Csak több kilométerrel arrébb sikerült kiemelni a vízből, eszméletlen állapotban, újraélesztés után kórházba szállították helikopterrel, életéért azóta is küzdenek. A szepsi roma lakótelep közelében húzták ki a megáradt Bódva folyóból azt a két és fél éves kislányt, aki a város túloldalán, nagyjából négy kilométerrel arrébb csúszhatott a vízbe – írja az ujszo.com. A lap szerint több szemtanú és a légi mentőszolgálat szóvivője is megerősítette, hogy a kislányt eszméletlen állapotban emelték ki, majd újraélesztése után mentőhelikopterrel a kassai Egyetemi Gyermekkórházba vitték. Egyelőre nem tudni, hogyan került a gyerek a folyóba, néhány helybeli azonban arról számolt be,…
Tovább olvasomCímke: árvíz
Elöntötte a villámárvíz a borsodi települést – videó
A hatalmas mennyiségű esővel már nem tudtak mit kezdeni a vízelvezető árkok Szögligeten. Ezt egy szemtanú meg is örökítette. Aztán közzétette a Facebookon. Víz alatt a település. Ahogy arra a Hydroinfo.hu is figyelmeztetett, és a Borsod24-en is megírtuk korábban, a csapadékos eső miatt árhullámok levonulása várható a héten a folyókon. Emellett a sok csapadék úgynevezett villámárvizet is okozhat. Utóbbi történt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szögligeten is, ahol az felgyülemlett víz elárasztotta az utcát. Az alábbi, szerda délelőtt a Facebookon közzétett videót egy helyi lakos készítette a Kossuth Lajos utcán jelenleg uralkodó állapotokról. A képsorokat IDE KATTINTVA…
Tovább olvasomÁrvizeket okozhat Borsodban is a következő napok további csapadékos időjárása
A hatóságok már készenlétben állnak, az utóbbi másfél hónap igen sok esőt hozó időjárásához még hozzájönnek a következő napok várhatóan szintén komoly esőzései. A Bodrogon, a Sajón, a Tarnán, a Zagyván és más folyókon is igen magas lesz a vízállás. „A Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföld egyes részein már esik az eső, a csapadékzóna fokozatosan halad északkeleti irányba. Éjszaka a déli, délkeleti tájakon megint csak nem lehet kizárni zivatar kialakulását sem” – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat, ami szerint a „következő 5 napban az ország északkeleti, keleti harmadán várható a legtöbb eső, a…
Tovább olvasomA fél országot letarolták a pusztító viharok – videó
Több durva videót is megosztottak az interneten, szerte az országban hatalmas zivatarok és villámárvizek vették át az irányítást és bénították meg az közlekedést. A felhőszakadással kísért zivatarok a Dunakanyarra is kiadós mennyiségű csapadékot zúdítottak. Esztergomban villámárvíz volt. A fővárost elhagyó zivatarok a Dunakanyarra is kiadós felhőszakadást zúdítottak. Rövid idő alatt 20-40 milliméter csapadék hullott le a térségben, ami villámárvizek kialakulásához vezetett. Esztergomban az alacsonyabban fekvő utakat, járdákat elöntötte a víz, közlekedési fennakadások alakultak ki a városban. Nagymaros utcáin patakként folyt le víz a felhőszakadás során. Ezt kapta korábban Pécs: Ezt pedig…
Tovább olvasomAkkora zuhé volt Kazincbarcikán, hogy létrejött az új magyar vízlépcső – videó
Borsod egyes régióit is telibe kapta a szombati viharzóna, rengeteg helyen volt zivatar és felhőszakadás is. Az egyik leglátványosabb végeredményt Kazincbarcikán hozta. Számos helyen is 24 milliméternél is több csapadék hullott le rövid idő alatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Egy, a Facebookra felkerült videó szerint Kazincbarcikán a hatalmas esőzést követően szabályos árvíz alakult ki. Mintha a Fátyol-vízesésnél jártunk volna. A videót IDE KATTINTVA tekinthetik meg. Helyileg a kazincbarcikai Völgyparknál tapasztalhatták ezt az ott lakók, vasárnap viszont elméletileg megnyugszik az időjárás és nem kell számítani (jelentős) csapadékra és zivatarokra sem. (A borítókép illusztráció)…
Tovább olvasomNa ne! Rengeteg fenyegetést kapott egy ausztrál légitársaság, mert egy álhír a pilótákat teszi felelőssé az árvizek miatt
Elterjedt egy összeesküvés-elmélet, hogy azért sújtja ilyen súlyos árvíz Ausztrália egyes részeit, mert a pilóták repülőgépekről olyan anyagot juttattak a felhőkbe. Láthatjuk, mennyien bedőltek és ennek következtében fenyegetik a pilótákat is. Mintegy száz fenyegetést kapott egy ausztrál légitársaság egy összeesküvés-elmélet miatt, amely szerint pilótái váltották ki az Ausztrália keleti partvidékén pusztító árvizeket – jelentette az AFP francia hírügynökség pénteken. Az interneten terjedő álhírek szerint a Handel Aviation pilótái özönvízszerű esőt zúdítottak az új-dél-walesi Lismore városára március 31-én azzal, hogy valamilyen anyagot juttattak a felhőkbe. Az ehhez hasonló összeesküvés-elméletek azt követően…
Tovább olvasomDurva: így vált egy hatalmas folyóvá az autópálya az esőzések hatására – videó
Ijesztő képsorok, örülhetnek, hogy ép bőrrel megúszták, közlekedésre természetesen esély sem volt. Percek alatt érkezett az árvíz a francia sztrádára. Az ország délnyugati részén egy pillanat alatt vált katasztrófa sújtotta területté egy útszakasz. A kedden lezúdult esőzések után a franciaországi A9-es autópálya hirtelen apokaliptikus körülményeket teremtett az autósok számára. Lényegében totálisan csapdába estek Montpellier közelében a hirtelen vízszintemelkedés miatt. A víz magassága olyan nagy volt, hogy végül a személyautók tehetetlenül sodródtak neki szalagkorlátnak, sőt a kamionok is megmozdultak az erős sodrásban. Az utat le is zárták egy időre, amíg, többek közt helikopterekkel…
Tovább olvasomNyugati hitelesség? Lebukott a német újságíró, hogy sarat kent a ruhájára, hogy látványosabb legyen az árvízi tudósítása – videó
A német RTL tudósítónője úgy érezte, túl tiszta a ruhája egy ilyen bejelentkezéshez, ezért saját maga kente be sárral a ruháját, hogy hitelesebbnek tűnjön. Ezt azonban egy másik szögből megörökítették. Hétfőtől fel is függesztették a hölgyet. Susanna Ohlen újságírót lencsevégre kapták, amikor sarat kent a ruhájára és az arcára, mielőtt a németországi árvíz egyik helyszínéről tudósított volna. A Deutsche Welle azt írja, valószínűleg azért, hogy a jelentése így hitelesebbnek tűnjön. A videó a német Bild csatornáján is látható, kb. 0:40-től: Ohlen, aki a német televízió munkatársa, ezután bocsánatot kért. Azt mondta,…
Tovább olvasomElöntötte a víz az Aggteleki barlangot
Az elmúlt napokban megyénkben is rengeteg felhőszakadást és jégesőt tapasztalhattunk, vasárnap például az intenzív zivatarcellákat kiadós jégeső és csapadék kísérte. Aggtelek környékét a kiadós jégesőt követően több órán át áztatták a záporok, zivatarok – írja az Időkép. Az Aggteleki Nemzeti Park beszámolója alapján nemcsak a felszínt, hanem a barlangot is elöntötte a víz. A barlang egy része járhatatlanná vált, az Aggteleki rövidtúra és a Vörös-tói túra szakaszokon nem indítanak túrát. A környékbeli Jósvafőn homokzsákokkal sikerült megóvni a házakat a nagyobb károktól. via Időkép
Tovább olvasomMár a kétszázat közelíti a németországi és belgiumi áradások áldozatainak száma
Levonulóban az óriási esőzések miatti áradás Németország nyugati részén és Belgiumban, ahol a legnagyobb veszteségeket okozta a Hollandiát, Luxemburgot is sújtó ítéletidő, de még folynak a kutatások az eltűntek után a romok alatt – számolt be róla a Telex.hu. Az áldozatok száma elérte a 180-at, közülük 156-an Németországban vesztették életüket. Rajtuk kívül azonban sokan eltűntek, ezért nem kizárt, hogy a rég nem látott mértékű esőzésnek még további áldozatai vannak. A levonuló árral azonban nem szűnt meg a veszély: Bajorországban is áradásra figyelmeztetnek, Ausztriában pedig Salzburg tartományban kellett embereket kimenteni egy…
Tovább olvasom