Bejegyzett egyházzá minősítették Iványi Gábor közösségét

„Céljainkhoz egy lépéssel közelebb kerülve úgynevezett bejegyzett egyházzá minősült a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET), miután a bíróság döntése után az ügyészség fellebbezését elutasították. Mindez azonban még nem jelenti azt, hogy visszakaptuk korábbi státuszunkat, ahhoz a magyar államnak közfeladatok ellátására vonatkozó megállapodást kellene kötnie velünk, ám eddig erre hiába vártunk” – írta közleményében a MET elnöke, Iványi Gábor. Kifejtette, hogy ebben a kategóriában egyedül az ő közössége van. A továbblépés miatt levelet írt az ügyben eljárni illetékes Semjén Zsoltnak, ő azonban második hónapja nem reagál megkeresésükre. Hozzátette, hogy a bejegyzett egyház…

Tovább olvasom

Elutasította az Alkotmánybíróság az ellenzék katatörvénnyel kapcsolatos kérelmét

Az Országgyűlés nyáron hozta meg azt a törvényt, amely alapján kizárólag a lakosság részére saját szolgáltatást nyújtó vagy terméket értékesítő egyéni vállalkozók tarthatták meg a kata adózási formát. Az ellenzék hamarosan bejelentette, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul. A beadvány szerint annak ellenére fogadták el a törvényt villámgyorsan, kivételes eljárásban, hogy ennek semmi köze a háborús veszélyhez. A jogszabály a panaszosok szerint diszkriminál vállalkozási tevékenységet folytató természetes személyek különböző csoportjai között, mert például az az egyéni vállalkozó, aki saját nyugdíjban részesül vagy egyetemista, nem választhatja a katát. Az Ab Hörcherné Marosi Ildikó…

Tovább olvasom

Kamion és busz ütközött az M30-ason

A leállósávban állt a kamion, egy autóbusz oldalról nekiment péntek hajnalban. Pénteken hajnali 2 óra körül egy román felségjelzésű kamionnak ütközött egy moldáv busz, amelyben hét személy könnyebben megsérült – fogalmazott a baleset körülményeiről Dobi Tamás, a megyei rendőrség sajtósa a boon.hu portálnak. Mint a lap írja: az ütközés úgy következett be, hogy egy román kamion műszaki hiba miatt leállt a leállósávban, majd egy másik román jelzésű kamion sietett a segítségére. Ez utóbbiba hajtott bele a busz. (boon.hu)

Tovább olvasom

Orbán azt mondta, nem szavazta meg a szankciókat, de ez így nem igaz

Nem teljesen fedi a valóságot, amit a kormányfő a Kossuth Rádióban nyilatkozott. „Magyarország sosem támogatta a szankciókat, nem is szavaztuk meg őket” – állította Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában. A valóság ezzel szemben az, hogy minden Oroszországot sújtó uniós szankciót megszavazott Orbán, igaz, energetikai ügyekben kiharcolt mentességet Magyarország számára – hívta fel a figyelmet cikkében a HVG.hu. A műsorban arról is beszélt, hogy minden esetben sikerült mentességet elérni, de ez sem igaz, hiszen nem is volt minden szankciónál erre szükség. Az viszont tény, hogy például leszedette Kirill…

Tovább olvasom

Honeybeast X Ráskó Eszter: MINDENKIDERÜL

A Honeybeast az elmúlt években olyan produkciókat állított az ország legfontosabb és legpatinásabb koncerttermeinek színpadjaira, amelyek megmutatták, hogy a popzene a komolyzenével (Symphoney), vagy akár a kortárs tánccal ötvözve (Legyen tánc!) képes új minőséget teremteni, ezzel is szélesítve a szórakoztatóműfaj határait. A zenekar 2022 őszén ismét turnéra indul. Ezúttal nem komolyzenészek, vagy táncosok lépnek fel Honeybeasttel, hanem a művészetet ősidőktől átható humor teszi majd tiszteletét a színpadon a Dumaszínház egyik legsikeresebb művésze, Ráskó Eszter képében, aki légies könnyedséggel, metsző őszinteséggel, és sziporkázó szellemességgel képes akár leghúsbavágóbb problémák kacagtató „kiderítésére” is.…

Tovább olvasom

Ablakba felugró macska buktatta le a körözöttet Ózdon

Amint félrelibbent a függöny, a rendőrök egyből beazonosították a keresett személyt. Az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai a beszerzett információk alapján 2022. november 17-én 3 órakor megjelentek annál az ózdi háznál, ahol feltételezhetően egy körözött férfi tartózkodik. A házból kiszűrődő fény azt sejtette, hogy a szobában működik a tévé. Ekkor egy házi cica felugrott az ablakba, és a függöny félrelebbent. A rendőröknek ez a rövid pillanat is elég volt ahhoz, hogy egyértelműen beazonosítsák a keresett férfit. A Közrendvédelmi Alosztály munkatársai felszólították őt, hogy jöjjön ki, de ezt nem tette meg, ezért a…

Tovább olvasom

A magyarok kétharmada még állít karácsonyfát

Viszont az emberek ötöde egy forintot sem szán az ünnepekre itthon. Átlagosan 100 ezer forintot szánnak a magyarok az idei karácsonyra, melyből 47 500 forint értékben kerülhetnek meglepetések a karácsonyfák alá. Három év alatt 20 százalékkal, 58 százalékra csökkent azok száma, akik vásárolnak ajándékot – áll a Cofidis Hitelmonitor reprezentatív kutatásában, amely a haszon.hu-n olvasható. A válaszadók több mint harmada azt nyilatkozta, kevesebb pénzből úszná meg az ünnepet, mint tavaly, nagyjából minden ötödik magyar pedig egyáltalán nem akar költeni a karácsony miatt. A felmérésből az is kiderül, hogy a magyarok…

Tovább olvasom

Idén is november utolsó vasárnapjától jár a miskolci adventi villamos

Egészen január elejéig láthatjuk majd a többször is Európa legszebbjének választott villamost a borsodi megyeszékhelyen. Mint a Borsod Online írja, már zajlanak az előkészületek a miskolci adventi villamos kapcsán az MVK Zrt.-nél. Tavaly kívül mézeskalács házikó alakját öltötte, belül fénylő arany díszítést kapott a villamos, s az idei évre is ez a diszítés marad a szerelvényen. Ennek ellenére néhány apróbb hibát ki kellett javítani, de mostanra elvégezték a szerelvény műszaki karbantartását, és átvizsgálták az elektronikai egységeket. A szokásoknak megfelelően a miskolci ünnepi villamos menetrendszerinti járatként közlekedik november 27-e és január…

Tovább olvasom

Fia és felesége élesztette újra a borsodi férfit

Reggeli kávéját fogyasztotta az 55 éves férfi, amikor hirtelen összeesett. A történtekről az Országos Mentőszolgálat számolt be a Facebook-oldalán közzétett posztban: „Teraszán fogyasztotta reggeli kávéját vasárnap az az 55 év körüli, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei férfi, aki hirtelen összeesett” – olvasható a lenti bejegyzésben. „Fia és felesége azonnal a segítségére siettek, mentőt hívtak és a telefonos utasítások szerint megvizsgálták a beteget, aki már nem lélegzett.” „Rutinos mentésirányító bajtársunk azonnal több egységet riasztott, miközben az újraélesztés lépéseire instruálta a bátor családtagokat, akik egymást váltva küzdöttek a férfi életéért. Bajtársaink perceken belül helyszínre értek…

Tovább olvasom

Gitárt és készpénzt loptak a putnoki férfiak

A putnoki körzeti megbízottak a bejelentést követő pár órán belül elfogták azt a két férfit, akik a bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók – írja a police.hu. Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 41 éves és egy 26 éves putnoki férfival szemben. Az eljárás adatai szerint az elkövetők 2022. november 4-én, Putnokon a Tompa Mihály úton található egyik családi házból eltulajdonítottak egy gitárt valamint, több mint 40.000 forint készpénzt. A tulajdonos hozzátartozójának a rendőrségen történő bejelentését követően a putnoki körzeti megbízottak sikeres adatgyűjtésük eredményeként pár órán belül…

Tovább olvasom