Az önkormányzathoz tartozó oktatási-nevelési intézményekben véget ért az első tesztelés: az Újváros téri, Árpád vezér úti, Petőfi, Csépányi, Táblai óvodákban mindenki negatív – közölte november 24-én Janiczak Dávid. A polgármester Facebook-posztjában tudatta, a sajóvárkonyi óvodában egy dajka és egy óvónő koronavírusos, ezért a Bagoly csoportot bezárták. A Katona József úti óvodában egy dajka, a Nemzetőr útiban egy óvónő tesztje lett pozitív, ezért három csoportot bezártak. A bölcsődékben minden dolgozó tesztje negatív lett. A városvezető elmondta, a dolgozók 64 százaléka jelent meg az önkéntes tesztelésen. Az iskolák állami fenntartásúak, ezért Janiczak Dávidnak az ottani…
Tovább olvasomSzerző: Nagy László
Bevándorlással kapcsolatos teendők is szerepelnek Biden első száz napra tervezett programjában
Kötelezettséget vállal Joe Biden arra, hogy elnöksége első száz napjában törvénytervezetet küld a szenátusnak, amely lehetőséget ad az Egyesült Államokban élő illegális bevándorlóknak az állampolgárság megszerzésére. A megválasztott elnök ezt kedden este jelentette be az NBC televíziónak adott interjúban. Amerikai lapok megjegyzik, hogy a tervezet elfogadtatása valószínűtlen, amennyiben a republikánusok megőrzik a többségüket a testületben. Biden az interjúban arról is beszélt, hogy az első száz napban a bevándorlási reform megvalósítása mellett többek között a koronavírus-járvány gazdasági következményeinek enyhítését célzó csomagterv elfogadtatása lesz. Ígéretet tett arra is, hogy eltörli a Trump-kormányzat…
Tovább olvasomEddig 270 halálos áldozata van a járványnak Borsodban
A koronavirus.gov.hu november 24-i összesítése szerint Borsod megyében 7056 aktív fertőzött van, az elhunytak száma pedig 270. Az Eurostat 2019-es kimutatása szerint a megyében 642 ezren laknak, tehát a lakosság 0,042 százaléka hunyt el a koronavírus miatt a járvány kezdete óta. A legtöbb koronavírussal-fertőzött a fővárosban, Pest megyében, és Győr-Moson- Sopron megyében hunyt el. November 25-én újabb 3806 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést és elhunyt 106 többségében idős, krónikus beteg. Borsodihir.hu
Tovább olvasomÉletveszélyesnek minősítettek tizenhárom hajszárítót
Termékbiztonsági akcióban ellenőrzött 155 hajszárítót az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Mechanikai és Villamos Laboratóriuma, ebből 18 nem tudta produkálni az ígért teljesítményt, tizenhárom pedig egyenesen életveszélyes volt – közölte a minisztérium. A fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai a kereskedelmi forgalomban kapható, közvetlenül hálózati feszültségről működő kézi hajszárítókból vettek mintát. A labor minden esetben megmérte a hajszárító által felvett teljesítményt. Ezen a vizsgálaton 18 termékről derült ki, hogy valójában nem képes hozni a csomagoláson és a hajszárítón feltüntetett értékeket. A szakemberek ellenőrizték az áramütés elleni védelmet és a fűtőtest túlmelegedését megakadályozó úgynevezett…
Tovább olvasomA WHO azt javasolja, hogy karácsonykor se találkozzunk a rokonainkkal
„Nincs kockázatmentes lehetőség. Magasabb és alacsonyabb kockázat van” – mondta Maria Van Kerkhove, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) epidemiológusa a közelgő karácsonyi ünnepekről. Arról beszélt, hogy iszonyú nehéz időszak előtt állunk, mert ilyenkor az emberek mindenképp a rokonaikkal töltenék az időt. A koronavírus-járvány szempontjából mégis az a legbiztonságosabb, ha nem találkozunk velük. Szerinte mindenkinek magának kell döntést hoznia annak tudatában, hogy megfertőzheti a veszélyeztetett családtagjait, akik akár bele is halhatnak a betegségbe. A virtuális karácsonyozást jó megoldásnak tartja. „Ha most nem is tudnak együtt ünnepelni, majd megtalálhatják a módját, ha véget…
Tovább olvasom„Ismertetni kell az emberekkel, miként hatnak az oltások”
„Ahhoz, hogy minél többen beadassák majd maguknak a koronavírus elleni védőoltást, ismertetni kell az emberekkel, miként hatnak az oltások, mi történik a szervezetükben a vakcina hatására” – közölte Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Az osztályvezető főorvos azt mondta, hogy az influenza elleni oltás minden évben hasznos lenne, de csak a lakosság 20-25 százalékát sikerül beoltani. „Az új technológiával készült koronavírus elleni vakcinák még inkább elbizonytalanítják az embereket, ezért be kell bizonyítani, hogy biztonságosak” – hangsúlyozta. Vélhetően…
Tovább olvasomMég jobban szigorítják az országos listaállítás feltételeit a választáson
Támogatta a Fidesz-KDNP kedden az Országgyűlés igazságügyi bizottságában Volner János azon, a választási törvény újabb tervezetéhez benyújtott módosító javaslatát, amely tovább szigorítja az országos listaállítás feltételeit – tájékoztatta a Telexet Sebián-Petrovszki László. A DK országgyűlési képviselője, a bizottság tagja azt mondta, a kormánypártok képviselői egyhangúlag szavazták meg a javaslatot, így 8 igen szavazat volt a bizottsági ülésen, míg a 4 jelenlévő ellenzéki képviselő nemmel szavazott. Volner János javaslata kikötné, hogy a jövőbeni választásokon pártlistát csak az a párt állíthat, amely legalább 14 megyében és a fővárosban, legalább 71 egyéni választókerületben…
Tovább olvasomZebrán gázoltak el egy gyalogost Ózdon
Figyelmetlenség miatt egy zebrán áthaladó gyalogost sodortak el Ózdon. A rendőrség közlése szerint 2020. november 23-án 17 óra 20 perckor Ózdon, a Bolyki főúton a kijelölt gyalogátkelőhelyen egy sofőr autójával elsodort egy nőt. A gyalogos könnyű sérülést szenvedett. Az Ózdi Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset pontos körülményeit. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet arra, hogy az autósok kiemelt figyelemmel közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, fokozottan ügyelve azokra a napszakokra, amikor a jelzőlámpa nem üzemel. Borsodihir.hu; Fotó: police.hu
Tovább olvasomPutnokon veszélyes, további borsodi településeken egészségtelen a levegő minősége
Az ország nagy részén romlott a levegőminőség; egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen már veszélyesnek minősítették a levegőt a magas szállópor-tartalom miatt. A Nemzeti Népegészségügyi Központ november 24-i térképe alapján Putnokon veszélyes a levegőminőség. Ugyanebben a térségben Kazincbarcika, Sajószentpéter és Miskolc, továbbá a Dunántúlon Pécs, Ajka és Várpalota levegőjét pedig egészségtelennek minősítették. Emellett Budapest, Vác, Százhalombatta, Dunaújváros, Székesfehérvár, Veszprém, Tatabánya, Győr, Sopron, Szeged, Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza, Hernádszurdok és Salgótarján levegőjét is kifogásoltnak minősítették, szintén a szálló por miatt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján javulás – „jelentős bizonytalanság mellett” – legfeljebb vasárnaptól…
Tovább olvasomA kormány szerint még George Clooney-t is Soros György befolyásolta, amikor Orbánt kritizálta
A magyar kormánynak egyből kész válasza volt arra, hogy George Clooney a GQ magazinnak arról beszélt, hogy az új filmje hangulatát meghatározta, hogy mennyi dühöt és gyűlöletet élt át mindenki világszerte, „nézd meg Bolsonarot Brazíliában vagy Orbánt Magyarországon”. Bár ugye a magyar kormánynak pár éve mindenre ugyanaz a kész válasza, így a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivőjének, Farkas Örsnek sem kell sokat agyalnia, amikor a közmédia megszólaltatta az ügyben: „Soros György és Magyarország kormánya között a bevándorlás kapcsán évek óta vita áll fenn, ezért Soros György minden olyan lehetőséget felhasznál, amellyel…
Tovább olvasom