Sok mindennek lehet nevezni a mostani időszakot Európában, csak boldognak és nyugodtnak nem. Ukrajnában pattanásig feszült a helyzet egy esetleges háború kitörése miatt, Szlovákiában pedig lezárhatják a határokat a magas üzemanyagárak miatt. A borsodi határátkelők is érintettek lehetnek. Még nem lehet tudni, mely határátkelők blokkolását tervezik a Magyarországgal szomszédos országban a teherfuvarozók, feltehetőleg a legnagyobb forgalmúakat torlaszolják majd el, hiszen ezzel tudják a legnagyobb feltűnést, fennakadást okozni – írja az Index.hu. Korábban tartottak már egy kisebb demonstrációt Pozsonyban, akkor a D1-es autópályán vonult fel a teherautókból, furgonokból, mezőgazdasági gépekből és traktorokból álló…
Tovább olvasomCímke: benzinár
Naná, hogy a benzinár maximálásának indoklásánál is gyurcsányozott egyet a kormány
„A kormány folyamatosan figyeli a piaci viszonyok alakulását, és ezért határozott az árplafon mellett” – árulta el az üzemanyagok árának rögzítéséről a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek. Izer Norbert, aki a lap szerint a döntés háttérét indokolta, hozzátette: „a Nemzeti Adó- és Vámhivatal statisztikája alapján a hazai üzemanyag-forgalomra egyelőre nem gyakorolt különösebb hatást a világpiac folyamatainak alakulása, az árak emelkedése.” Sőt, a magas ár ellenére több benzin fogyott idén szeptemberben, mint a járványt megelőző, 2019-es évben. Izer tehát maga jelenti ki, hogy nem piaci viszonyok indokolták az árrögzítést.…
Tovább olvasomA kormány szerint a jelenlegi magas benzinárakról is Gyurcsányék tehetnek
Hetek óta folyamatosan rekordokat döntöget a benzin ára Magyarországon: szerdán már az 500 forintos lélektani határt is átlépte, miközben a gázolaj literenkénti ára 512 forint – írja a Telex. A kormány egyelőre kivár, bár Orbán a parlamentben arról beszélt, hogy nem zárják ki az árbefagyasztás lehetőségét sem. Az ATV megkérdezte a kormányt, hogy miért ilyen magasak az árak, és mit kívánnak tenni annak érdekében, hogy megállítsák az áremelkedést. „A kormánynak azért szűk a mozgástere, mert 2004-ben az uniós csatlakozási tárgyalások során a baloldali (Medgyessy–Gyurcsány) kormány kérhetett volna kedvezőbb számítási szabályt…
Tovább olvasom