A kormány szerint még George Clooney-t is Soros György befolyásolta, amikor Orbánt kritizálta

Megosztás

A magyar kormánynak egyből kész válasza volt arra, hogy George Clooney a GQ magazinnak arról beszélt, hogy az új filmje hangulatát meghatározta, hogy mennyi dühöt és gyűlöletet élt át mindenki világszerte, „nézd meg Bolsonarot Brazíliában vagy Orbánt Magyarországon”. Bár ugye a magyar kormánynak pár éve mindenre ugyanaz a kész válasza, így a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivőjének, Farkas Örsnek sem kell sokat agyalnia, amikor a közmédia megszólaltatta az ügyben:

„Soros György és Magyarország kormánya között a bevándorlás kapcsán évek óta vita áll fenn, ezért Soros György minden olyan lehetőséget felhasznál, amellyel a magyar kormányt támadhatja. Elég elkeserítő, hogy vannak olyan szereplők, akár politikától mentes szereplők, akik Sorosnak az ilyen politikai szándékát végrehajtják.”

A magyar kormánymédia azt is leleplezte, hogy George Clooneynak még Soros György fiával is van közös képe. A közszolgálati híradó Farkas Örs gondolatai után még Orbán Viktor pénteki rádiónyilatkozatát is bejátszotta, amiben a miniszterelnök azt fejtegette, hogy Soros a világpolitika legkorruptabb embere, aki mellett sokan azért állnak ki, mert a milliárdos fizet nekik.

444.hu

Kapcsolódó cikkek