Az új korlátozások szerda 0 órától lépnek érvénybe Magyarországon, így este 8 és hajnal 5 óra között kizárólag munkába járás miatt és csak rendkívüli esetekben hagyhatjuk el otthonainkat. Orbán Viktor emellett azt is bejelentette, hogy minden üzletnek (kiskereskedelem és szolgáltatóipar is) 19 órakor be kell zárnia. Az intézkedés miatt jelentősen módosul a hazai boltok nyitva tartási ideje, így a vásárlásra fordítható időkeret is. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára a napi.hu portálnak elmondta: „A mérvadó mindig az, ami a Magyar Közlönyben megjelenik jogszabály formájában. Ugyanakkor a bejelentés egyértelmű, a boltoknak…
Tovább olvasomCímke: bolt
DK: Luxus lett Magyarországon a bevásárlás
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint egyre kevesebb ember tudja megvásárolni a friss gyümölcsöket: a legújabb statisztikai adatok szerint az élelmiszerárak éves szinten átlagosan 7,9 százalékkal nőttek, ám a friss gyümölcsök 46 százalékkal kerülnek többe. Az ellenzéki párt közleménye szerint a brutális emelkedés miatt a szegények, nyugdíjasok, nagycsaládosok már képtelenek megvenni a kora őszi friss gyümölcsöket. A DK szerint felfoghatatlan, hogy Magyarországot annyira lepusztította az Orbán-kormány, hogy sokan egy kiló szilvát vagy almát sem tudnak megfizetni. Azt írják: „Mi, európai magyarok figyelmeztetünk: az Orbán-rezsimnek semmit sem számít a magyar emberek egészsége,…
Tovább olvasom