November 7-én, kedden várhatóan 10:00 órától a Dayka-átkötés kivitelezése miatt új forgalmi rend lép életbe.
Tovább olvasomKategória: Miskolc
Új „ruhát” kap idén a miskolci adventi villamos
Veres Pál polgármester jelentette be, hogy több meglepetéssel is készül a miskolci önkormányzat az idei ünnepi időszakra – ez lesz az egyik.
Tovább olvasomVelünk a Város: A Fidesz az állami források után a fejlesztési támogatást is elveszi Miskolctól
Így reagált a miskolci közgyűlés frakciója arra a hírre, hogy a kormány a háborús helyzetre hivatkozva egy éjszaka alatt megszüntette a Modern Városok Programot, amely miatt komoly forrásoktól esik el a borsodi megyeszékhely is.
Tovább olvasomMár hiányzott: pénteken háromszor is karambolozott a miskolci villamos
Úgy tűnik, véget ért a viszonylagosan nyugalmas időszak, ismét három autósnak rá kellett jönnie, hogy a villamos az erősebb Miskolcon is. Reggel és este is karambolozott az MVK egy-egy járműve.
Tovább olvasomMini ARC-kiállítás nyílt Miskolcon
Az ARC-kiállítás már évek óta meghatározó esemény Budapesten. Most a miskolciak is megtekinthetik az utóbbi évek legjobb alkotásait.
Tovább olvasomMiskolcon is nyílik Hazaváró iroda
Ezen intézmények célja, hogy tanácsadással segítsék az át- és visszatelepülni kívánó magyarokat. Az irodák nem csak információs pontként szolgálnak, az érdeklődők „egyablakos” ügyintézéssel hivatalos közigazgatási ügyeiket is elintézhetik – írta meg a HVG.
Tovább olvasomMeghosszabbították a határidőt: még lehet pályázni a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjra
A Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő arról tájékoztatta Miskolc MJV Polgármesteri Hivatalát, hogy a Bursa Hungarica ösztöndíjrendszer 2024. évi fordulójában a pályázatok beadási határideje 2023. november 7-re módosult.
Tovább olvasomHamarosan ismét lezárják a Thököly utcai hidat Miskolcon, de most hosszú időre
A jövő héten kezdődő lezárás ugyanis majdnem másfél hónapon át tart majd, nehezítve a közlekedés. De a felújítási munkálatok kulcsfontosságú szakaszhoz érkeztek.
Tovább olvasomA Jobbik a miskolciakat és környékbelieket támogatná a külföldi munkások helyett
A hazai gyárakba az elmúlt években látványosan sokan, tömegesen áramlanak a külföldi munkáltatók, a Fidesz szófordulatával élve a gazdasági migránsok. A Jobbik azonban a magyar munkaerőt részesítené előnyben és nem az ázsiai „migránsmunkásokat”.
Tovább olvasomRészvételi költségvetés: Elindult a szavazás, 45 ötlet közül választhatnak a miskolciak
November 1-jén megkezdődött a 2023-as Miskolci Részvételi Költségvetés szavazási fázisa, amelyen egészen december 31-ig formálhatnak véleményt a miskolciak.
Tovább olvasom