Képzést hirdet a rendőrség: a biztonság, stabilitás, karrier kulcsszavakat hangoztatva keresi új kollégáit a szerv – Kistokaj Község Facebook-oldala hirdeti, hogy akár már ma is jelentkezhetünk rendőrnek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrfőkapitánysághoz. A képzés 2021 szeptemberében indul és tíz hónapot vesz igénybe. Mint írják, a harmadik hónaptól bruttó 258 997 forintos fizetést vehet fel az, aki rendőrnek áll – érdeklődni a [email protected] email-címen érdemes.
Tovább olvasomSzerző: Gáll Tódor
Ők lehetnek a Diósgyőr ellenfelei az NBII-ben
Hosszú idő után intett búcsút az élvonalnak a DVTK labdarúgó-csapata, a következő szezont a másodosztályban kezdi majd meg a diósgyőri együttes. Hogy kik lesznek az ellenfelek, azt hivatalosan, pontosan még nem tudni – az NBIII-ban például még véget sem értek a bajnokságok, illetve az esetleges bajnoknak sem kötelező elvállalnia az osztályváltást, láttunk már erre példát. Mégis: kikkel nézhet farkasszemet a DVTK, hova utazhatnak (remélhetőleg) a szurkolók buzdítani csapatukat? Nos, az NBII-ben a szintén borsodi Kazinbarcika mellett a Kaposvár és a DEAC végzett kieső helyen, a feljutást pedig a DVSC és…
Tovább olvasomKarácsony Gergely: A húzós egyetemi estéimről Rogán Antalt lehet kérdezni
A főpolgármester a közösségi oldalán posztolt egy érdekeset a Fideszhez köthető médiumok érdeklődésére reagálva. „Hallom, beindult az unalomig ismert tempó. A lakájmédia kérdések, adatigénylések özönével árasztotta el eddigi életem különböző színtereit, hajrá, csinálják csak, dolgomnak érzem, hogy segítsem a tényfeltárást” – kezdte. „Bölcsibe nem jártam, remélem, nem gond. Óvodába Nyírtasson jártam, úgy emlékszem, egyszer elvettem más homokozó lapátját, de már megbántam.Általános iskolát Nyírtasson kezdtem és Debrecenben fejeztem be, nem, nem rúgtak ki, elköltöztünk, bocsi. A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban érettségiztem, most szólok, nem voltam nagyon jó tanuló, ha kérik, megpróbálom…
Tovább olvasomSzijjártó: A visegrádi országok lehetnek az új világrend nyertesei
A visegrádi országok (V4), az együttműködésüknek köszönhetően, a világjárvány utáni új világrend nyertesei közé tartozhatnak – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a közép-lengyelországi Lódzban, a V4 diplomáciai vezetőinek találkozóját követő közös sajtóértekezleten. A V4-ek (Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia) az utóbbi években „a józan észre alapuló gazdasági és biztonságpolitikai stratégiát folytattak”, a közös kiállásnak köszönhető, hogy az Európai Unióban nem érvényesek az illegális migránsok elosztására vonatkozó kötelező kvóták, egyúttal Közép-Európa lett a legvonzóbb beruházási célpont Európában, ennek nyomán „mi töltjük be a növekedési motor szerepét” – jelentette ki…
Tovább olvasomMennyi a különbség a hiteltörlesztők között?
A Bankmonitor hitelszakértőinek tapasztalatai szerint ma már egyáltalán nem szokatlanok a 30–50 millió forintos lakáshitelek, de akár egy 80–100 millió forintos kölcsönügylet sem számít ritkának. Ilyen hitelösszegnél azonban már óriási különbségek lehetnek a havi törlesztők között, ami egy 50 millió forintos hitel teljes visszafizetésében akár 9 millió forintot is jelenthet. De hogyan lehet megtalálni a legkedvezőbb lakáshitelt? Mekkora havi törlesztőre számíthat az, aki most venne fel kölcsönt? Milyen jövedelem szükséges a sikeres igényléshez? Többek között ezekre a kérdésekre válaszolnak a Bankmonitor szakértői. Mind nagyobb összegű lakáshiteleket vesznek fel a magyarok,…
Tovább olvasomRekordon az elsüllyedt konténerek száma
Az óceánba, tengerekbe veszett áruszállító konténerek száma hétéves rekordot döntött tavaly a hajózási világszervezet kimutatása szerint. A gumiabroncstól a fehérneműn át az okostelefonokig a legváltozatosabb termékeket és alkatrészeket tartalmazó konténerekből 2020-ban háromezernél több süllyedt el. A rekorder a 364 méter hosszú One Apus nevű hajó volt, amely november végén került viharba Hawaii partjaitól 1600 tengeri mérföldre, és több mint 1816 óriás fémdoboz hullott róla a vízbe. A felpörgő világkereskedelem, a szűkös tengeri szállítási kapacitások, a lazán vett biztonsági szabályok számlájára írható „szemetelés” az idén is folytatódott: már ezernél több konténer…
Tovább olvasomAnnyi szennyvíztelep van a világon, hogy már az is üzlet, ha szennyvízteleptervező-szoftvert készít valaki
fotó: magyarepitok.hu A Transcend egy mérnöki tervezést automatizáló startup, ami az egyik első magyar startup sikersztori, az Organica Water spinoffjaként indult. Az alapítók, vezetők és a befektetők között is van magyar, a Vespucci Partners kockázatitőke-alap a magvető kör óta a startuppal tart és segített nekik elmenetelni egy tízmillió dolláros nemzetközi befektetési körig, amit a napokban zártak – írja a Forbes. A magyar startupok egyik legkorábbi sikersztorija az Organica Water, amit még a 90-es években alapított egy magyar mérnökcsapat Körte-Organicaként, tíz év alatt pedig Series D tőkebevonásig, azaz több mint 50…
Tovább olvasomMozijegyet és páros menüt ígérnek a 16-18 éveseknek, ha beoltatják magukat
Úgynevezett motiváló kampányt indít a 16-18 évesek számára a XVIII. kerület azért, hogy minél többen beoltassák magukat – írja a Telex.hu. Az érintettek soron kívüli oltására ezekben a napokban kerül sor, de később is regisztrálhatnak. Szaniszló Sándor, a kerület polgármestere a Facebookon azt írta: két darab mozijegyet és páros menüt (4,8 liter popcorn és 2×0,75 liter üdítőt) kap mindenki, aki vállalkozik az oltásra. Ehhez arra van szükség, hogy az érintett 16-18 év közötti az oltást július 15-ig vegye fel, kerületi lakcímkártyával rendelkezzen, és ezt igazolja is. A részletekről később ígértek…
Tovább olvasomNyílt levélben reagált Veres Pál szavaira a miskolci operafesztivál igazgatója
Kesselyák Gergely a papageno.hu-n megjelenő nyílt levelével válaszolt a miskolci polgármester mondataira. „A sajtóból értesültem arról, hogy Veres Pál polgármester úr a miskolci operafesztivál jövőjét a Bartók Tavasz rendezvénysorozat részeként képzeli el. Nincs más választásom, mint e döntést tiszteletben tartani, az én fesztiváligazgatói szerepvállalásom viszont ebben az esetben szükségtelenné válik. 2001-ben azért alapítottuk ezt a fesztivált, hogy Miskolcot felrajzoljuk vele Európa kulturális térképére. Fontos volt az is, hogy vízfejű országunk vízfejű operaéletében létrejöjjön egy nemzetközileg is komolyan vehető, önálló identitással rendelkező másik operaközpont. A Bartók Plusz Operafesztivál messze túltett a…
Tovább olvasomHentesbárddal és lánchegesztővel dolgozik ez a fodrász
Pakisztánban nagyon tisztelik a helyi hagyományokat, de egy fodrász mégis formabontó eszközeivel vált népszerűvé – írja a hu.euronews.com. A Lahorban élő Ali Abbász a hajat lánghegesztővel rövidíti, a stílust pedig egy hentesbárddal és húsvágó deszkával alakítja ki. Az összegubancolódott tincseket pedig egy üvegszilánkkal vágja le. Egy olyan országban, ahol nehéz eltérni a normáktól, a fiatalok körében népszerű lett az újfajta fodrászat. Abbász egy hagyományos hajvágásért 1000 rúpiát kér, az újszerű eszközök használatával készült frizurákért viszont ennek dupláját, vagyis nagyjából 3800 forintot számol fel.
Tovább olvasom