Minden eddiginél nagyobb siker lett idei adomásgyűjtésünk – de még nincsen vége

Szeptember végén indította el adománygyűjtési akcióját a Borsod24, az év végéhez közeledve itt az ideje tájékoztatni követőinket, hogyan alakult akciónk. Annyit már a bevezetőben elárulhatunk, hogy olvasóink és támogatóink korábban soha látott energiákat mozgattak meg annak érdekében, hogy elősegítsék további működésünket.

Tovább olvasom

Záporoznak az adományok – ezért segítették működésünket olvasóink

Szeptember végén indítottuk el adománygyűjtésünket, annak érdekében, hogy független híroldalaink továbbra is működni tudjanak három megyében, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Azóta már közel 150-en támogattak minket és sokan azt is megírták, hogy miért tartották ezt fontosnak.

Tovább olvasom

A rekorder a Klubrádió, de a Borsod24 is küzd a túlélésért

Véget ért a Klubrádió túlélési gyakorlata, melynek során közösségi adományokból közel negyedmilliárd (232 979 519) forintot gyűjtöttek össze a hallgatók. A siker magáért beszél, Arató András elnök szerint ez egy reménysugár, hogy „az Orbán-rezsim eltűnik végre a hatalomból”. A Borsod24 munkatársai együtt örülnek a Klubrádió kollégáival, egyúttal emlékeztetjük olvasóinkat, hogy szerkesztőségünk adómánygyűjtése jelenleg is zajlik.

Tovább olvasom

Az első néhány nap 125 500 forint adományt hozott, bízunk a támogatóink további nagylelkűségében

Egy tucat támogató nyitotta meg pénztárcáját és bankszámláját az Esélyegyenlőség és Fenntarthatóság Egyesület őszi adománygyűjtésének nyitónapjain az Adjukössze felületén. A befolyt összeget köszönjük, de nagyon várjuk a további átutalásokat is, hiszen különösen nehéz helyzetben várja az év végét a régió egyetlen független hírportálja, amely a a Borsod24/Szol24/Szabolcs24 című lapokat üzemelteti a régióban.

Tovább olvasom

Három megyében is eltűnhet a szabad sajtó – most te döntesz, hallgatsz vagy cselekszel!

Soha nem látott nehéz helyzettel néz szembe az ősz beköszöntével a Borsod24, a Szol24 és a Szabolcs24 kiadója. Három megye független hírszolgáltatása került veszélybe – és ha mi is eltűnünk, marad a kormánypropaganda, a milliárdokkal segített megyei napilapok (BOON, SZOLJON, SZON) és a Fidesz által százmilliókkal kitömött egyéb kiadványok. 

Tovább olvasom

A tanévkezdéshez gyűjt adományokat az InDaHouse

Több mint kétszázötven nehéz sorsú gyermek tanévkezdését szeretné kicsit könnyebbé tenni  a hernádszentandrási jótékonysági szervezet, ezért adománygyűjtő akcióba kezdtek. Kérik, hogy akinek lehetősége van, támogassa egy-egy tanszercsomag árával a kampányt.

Tovább olvasom

Segítséget kérnek a megyei kórház cicakolóniájának gondozói

Talán kevesen tudják, hogy több tucatnyi bársonymancsú él a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei központi kórház területén. A cicákat egy maroknyi lelkes önkéntes gondozza, eteti, intézi az ivartalanításukat, tartja rendben a búvóhelyüket. Ők kérnek most segítséget.

Tovább olvasom