Ilyen jelenleg Magyarország? A milliárdos Bige László felfedi, milyen maffiaszerűen működik a NER – teljes egészében belevonva a hivatalokat

Félelmetes részletek a magyar milliárdostól, aki tökéletesen belelát, hogyan is működik jelenleg az ország, a kézi vezérlésű ügyészséggel, rendőrséggel, adóhivatallal, versenyhivatallal és még sok más, elméletileg független intézménnyel. Bige szerint a Fidesz-birodalom olyan, mint egy maffia, ő pedig túl sok dokumentációval rendelkezik erről. Bige László kérdésre elmondta, nem volt hiba a NER-elittel nem vegyülni, s megjegyezte, hogy ami történik, értelmezése szerint maffiaszerű „piacszerzés, amibe bele van vonva az ügyészség, a rendőrség, a katasztrófavédelmi hivatal, a kormányhivatal, a versenyhivatal, és az adóhivatal”. Leszögezte:„Engem ezzel nem tudnak megtörni, én ebből nem fogok kiszállni.…

Tovább olvasom

Rajta marad a nyomkövető az egyik leggazdagabb magyaron

A hatóságok végül nem tartóztatták le Bige Lászlót, de a tartózkodási helyét csak engedéllyel hagyhatja el, és nyomkövetőt kell viselnie – írta a Telex a Magyar Nemzet nyomán. A műtrágyából milliárdossá lett üzletember december közepi előállításához feltehetően egy régi időkbe visszanyúló ügy vezetett, amely többek között műtrágya-leértékelési, feketeértékesítési és hűtlen kezelési gyanúkat vizsgál. A gyanú szerint a gyanúsított egyik cége 2018 előtt, éveken át nagy mennyiségben állított elő a mezőgazdaságban felhasználható terméket, ezek egy részét utasítására valótlanul selejtesnek minősítették, és csökkentett áron adták el a kereskedőknek. Folytatás: Telex.hu

Tovább olvasom

Közölte az ügyészség, mikkel vádolja Bige Lászlót, a 10. leggazdagabb magyart

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság 2020. december 15-én őrizetbe vette Bige Lászlót, és gyanúsítottként hallgatta ki – erősítette meg az InfoRádiónak Szilágyi László, a megyei főügyészség szóvivője. A Nitrogénművek tulajdonosával több bűncselekmény megalapozott gyanúját közölték, amelyek a következők sorrendben: kétrendbeli, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette egy rendbeli, hamis magánokirat felhasználásának vétsége és egy rendbeli, önálló intézkedésre jogosult személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette. Az előterjesztés Bige László letartóztatására, illetve bármilyen más kényszerintézkedésre egyelőre még nem érkezett meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészséghez, így a gyanúsítotti vallomás részletei momentán még nem…

Tovább olvasom

Őrizetbe vették az ország egyik leggazdagabb emberét

Gazdasági bűncselekmények gyanújával őrizetbe vették az ország egyik leggazdagabb emberét, Bige Lászlót – írja a Telex. „Úgy tudjuk, a reggeli rajtaütés során házkutatás is történt, és a rendőrök bizonyítékokat is lefoglaltak” – írják. Bigével szemben májusban vádat emeltek, az ügyészség börtönbüntetést és 135 millió forint vesztegetési pénz elkobzását indítványozta.  Májusban a napi.hu-nak azt mondta: „Elfelejtették, hogy nem alkalmazott vagyok, akit meg lehet vesztegetni, hanem én vagyok a tulajdonos, akit a saját pénze ellenében nem lehet megvesztegetni.” Magyarország egyik leggazdagabb vállalkozójának szolnoki műtrágyagyárát 2018-ban lerohanták a hulladékgazdálkodás rendjének megsértését gyanító hatóságok, majd felfüggesztették az…

Tovább olvasom