Így próbálták befeketíteni a Kutyapárt miskolci jelöltjének nevét

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt csütörtökön arról számolt be, hogy az ajánlások gyűjtése során gyanús felajánlásokat kaptak országszerte, sokszor ismeretlen emberektől. Rengeteg ilyen esetet listáztak, amiről itt írtunk korábban. A részletekről megkérdeztük Kiss Gábort, az MKKP Miskolc 2-es körzetében induló jelöltjét, őket milyen módon környékezték meg és mi keltett bennük gyanút. Kiss a lapunknak elmondta, hogy a gyűjtés tizedik napján két középkorú, szimpatikus alak lépett a pultukhoz, ahol az induláshoz szükséges aláírásokat gyűjtötték. Megkérdezték, hogy állnak, illetve a segítségüket is felajánlották. Beszélgettünk kicsit, beszámoltunk a tendenciákról, arról is, hogy az egyik…

Tovább olvasom

Tudja ön, kik indulnak Miskolcon az országgyűlési képviselői helyekért?

Nyakunkon a választás és kevesebb, mint két hónapunk van eldönteni, hova adjuk le a voksunkat. A Miskolcot lefedő BAZ01 és BAZ02 körzetekben pedig kiderült, kik igényeltek ajánlóíveket, kik igyekeznek az indulsához szükséges 500 aláírást összegyűjteni Borsod megyeközpontjának két választókerületén. Információink szerint ők vették fel az ajánlóíveket Miskolcon: Borsod-Abaúj Zemplén megye 1-es számú választókerülete: Duzsik Istvánjelölő szervezetek: Mi Hazánk Mozgalom Kilián BélaJelölő szervezetek: Magyar Munkáspárt – Igen Szolidaritás Mozgalom Csöbör KatalinJelölő szervezetek: Fidesz – KDNP Szilágyi SzabolcsJelölő szervezetek: DK – Jobbik – Magyarországért Mozgalom – LMP Magyarország Zöld Pártja – MSZP…

Tovább olvasom

Fele annyi ajánlóívet igényeltek a pártok, mint négy éve

Egy nappal az országgyűlési képviselő-választás ajánlásgyűjtési időszakának kezdete előtt, péntek délutánig 864 jelölt 157 661 ajánlóívet igényelt a választási irodáktól – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI-vel pénteken. A Nemzeti Választási Bizottság eddig 37 pártot és 11 nemzetiségi önkormányzatot vett jogerősen nyilvántartásba az országgyűlési választásra. A jelöltek és jelölőszervezetek korábban már bejelenthették igényüket az ajánlóívekre, egy íven nyolc ajánlásra van hely. Az ajánlásokat szombattól gyűjthetik a jelöltek, február 25-én 16 óráig. Az ajánlásgyűjtő íveket szombaton 8 órakor kezdik átadni a jelölteknek, a péntek délutánig igényelt aláírásgyűjtő ívekkel összesen…

Tovább olvasom