Parázs vita a Diósgyőri várról – Veres Pál nyilvánosan üzent a fideszes képviselőnek

Mint arról már többször beszámoltunk,a Diósgyőri vár felújítását kivitelező cég február végén levonult a helyszínről. Nemrég megkezdődött a szakértői vélemény összeállítása és elindult a szerződéskötés folyamata. Legújabb bejegyzésében Miskolc polgármestere arra kéri Kiss János országgyűlési képviselőt, hogy mielőtt nyilatkozik a Diósgyőri vár kapcsán, saját érdekében előbb tájékozódjon az ügyben. Veres Pál három nappal ezelőtt a közösségi oldalán arról írt, hogy amíg nem kapják meg a jogosnak mondott 2 milliárd forintot, a kivitelező nem tudja folytatni a munkát, viszont nem hagyja, hogy veszélybe kerüljön a Diósgyőri vár rekonstrukciója. Kiss János egy nappal…

Tovább olvasom

A cég szerint a miskolciak óvatosan bánnak a rollerekkel

Városunkban június 21-én elérhetővé váltak a vállalat közösségi rollerei. Szerettük volna megtudni, hogy mik a tapasztalatok és hogyan fogadták a helyiek az új közlekedési formát, ezért megkerestük Florian Anderst, a Tier kommunikációs vezetőjét. Florian Anders elmondta, hogy összességében nagyon elégedettek a miskolci kezdéssel, és örülnek, hogy e-roller szolgáltatásuk ilyen kedvező fogadtatásra talált a városban. A kezdetektől fogva nagyon nagy volt az érdeklődés és az igény a klímasemleges mikromobilitás iránt Miskolcon, és azt látják, hogy az egyéni mobilitási lehetőségek iránti igény folyamatosan nő. Második kérdésünkben arra kértük, hogy hasonlítsa össze más…

Tovább olvasom

Éjszaka is keresik az eltűnt miskolci nőt – „Segíteni minden áron”

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, múlt héten kedden rejtélyes körülmények között eltűnt egy 66 éves, cukorbeteg nő. Az asszony a lányához indult azon a délutáni napon, egy közeli építkezés ipari kamerája még felvette, ahogy arra megy, de azóta nyoma veszett. A rendőrség mellett civilek és különböző speciális mentőcsapatok is csatlakoztak a kereséshez.

Tovább olvasom