Kormánykerék és közélet – Vályi István érkezik a Borsod24 élő rendezvényére

A Borsod24 beszélgetéssorozata februárban újabb különleges vendéget csábított Miskolcra. 2026. február 6-án, 18 órától a miskolci Cinema City ad otthont annak az estnek, amelynek meghívottja Vályi István – újságíró, műsorvezető, szerkesztő, örök tanuló és nem mellesleg professzionális „autóbolond”, aki ráadásul a legfontosabb társadalmi kérdésekben is gyakran elmondja a véleményét.

Tovább olvasom

Emlékszünk még a BAZ megyei szellemautóra, amelyik magától elindult éjjel? (videóval)

Azóta is homály fedi, hogyan indulhatott el emelkedőnek felfelé a leállított autó az éjszaka kellős közepén úgy, hogy sem benne, sem a környékén egy lélek sem tartózkodhatott. A térfigyelő kamera pedig felvette az esetet, a szakértők is csak vakarták a fejüket.

Tovább olvasom

Ellopta a könnyű prédaként hagyott autót, majd tízezerért rögtön el is adta volna a BAZ megyei tolvaj

Az erősen koros, de még mindig több százezret érő gépkocsit könnyű volt elkötni, mivel tulajdonosa benne hagyta az indítókulcsot. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ez még az országos átlagnál is jobb esélyekkel lopáshoz vezet, így is történt, de nem élvezhették sokáig a zsákmányt.

Tovább olvasom

Sokkal szabálytalanabb aligha lehetett volna az a sofőr, aki 12 autót tört össze

Talán mondanunk sem kell, hogy ismerőse engedélye nélkül elhozott, forgalomból kivont autóval, jogosítvány nélkül rongált meg tizenkettő autót az ittas sofőr Székesfehérváron. Azóta az is kiderült, hogy nem is kicsit volt részeg a botcsinálta vezető.

Tovább olvasom