélt egymással. Zsolti a Story magazinnak mondta el, hogy véletlenül mindketten meghívót kaptak egy közös barátjuk születésnapi bulijára, és bár a partit egy koronavírusos vendég miatt lefújták, Győzi hazafelé felvette őt a buszmegállóban. Az autóban negyedóráig még nem szóltak egymáshoz, de Zsolti megtörte a jeget, és megkérdezte testvérétől, hogy van. Végül az egész utat végigvitatkozták, majd kimentek édesanyjuk sírjához, és kibeszélték magukból sérelmeiket. Azóta szent a béke. A Gáspár-fivérek másnap édesapjukat is meglátogatták, az éjszakát is ott töltötték egykori gyerekszobájukban.…

Tovább olvasom

Ebből az épületből menekült Szájer – fotó

Óriási vihart kavart Szájer József botránya, aki a keresztény értékeket hangoztató Fidesz alapítójaként titokban drogos orgiákra jár. A képviselőre és több, mint két tucat, többségében férfi szexpartnerére pénteken rúgták rá az ajtót a brüsszeli hatóságok. Szájert a többiekkel ellentétben nem az első emeleti lakásban, hanem az utcán fogtak el a rendőrök. Mint kiderült, a képviselő az ereszcsatorán leereszkedve, a hátizsákjában droggal próbált meg eltűnni a helyszínről. Ahogy azt az Index is közölte, azóta kiderült a lakás címe. A Rue des Pierres 57. alatt fekvő ház egyik első emeleti lakásában tartották…

Tovább olvasom