Felháborító körülmények között szállásolták el a vidékről felrendelt egészségügyi dolgozókat

Nem elég, hogy lakóhelyüktől távol kénytelenek munkájukat végezni az egészségügyi dolgozók, mivel kötelezően berendelték őket (új szerződésüknek megfelelően jogszerűen) a fővárosba, silány körülmények között kell(ene) pihenniük, ha tudnának. Négyágyas szobákban, zajos, lőgyakorlatoktól is hangos, részlegesen felújított kollégiumokban helyezték el azt a húsz egészségügyi szakápolót, akiket Balatonfüredről és Keszthelyről vezényeltek át a budapesti Honvédkórházba azért, hogy részt vegyenek a covidellátásban – tájékoztatta a Magyar Hangot a Vasutasok Szakszervezete, ugyanis az ápolók közül többen is az érdekképviselet tagjai közé tartoznak. Azt is írták, hogy korábban állítólag kulturált elhelyezést, megfelelő pihenési körülményeket ígértek a dolgozóknak,…

Tovább olvasom

Ágy van, ember nincs – máris át kellett vezényelni dolgozókat a Korányi intézetbe

Emlékszünk? Erről kezdett beszélni az a szakember, akit a mondat közepén Orbán azonnal félbe is szakított. Három hónappal a második hullám várható tetőzése előtt máris gondok a járvány által az egyik legjobban sújtott intézményben? A nyilvánosságra került dokumentumok alapján máris ez a helyzet. Ennyire készítette fel a kormány a magyar egészségügyet, hogy két hét alatt elérje kapacitása csúcsát az egyik fő kórházunk? Birtokukba jutott dokumentumok alapján ír arról a Népszava, hogy egészségügyi dolgozókat vezényelnek át a Korányi Intézetbe:  „Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet kérelmére a népegészségügyi feladatkörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala…

Tovább olvasom