Állatkínzás bűntettének gyanúja miatt indítotakt nyomozást, miután egy a mohácsi rendőrség mellett parkoló autóban megmérgeztek három rendőrkutyát – írta a Blikk nyomán a Telex. A lap szerint Émon, Locky és Cinkos a legmagasabb szintű, K-9-es kiképzést kapták, értékük pedig nagyjából hatmillió forintra tehető. A kutyák gazdájának az irodában volt dolga, ezért a rendőrségi parkolóban álló kocsijában, a bezárt boxokban hagyta a kutyákat, de a kocsi ajtaját nyitva hagyta. Mivel az ebek ételmegtagadásra is ki vannak képezve, így csak olyan ember mérgezhette meg őket, akit nagyon jól ismertek. Miután rendőrnő végzett…
Tovább olvasomSzerző: Farkas András
A MÁV megszüntette az automatás jegyátvételt
Már nem lehet a vasútállomásokon lévő automatákban átvehető jegyet és bérletet vásárolni a MÁV új internetes jegyvásárlási felületén- írta a 444.hu. A vasúttársaság közölte: eléggé elterjedt a teljesen elektronikus jegyvásárlás, és annyira kevesen vásároltak úgy jegyet online, hogy aztán egy kód beütésével azt kinyomtassák az állomáson, hogy inkább megszüntették ezt az opciót. Bérletet is már inkább a MÁV telefonos alkalmazásán keresztül vettek azok, akik elektronikusan vásárolnának ilyesmit, ezért ez az opció is lekerült az oldalról. 444.hu.
Tovább olvasomHajlamos erőszakra buzdítani, ezért végleg felfüggesztették Trump Twitter-fiókját
A Twitter vezetői attól tartanak, hogy Donald Trump megnyilvánulásai ismét erőszakos megmozdulásokhoz vezethetnek, ezért végleg kitiltották őt a közösségi médiaoldalról. A közösségi médiacég egy blogbejegyzésben jelentette be pénteken, hogy a @realDonaldTrump fiókot azonnali hatállyal felfüggeszti és vissza sem kapcsolja. Trumpot 88 millióan követték. Trump a tavaly novemberi Egyesült Államokbeli választások óta rendre olyan posztokat írt, amiket a Twitter álhírek elleni rendszere folyton megjelölt, mint bizonytalan információkon alapuló bejegyzés. Egyik legutóbbi megnyilvánulása után a legelvakultabb követői betörtek a Kongresszus épületébe és gyakorlatilag megpróbálták átvenni a hatalmat. Az utolsó csepp viszont az…
Tovább olvasomVélhetően 56 emberrel a fedélzetén lezuhant egy utasszállító repülőgép
Felszállása után négy perccel meredeken zuhanni kezdett, majd eltűnt a radarról egy indonéz repülőgép – írta meg a Deutsche Welle. A Flightradar24 szerint azSJ182 járat Jakartától északra indult, és valahol a Lancang-sziget környékén eltűnt a radarképekről. A helyiek láttak valamit lezuhanni és felrobbanni a közeli Male-szigeten. Azt írják, egy perc alatt agyságrendileg 5000 métert zuhant a gép. Sky News szerint a repülő 56 utast szállított, köztük öt gyereket és egy csecsemőt, valamint hat fős személyzet volt még a gépen.
Tovább olvasomMost akkor mi van? Regisztráció nélkül mégsem adnak oltást
Amióta csak lehetséges a kormány oldalán regisztrálni koronavírus elleni védőoltásra, azóta próbálja az ország megérteni, hogy aki nem regisztrál, az kaphat-e oltást. Eddig úgy tűnt, hogy kaphat, de a 444 kapott egy levelet, ami az ellenkezőjét támasztja alá. Egy olvasójuk addig írogatott kérdéseket hivataltól hivatalig, míg végül a fővárosi tisztifőorvos helyettesétől választ nem kapott. Ebben világosan benne van, hogy aki nem regisztrál, annak nem jár oltás, hiába sugallta korábban az ellenkezőjét a kormány kommunikációja. Aki nem regisztrál, az önmagát zárja ki az oltandók köréből, mivel nem jelzi oltási igényét, így…
Tovább olvasomBenne leszek a tévében? – érdeklődött a tolvaj, miután elfogták
A rendőrség 48 órán belül elfogta azt a 21 éves, lakcím nélküli férfit Érden, akit gépkocsi-feltöréssel és betöréssel gyanúsítanak. Elfogásakor arról érdeklődött, benne lesz-e a tévében. 2021. január 5-én két, összefüggő ügyben kapott bejelentést a helyi rendőrség. Reggel egy autó egyik ablakát betörték, a kocsiból hiányzott a rádió, a mélynyomó, az erősítő, egy bicska, egy elemlámpa és szerszámok. Este egy épülő ház hátsó teraszajtajának üvegét valaki benyomta, elvitt egy kávéfőzőt 6 doboz kapszulával, 3 darab papucsot, egy rádiós hangfalat, egy mobiltöltőt és egy halom csokoládét. A rendőrségi nyomozást követően letartóztatták…
Tovább olvasomKeleti Ágnes 100 évesen a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka
Január 9-én századik születésnapját ünnepli Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója. Az alkalomból rendezett köszöntésen elárulta, ez a nap pont ugyanolyan számára, mint amikor 60 éves volt. „Élek, jól élek, szeretek élni. Az egészség a lényeg, a születésnap egyáltalán nem fontos, csak a jó élet” – árulta el jókedvűen az ünnepelt sportoló, akinek a napjai saját bevallása szerint kellemesen telnek. „Csak szép idő legyen” – kívánta. Ő a legtöbb olimpiai éremmel (10) rendelkező magyar női sportoló, aki egyben a legidősebb élő olimpiai bajnok. Oláh Katalin rendezésében egész…
Tovább olvasomMi ez az időjárás? Spanyolországban repteret zártak le a hóhelyzet miatt – videó
Rendkívüli időjárás miatt egész szombaton zárva tart a madridi Barajas nemzetközi repülőtér – közölte az üzemeltető. A légiforgalmat már péntek este felfüggesztették intenzív havazás, jegesedés és rossz látási viszonyok miatt. Tucatnyi járatot töröltek vagy átirányítottak más városok reptereire. A fővárost vastag hótakaró borítja, csak elvétve látni egy-egy gyalogost az utcákon. A felgyülemlett hó súlya alatt faágak szakadtak parkoló autókra.
Tovább olvasomEgy napon belül négy gyalogosgázolás történt megyénkben
Az elmúlt 24 órában négy gyalogost gázoltak el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – írta az Index a rendőrség nyomán. Többek között Miskolcon is baleset történt. Csütörtökön a kora reggeli órákban a Vasúti felüljárónál a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen haladt át egy 79 éves asszony. Ő már mintegy öt métert tett meg, amikor egy 45 éves férfi autójával elütötte. Az asszony súlyosan megsérült. A fenti eseten túl Ózdon, Emődön és Miskolcon még három gyalogost gázoltak el.
Tovább olvasomFéltékenységből támadott a nő, eljárást indítottak ellene
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség könnyű testi sértés és garázdaság miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki azért támadott meg egy másik nőt, mert azt feltételezte róla, hogy vele csalta meg a férje. A vádirat szerint a vádlott tavaly október 20-án az egyik Kazincbarcikához közeli kisvárosban járt, amikor meglátta a sértettet. A közelébe érve leszállt a biciklijéről, odament hozzá és közölte, vigye a férjét, ahová akarja, majd ököllel többször arcon ütötte. A sértett az ütés hatására elesett, mire a vádlott megrúgta őt, megrángatta a hajánál fogva, majd távozott. A sértett nyolc napon…
Tovább olvasom