Legalábbis átvitt értelemben: a miskolci politikus saját képviselői kerete terhére finanszírozott két sakkasztalt választókerülete játszóterére. Erdei Sándor Zsolt, a Velünk a Város frakciójának önkormányzati képviselője a Facebookon osztotta meg a hírt néhány fotó kíséretében, hogy választókörzetének játszótere két sakkasztallal bővült. Ami az igazán említésre méltó ebben, hogy Erdei Sándor mindezt a saját képviselői keretéből finanszírozta. „A közösségépítés, közösségfejlesztés különösen fontos feladat, mert számtalanszor bebizonyosodott, hogy egy jó lakóközösség, jó szomszédok, barátok, emberfeletti munkát tudnak végezni környezetük érdekében. Összefogással, együtt erősebbek vagyunk” – írta a posztban a képviselő. Hozzátette: ezért is…
Tovább olvasomSzerző: Nagy László
Saját nevelt lányunokáját molesztálta a borsodi férfi
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 59 éves férfi ellen szexuális kényszerítés bűntette miatt, aki a fia nevelt lányára a szülő és nevelőszülő távollétében 12 éves korától 14 éves koráig rendszeresen vigyázott, amely alkalmakat arra használta fel, hogy sérelmére szexuális cselekményeket végzett. A vádirat szerint a vádlott 2017. évtől kezdődően egy borsodi kistelepülésen közös ingatlanban élt a fiával, annak élettársával, azok három közös gyermekével, valamint a fia nevelt lányával. A szülők távolléteik során többször rábízták a kiskorú gyermekek felügyeletét. A vádlott és a fia nevelt lánya között nagyszülő és…
Tovább olvasomTöbb milliárdot spórolt az Unió a megújuló energiákkal a háború alatt
Rekordot döntött a szélerőművek és napelemparkok termelése az orosz-ukrán háború februári kitörése óta, amivel az EU összesen 11 milliárd eurós gázköltséget spórolt meg – derült ki az E3G és Ember kutatóintézetek kimutatásából, amit az Euronews magyar nyelvű kiadása szemlézett. „A szél- és napenergia már most is jelentősen segíti az európaiakat, de a jövőbeni potenciál még ennél is nagyobb” – mondta Dr. Chris Rosslowe, az Ember független agytröszt vezető elemzője. Az unióban termelt energia negyedét szél- és napenergiából nyerték a márciustól szeptemberig tartó időszakban – ez az eddigi legmagasabb arány a…
Tovább olvasomA Producerek lett a legjobb: Kritikusdíjat nyert a Miskolci Nemzeti Színház
A Miskolci Nemzeti Színház előadása, a Producerek lett a Legjobb szórakoztató előadás a 2022-es Színikritikusok díján. 2017-ben a Rusznyák Gábor rendezésében készült Kivilágos kivirradtig a Legjobb előadás kategóriájában győzedelmeskedett, 2019-ben pedig Görög László kapta meg a Legjobb férfi főszereplő díját a Színházi Kritikusok Céhétől a Mohácsi János által rendezett A velencei kalmár előadásban nyújtott alakításáért. Béres Attila rendezésében 2021. júniusában, egy mindenki számára megterhelő járványidőszak után mutatta be a miskolci teátrum Mel Brooks és Thomas Meehan világhírű musicalét. Az előadás azóta is hatalmas sikerrel fut Miskolcon, minden előadás teltházas, a…
Tovább olvasomSoha nem tankoltak annyit a magyarok, mint idén
Rekordot döntött a magyar benzinkutakon a megvásárolt üzemanyagok mennyisége – írja a Népszava a legnagyobb töltőállomás-láncokat tömörítő Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) összesítése alapján. Az év első háromnegyed évében 41 százalékkal nőtt a 95-ös benzin iránti kereslet az előző év azonos időszakához képest, összesen 1168 millió liter fogyott belőle. Ezt az értéket csak egyszer, 2007-ben lépték át a magyarok, akkor 1194 litert tankoltak a márkás kutakon. A gázolaj iránti kereslet 37 százalékkal nőtt, ebből 2,1 milliárd litert vásároltak az autósok. A prémiumbenzin iránti kereslet ugyanakkor jelentősen, 41 százalékkal csökkent, minden bizonnyal azért, mert arra nem…
Tovább olvasomPutyinéhoz hasonlította Kövér, Semjén és más kormányzati szereplők megszólalásait az amerikai nagykövetség
Egyfajta kvízt tettek közzé a Twitteren, hogy vajon kitől hangoztak el a felsorolt idézetek. Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége közzétett egy rövid videót, amelyben kritikával illették a magyar kormányt. Szerintük több magyar közéleti szereplőtől is olyan mondatok hangzottak el a közelmúltban, amelyeket akár Vlagyimir Putyin orosz elnök is mondhatott volna – számolt be róla az Index. A nagykövetség ilyennek találta például Kövér László országgyűlési házelnöknek azon mondatát, hogy „mi van akkor, ha a birodalomépítési politika nyugatról keletre zajlik, és Ukrajna újabb reménybeli tartománya az Euroatlanti Birodalomnak?” Hasonló kategóriába sorolták Bencsik…
Tovább olvasomAlvás közben bántalmazta szexuálisan a volt feleségét a borsodi férfi
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 52 éves férfi ellen szexuális erőszak bűntette, zaklatás bűntette és rongálás vétsége miatt, aki volt feleségét féltékenységből folyamatosan provokálta, a ruháit késsel szétvagdalta, miközben megöléssel fenyegette. Más alkalommal odament az ágyon alvó sértetthez, és sérelmére szexuális cselekményt végzett. A vádirat szerint a vádlott házasságát a bíróság 2017. év szeptemberében felbontotta, egyidejűleg osztott lakáshasználatról döntött. Ettől kezdődően a vádlott az alsózsolcai családi ház szobáját használta, míg volt felesége a konyharészben lakott. 2021. június hónap elején, az éjszakai órákban az ittas állapotú vádlott féltékenységből folyamatosan…
Tovább olvasomA ráktól rettegnek leginkább a magyarok
Egy felmérés szerint Magyarországon a legrosszabb a lakosság véleménye az egészségügy állapotáról. Hazánkban a legalacsonyabb az egészségügybe vetett bizalom az Ipsos Global Health Service Monitor 34 országot átfogó kutatása szerint, amelyet a haszon.hu szemlézett. A megkérdezett magyarok 53 százaléka szerint rossz vagy nagyon rossz az egészségügyi szolgáltatások színvonala. A hazai válaszadók 45 százaléka szerint a jelenlegi állapot romlani fog a jövőben, és mindössze 8 százalék vélte, hogy javulhat. Ezzel toronymagasan megelőzzük az összes többi vizsgált országot. A kutatásból az is kiderül, hogy legkevésbé a magyarok (18 százalék) szerint van a…
Tovább olvasomAz utcára hívja az embereket október 23-án Dobrev Klára
„Csendben vagy határozottan, de utcára, magyar!” – írja a DK politikusa. „Jövő vasárnap vegyük birtokba az utcákat, tereket. Aki tud tüntessen, akinek ez nem lehetséges menjen ki az utcára sétálni és beszélgetni, barátokkal idegenekkel” – fogalmazott Dobrev Klára a Facebookon. Posztjában azt írja, az emberek beszélgessenek az országról, közügyeinkről, keressék meg és csatlakozzanak a legközelebbi tüntetéshez vagy csak menjenek ki sétálni, beszélgetni a közterekre. „Legyünk együtt és mutassuk meg, hogy a megadás helyett a küzdelem útját választjuk. Október 23-án utcára magyar!” – áll a bejegyzésben. (atv.hu)
Tovább olvasomSzexuálisan bántalmazta a miskolci gyermekotthonban lakó lányokat a férfi
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 28 éves férfi ellen szexuális erőszak bűntette miatt. A férfi a 13 és 16 éves lányoknak felajánlotta, hogy autóval visszaviszi őket a gyermekotthonba, ehelyett egy erdős külterületen szexuális cselekmény végzésére szólította fel őket. Tiltakozásuk miatt mindkettőjüket bántalmazta, majd egyikük sérelmére szexuális erőszakot követett el. A vádirat szerint a vádlott 2021. október elején, reggel, ittas és bódult állapotban Miskolc belvárosában megismerkedett a 13 és 16 éves lányokkal, akik a városban lévő egyik gyermekotthon lakói. Megígérte nekik, hogy autóval odaszállítja őket, ehelyett viszont egy erdős…
Tovább olvasom