Évről évre változatlan az a tendencia, hogy szilveszterkor rengeteg kutya rémül halálra és menekül otthonról fejvesztve, a petárda és tűzijáték okozta zaj miatt. Négylábú kedvenceinknek sajnos nem tudjuk elmagyarázni, mi és miért történik, a reakciójuk pedig teljesen kiszámíthatatlan. Éppen ezért ebben a helyzetben a gazdin a felelősség: megfelelő felkészüléssel és odafigyeléssel megelőzhetőek a balesetek. „Január elseje óta 15 kutya érkezett hozzánk. Ebből kettőnek lett meg a gazdája” – mondta el portálunknak Horváth Rita, a Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA) telephely vezetője. Hozzátette: Számos kutya csak napok után kerül elő, mivel több…
Tovább olvasomCímke: autizmus
Így festett a kékbe öltözött Avasi kilátó – fotók
Kék megvilágítást kapott pénteken a miskolci tévétorony. A több mint fél évszázada a város egyik jelképének számító avasi kilátót április 2-án, az autizmus világnapja alkalmából díszítette fel a miskolci önkormányzat – olvasható a polgármesteri hivatal közleményében. Az ENSZ 2007-ben nyilvánította április 2-át az autizmus világnapjának, azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet az autizmussal élő embertársainkra, életükre, gondjaikra. A világszervezet ezáltal is kéri a tagállamokat, tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy az úgynevezett autizmus spektrum zavart minél szélesebb körben megismerjék a társadalmaikban. Három évvel ezelőtt kelt életre a kezdeményezés, hogy ezt…
Tovább olvasomKékbe borul az autizmus világnapján az Avasi kilátó
Kék megvilágítást kap ma 18.30-tól éjfélig a miskolci tévétorony – jelentette be közleményben Miskolc polgármesteri hivatala. A több mint fél évszázada a város egyik jelképének számító avasi kilátót április 2-án, az autizmus világnapja alkalmából díszíti fel a miskolci önkormányzat. Az ENSZ 2007-ben nyilvánította április 2-át az autizmus világnapján, azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet az autizmussal élő embertársainkra, életükre, gondjaikra. A világszervezet ezáltal is kéri a tagállamokat, tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy az úgynevezett autizmus spektrum zavart minél szélesebb körben megismerjék a társadalmaikban. Három évvel ezelőtt kelt életre a…
Tovább olvasomEgy nehézségekkel küszködő, autista gyereket nevelő család keres albérletet, negyvenezren osztották meg segítségkérésüket
Több mint 40 ezren osztották meg szerda kora délutánig egy kétgyerekes család kedd esti Facebook-posztját, amiben végtelen őszinteséggel írnak arról, hogy kilencéves, autista gyerekük, egy kutyájuk, két macskájuk, valamint anyagi lehetőségeik miatt nehezen találnak olyan megfelelő ingatlant Pest északi részén, amit bérelhetnének. A több tízezres megosztás őket is meglepte, ténylegesen kivehető házat azonban még így sem ajánlottak nekik, támogató üzenetet, anyagi felajánlást viszont tömegével kaptak. Hálásak is érte, ám leginkább házra volna most szükségük, a pénzből, még ha szűkösen is, ki tudnak jönni egyelőre – mondta a Telexnek Nagy Dávid, Nagy-Ujj…
Tovább olvasom