A Kolorcity Kazincbarcika SC egyre nehezebb helyzetbe került az NB I-ben. A sereghajtó észak-borsodi csapat pénteken a Kisvárdától kapott ki 1-0-ra egy a 89. percben megítélt tizenegyesből, így továbbra is a tabella utolsó helyén áll.
Tovább olvasomKategória: Sport
Ötezer edzésóra után, főállású munka mellett jutott ki az olimpiára a volt miskolci diák, Büki Ádám
A Miskolci Honvéd SE 30 éves versenyzője, Büki Ádám 68. helyen végzett első olimpiai szereplésén a milánói téli játékokon, a férfi sífutók 10+10 kilométeres versenyén. A gyöngyösi születésű, de Miskolcon nevelkedett sportoló különleges utat járt be az ötkarikás játékokig: 2023-ban váltott biatlonról sífutásra, és azóta főállású munka mellett készül a versenyekre.
Tovább olvasomBojkott közepette döntetlent játszott a DVTK az ETO-val 973 néző előtt
Mindössze 973 néző előtt harcolt ki egy pontot a Diósgyőr az éllovas Győr ellen szombaton. Az ETO háromszor is eltalálta a kapufát, a második félidőben tizenegyest is kihagyott, így maradt az 1-1. A szurkolói bojkott tovább folytatódott, a lelátó szinte üres maradt.
Tovább olvasom116 éves a DVTK – a vasgyári fiatalok ötletéből lett Északkelet-Magyarország vezető sportklubja
Száztizenhat évvel ezelőtt, 1910. február 6-án vasgyári fiatalok ötletéből olyan közösség született, amely azóta nem csupán sporteredményeivel, hanem hagyományaival, értékeivel és közösségformáló erejével is beírta magát Miskolc és Magyarország sporttörténetébe. A Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre ma, pénteken ünnepli fennállásának 116. évfordulóját.
Tovább olvasomGera Dániel Iránban akár százezer néző előtt is futballozhat, de Diósgyőrt sosem felejti el
A téli szünet egyik legváratlanabb átigazolása volt Gera Dánielé, amikor a 30 éves futballista elhagyta Diósgyőrt és az iráni Persepolis együttesébe szerződött. Az első pillanatban talán sokan meglepődtek a lépésen, ám aki ismeri Gera gondolkodásmódját, az tudja: nála a megérzések és a fejlődés iránti vágy mindig is erősebb volt bármilyen kényelemnél.
Tovább olvasomÜres stadion, üres ígéretek – a DVTK valódi válsága
Újabb üres stadionra készülnek szombaton a Diósgyőr–Győr élvonalbeli labdarúgó-mérkőzésen. Az Ultras Diósgyőr teljes stadionbojkottra szólított fel minden szurkolót, miután a Kisvárda elleni találkozón már távol maradtak a lelátóról, és a közeli Kata Presszóban követték végig a találkozót. A szurkolók egyértelmű üzenetet küldenek: „Ez most nem a meccsről szól! Hanem a jövőről! A változásról!”
Tovább olvasomSkóciából érkezett az új csatár a DVTK-hoz, aki már kétszer is lőtt gólt új csapatának
Kölcsönjátékosként szerződött a Diósgyőri VTK-hoz Peter Ambrose, a 23 éves nigériai támadó, aki a skót Aberdeen FC állományából érkezik Miskolcra. A középcsatár nem ismeretlen a magyar labdarúgásban, korábban az Újpest játékosa volt, és éppen a DVTK ellen mutatkozott be a legemlékezetesebben – mindkétszer betalált, amikor a lila-fehérek ellenfeleként lépett pályára. A Nigéria fővárosában, Abujában született futballista hazájában ismerkedett meg a labdarúgással, majd tizennyolc évesen Törökországba szerződött. Húsz évesen érkezett Magyarországra, ahol az Újpest házi gólkirálya lett – a 2023/2024-es szezonban 31 mérkőzésen 9 gólt szerzett. Teljesítménye felkeltette a skót élvonalban…
Tovább olvasomFordulóelőzetes: nehéz hétvége vár a borsodi csapatokra a Fizz Ligában
A magyar labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában mindkét borsodi élvonalbeli együttes nehéz feladat előtt áll. A DVTK vasárnap délben hazai pályán fogadja a Kisvárdát, míg a Kazincbarcika egy nappal korábban az MTK Budapest vendégeként próbál pontokat szerezni a bentmaradásért folytatott küzdelemben.
Tovább olvasomUtolsó hazai Euroliga-meccsét játssza a DVTK HunTherm
Bár matematikailag már nincs esélye a továbbjutásra, méltó búcsút szeretne venni a nemzetközi kupaporondtól a DVTK HunTherm női kosárlabdacsapata. A piros-fehérek szerdán este 18 órakor a DVTK Arénában fogadják az olasz Umana Reyer Veneziát az Euroliga második szakaszában.
Tovább olvasomAzerbajdzsánban szárnyal a Diósgyőr korábbi edzője
A miskolci futballszurkolók számára nem ismeretlen név Valdas Dambrauskas, aki tavaly februártól júniusig irányította a piros-fehéreket. A litván szakember borsodi időszaka azonban korántsem hozta azt a sikert, amelyet most Azerbajdzsánban élvez.
Tovább olvasom