Guzi Blanka felért a csúcsra: aranyérmet nyert a budapesti világkupán

Fantasztikus versenyzéssel, az élmezőny tagjaként jutott be a budapesti öttusa-világkupaviadal fináléjába Guzi Blanka. A kairói aranyérmes magyar klasszis a BOK-csarnokban megrendezett női elődöntő „A” jelű csoportjában uralta a mezőnyt, és taktikus hajrával biztosította helyét a péntek délutáni végjátékban.

Tovább olvasom

Orbán maradt a Fidesz élén, de csak egy évre

Orbán Viktor

A Fidesz 32. tisztújító kongresszusa azzal a feladattal kezdődött, amit a párt évek óta nem ismert: be kellett vallani egy elvesztett választást. Orbán Viktor nem kertelt, rögtön a végén kezdte. „Én nem adom fel, én soha, soha, soha, de soha nem adom fel” – jelentette ki, majd tíz pontban sorolta el, miért bukott meg a Fidesz április 12-én.

Tovább olvasom

Borsodi vadászok a politika hálójában; szabolcsi milliárdok; Szolnok az új Hajdúszoboszló…

Debrecenben átszabják a városképet, Borsodban a NER elit kitúrja a vadászokat, Szolnok Hajdúszoboszló nyomába lépne, míg Kecskeméten a fejek felett dőlhet el a világhírű képzőművészeti értékek sorsa. Többek között ezekről az érdekességekről számol be a független helyi lapok heti médiaajánlója.

Tovább olvasom

Magyar Péter dokumentumokkal állt elő Orbánék vitnyédi menekülttáboros terveiről

Magyar Péter

Magyar Péter miniszterelnök szombaton, közvetlenül a Fidesz tisztújító kongresszusa előtt, rendkívüli sajtótájékoztatót tartott. Itt bemutatott néhány dokumentumot a Vitnyédre tervezett menekülttáborról, amelyet szerinte „az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugságának” lehet nevezni. Magyar szerint a sajtótájékoztató időzítése nem volt véletlen, mert úgy gondolja, emiatt a kongresszus „okafogyottá vált”. Úgy véli, hogy akik részt vettek egy ilyen politikai megtévesztésben, a jövőben nem képviselhetik a magyarokat.

Tovább olvasom

Mi maradt a Fideszből? Az első kongresszus a vereség után

A Fidesz korábbi kongresszusai mindig a győzelem jegyében zajlottak, de most más a helyzet. Tizenhat év kormányzás és egy elvesztett választás után a párt úgy gyűlik össze a Kongresszusi Központban, hogy nincs mit ünnepelni, inkább rendezni kell a sorokat. A sajtót kizárták, nincsenek kamerák, így csak annyi információ jut ki, amennyit Orbán Viktor és a párt a saját közösségi oldalain megoszt.

Tovább olvasom

Enyhítették annak a nőnek az ítéletét, aki több millió forintot vett el diákmunkások béréből

A Miskolci Törvényszék jogerős ítéletet hozott annak a nőnek az ügyében, aki egy egyetemi iskolaszövetkezet ügyintézőjeként több mint 6,6 millió forintot utalt a saját számlájára jogosulatlanul. A másodfokú bíróság két évre csökkentette a börtönbüntetést, és öt év próbaidőre felfüggesztette annak végrehajtását.

Tovább olvasom

A börtön nem buli – az Abigél Iskola diákjai ezt is megtanulják

Hogyan lehet jó irányba terelni a fiatalokat és hatásosan küzdeni az előítéletek ellen? Kavalyecz András, a szendrői Abigél Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium pedagógusa bíróságra és börtönbe viszi a környékbeli roma gyerekeket, hogy saját szemükkel lássák, milyen utat kell elkerülniük. Emellett focimeccsekre járnak, ahol a pályán bizonyítják: a sport és az összefogás a legjobb fegyver a sztereotípiák ellen.

Tovább olvasom