Négy diplomával érkezett az Egyesült Államokba, mégis három évébe telt, mire végzettségének megfelelő munkát talált. Ma már három helyen tanít Kaliforniában, amerikai állampolgárként részt vett a félidős kongresszusi választáson, és testközelből látja, hogyan hatnak Donald Trump bevándorlási intézkedései az ott élőkre. Anikó 2019-ben költözött el Miskolcról. A Borsod24-nek arról mesélt, hogyan épített új életet az Egyesült Államokban, mit tapasztal tanárként, és hogyan értékeli a republikánusok választási szereplését.
A beszélgetés egyik legérdekesebb része, amikor Anikó saját bevándorlástörténete találkozik a jelenlegi amerikai politikai helyzettel.
Miközben ő már állampolgárként szavazhatott, bevándorló diákjai közül többen a hatósági intézkedésektől való félelmükben inkább otthonról, Zoomon keresztül vesznek részt az órákon. Az interjú az amerikai félidős választás eredményeinek összesítése idején készült, így Anikó akkori várakozásairól és a politikai folyamatokkal kapcsolatos véleményéről is beszélgettünk.
Hét éve, 2019-ben költöztél Kaliforniába. Hogyan jutottál el odáig, hogy Miskolcról az Egyesült Államokba költözz?
Nem úgy indultam el, hogy biztosan kint fogok maradni. Miskolcon angolt tanítottam, több diplomám is volt, de a munkahelyeimen nem igazán láttam a hosszú távú lehetőségeket. A Petőfi utcai Computer Schoolban például határozatlan idejű szerződéssel dolgoztam, de a miskolci képzés később megszűnt. Ezután egy másik intézményben tanítottam, ahol évente hosszabbították meg a szerződésemet. Úgy éreztem, hogy az állami oktatásban sem feltétlenül lenne könnyű hosszú távon elhelyezkednem.
A párommal az interneten ismerkedtünk meg. Először ő látogatott el Magyarországra, majd 2019 nyarán én utaztam ki hozzá Kaliforniába. Amikor megkérte a kezem, igent mondtam. Ekkor döntöttem el végleg, hogy maradok. E-mailben jeleztem a miskolci iskolának, hogy nem térek vissza, és nem írom alá a következő szerződéshosszabbítást.
Mennyire volt nehéz az első időszak?
A végzettségeim ellenére egyáltalán nem volt egyszerű. Két tanári diplomám, valamint kommunikációs és műszaki menedzseri végzettségem is volt, de az amerikai munkaerőpiacon ezeket nem fogadták el úgy, ahogyan Magyarországon megszoktam. Három évig nem dolgoztam, hanem továbbtanultam. Végül angolpedagógiából doktori végzettséget szereztem, hogy olyan oktatói munkát vállalhassak, amelyhez korábban elegendőnek gondoltam volna a meglévő diplomáimat.
A házasságom révén indult el a zöldkártya-eljárásom. Amíg az interjúra vártam, átmeneti státuszban voltam. Úgy emlékszem, 2020 márciusában, mindössze két nappal a koronavírus-járvány miatti lezárások előtt kaptam meg a zöldkártyámat. Azóta amerikai állampolgár is lettem.
Mivel foglalkozol most Kaliforniában?
Három helyen tanítok, elsősorban angolt. Kétféle oktatási területtel foglalkozom. Az egyik az angol mint idegen nyelv tanítása, elsősorban bevándorlóknak. A másik az akadémiai írás, vagyis olyan szövegalkotási és nyelvi készségek fejlesztése, amelyekre a felsőoktatásban van szükség. Egy úgynevezett community college-ban dolgozom. Ez a középiskola utáni képzés egyik formája, ahol a hallgatók gyakran az első két év tanulmányait végzik el, majd az ott megszerzett krediteket beszámíttatva egyetemen folytatják a tanulmányaikat.
A nyelvi csoportok nagyon sokszínűek. Vannak olyan diákjaim, akik úgy érkeznek, hogy szinte egyáltalán nem beszélnek angolul. Mások már magabiztosabbak, és a kredites képzés felé szeretnének továbblépni. Kifejezetten szeretem, amikor különböző anyanyelvű emberek kerülnek egy csoportba, mert így egymással is angolul kell kommunikálniuk. Tanítottam Ukrajnából, Örményországból, Mexikóból, Hondurasból, El Salvadorból, Guatemalából és közép-ázsiai országokból érkező embereket is. A Biden-elnökség idején különösen sok ukrán diákom volt.
A nyelvi képzésben az is jó lehetőség, hogy a hallgatók addig ismételhetnek egy-egy kurzust, amíg elég biztosnak érzik a tudásukat a következő szinthez. Vannak, akik a nem kredites nyelvi órák után már a következő félévben kredites angolkurzusra jelentkeznek.
Hogyan változott a bevándorlók helyzete Donald Trump visszatérése óta?
Azt látom, hogy a bevándorlás kérdése nagyon megosztó. Trump korábban azzal is sok latinó választót meg tudott szólítani, hogy a határok szigorúbb ellenőrzését és az amerikai munkahelyek védelmét ígérte. Azóta viszont sokan szembesültek azzal, hogy a bevándorlási hatóság, az ICE intézkedései milyen következményekkel járhatnak a családokra.
Az egyik legszomorúbb tapasztalatom, hogy már a tanítványaim életében is megjelenik ez a félelem. Többen mondták, hogy nem mernek kimenni az utcára, ezért nem jönnek be az iskolába sem. Inkább otthonról, Zoomon keresztül kapcsolódnak be az órákra.
Olyan emberekről beszélünk, akik tanulni szeretnének, dolgoznak, családjuk van, és megpróbálnak boldogulni az Egyesült Államokban. A környezetemben azt tapasztalom, hogy az elmúlt két évben sokakban erősödött az együttérzés a bevándorlók iránt, különösen akkor, ha személyesen ismernek olyan családot, amelyet érintenek az intézkedések.
Te magad mennyire érzed a mindennapokban a bevándorlói hátteredet?
Érdekes módon a megjelenésem alapján nem feltétlenül gondolják rólam, hogy bevándorló vagyok. Az akcentusom természetesen hallható, főleg akkor, amikor elfáradok, de ma már nagyon magabiztosan beszélek angolul. Amerikai állampolgárként már szavazhatok is. Részt vettem a No Kings tüntetésen is, mert fontosnak tartom, hogy az emberek kifejezzék a véleményüket az őket érintő politikai kérdésekben.
Amerikai állampolgárként most először vehettél részt félidős kongresszusi választáson. Hogyan értékeled az eredményt?
Nagyon jelentős fordulatnak tartom. A választás idején még zajlott a szavazatok összesítése, de már akkor úgy látszott, hogy a republikánusok komoly vereséget szenvedhetnek, és a demokraták mindkét kongresszusi kamarában többségbe kerülhetnek. Én ezt elsősorban a Trump politikájával szembeni elégedetlenség jelének látom.
Akkor az általam követett adatok szerint a demokratákhoz tartozó szenátorok és a velük együtt szavazó függetlenek száma már elérhette az 54-et, bár Alaszkában és Mississippiben még nem volt végleges eredmény. Mississippiben például 96 százalékos feldolgozottságnál mindössze valamivel több mint hatvan szavazat volt a különbség a demokrata jelölt javára.
Mely államok eredményeit tartottad különösen figyelemre méltónak?
Maine-ben például a demokrata jelölt 53,6 százalékon állt, míg Susan Collins republikánus szenátor 46,4 százalékot kapott az általam nézett adatok szerint. Collins már közel harminc éve meghatározó szereplője az állam politikai életének, ezért ez különösen érdekes eredmény volt.
Louisianában is nagyon szoros versenyt láttam, 50,9 és 49,1 százalékos aránnyal, nagyjából 45 ezer szavazatnyi különbséggel. Ez azért figyelemre méltó, mert egy hagyományosan konzervatív államról beszélünk.
Texasban és Kansasban is demokrata szenátusi győzelemről érkeztek hírek. Texasban Talarico neve merült fel, és számomra ezek az eredmények azt mutatták, hogy olyan államokban is megmozdultak a korábbi politikai erőviszonyok, ahol a republikánusok hagyományosan erősek voltak. Georgiában pedig a fekete női jelöltek szereplését tartottam érdekesnek. Az állam történelmi múltját és társadalmi viszonyait figyelembe véve ennek különös jelentősége van.
Mit jelenthet a demokraták kongresszusi többsége Donald Trump számára?
Nagyon sokat. Az Egyesült Államokban a képviselőháznak 435, a szenátusnak 100 tagja van. Ha a demokraták mindkét kamarában többségbe kerülnek, akkor olyan ügyeket is napirendre tudnak venni, amelyeket a Trump-adminisztráció inkább elkerülne.
Az Epstein-iratok például ilyen ügyet jelenthetnek. Azt is el tudom képzelni, hogy Pete Hegseth védelmi miniszternek vagy Kash Patelnek, az FBI igazgatójának a pozíciója meginoghat. Ezek persze az én várakozásaim, nem biztos következmények.
A kongresszus és az elnök között komoly politikai konfliktusok alakulhatnak ki. Ha például a demokraták egy lakásügyi törvényt szeretnének elfogadtatni, Trump pedig nem támogatja, abból könnyen intézményi vita lehet.
Milyen következményeket vársz a következő két évben?
Szerintem jelentős változások jöhetnek. A következő elnökválasztáson is jó esélyt látok egy demokrata jelölt számára. Ugyanakkor a környezetemben sokan aggódnak amiatt, hogy mi történhet még addig, amíg az új kongresszus januárban hivatalba lép. Attól tartanak, hogy a jelenlegi kormányzat még ebben az átmeneti időszakban is hozhat olyan intézkedéseket, amelyeknek hosszú távú következményei lesznek.
A magyar olvasóknak talán kevésbé ismert, hogy az amerikai elnökválasztás és a félidős választás között jelentős különbség van. Hogyan működik ez a rendszer?
Az elnökválasztásnál az elektori rendszer dönt, tehát nem egyszerűen az országos összesített szavazatszám határozza meg, ki lesz az elnök. A kongresszusi választáson viszont a képviselőházi és a szenátusi helyekről döntenek. Az elnök és a Kongresszus külön hatalmi ágak, ezért előfordulhat, hogy az elnök pártja elveszíti a többséget valamelyik kamarában.
Ez azért fontos, mert a Kongresszusnak komoly beleszólása van a törvényhozásba, a költségvetésbe és az elnöki adminisztráció ellenőrzésébe is. Nem mindenben dönthet tehát egyedül az elnök. A katonai fellépéshez kapcsolódó felhatalmazás és az elnöki utódlás kérdése is része ennek a bonyolult intézményi rendszernek.
A magyarországi politikai és médiaviszonyokból nézve különösen érdekes, amit az amerikai választásról hallunk, ugyanis a Borsod24-et is érintette már az új amerikai kormányzat egyik intézkedése. Trump hivatalba lépése után lapunk elveszített egy korábban már elnyert, 50 ezer dolláros fejlesztési támogatást. Ez is jól mutatja, hogy az amerikai politikai döntéseknek az Egyesült Államok határain túl is lehetnek következményeik.
Mennyire volt nehéz megszokni az amerikai hétköznapokat?
Nagyon sok mindenhez kellett alkalmazkodnom. Los Angeles San Fernando-völgyében élek, de amikor először kaptam munkát, Comptonba jártam tanítani. Ez nagyjából 48–56 kilométeres távolságot jelentett. Akkor még nem vezettem, és kifejezetten féltem az amerikai autópályáktól. Sok helyen öt-hat sávon halad a forgalom, és a közlekedési szokások is mások. Reggel a férjem vitt el, úgy kellett indulnunk, hogy ő utána a saját munkahelyére is időben odaérjen.
Hazafelé tömegközlekedéssel jártam. Vonattal, metróval és metróbusszal utaztam, de az utolsó buszt sokszor már nem vártam meg, mert gyalog hamarabb hazaértem. Így is körülbelül két óráig tartott az út.
Ma már vezetsz?
Igen, ma már három helyen tanítok, és mindegyik munkahelyemre autóval járok. Az egyik mindössze öt percre van az otthonomtól, a másik körülbelül negyvenperces út, a harmadik pedig nagyjából hatvan kilométerre található. Egy Mini Cooperem van. Az amerikai távolságokhoz és a közlekedéshez tehát mindenképpen hozzá kellett szoknom. A Magyarországgal fennálló kilencórás időeltolódás pedig a családdal és az otthoniakkal való kapcsolattartást is befolyásolja.
Ha visszatekintesz a 2019-es költözésedre, gondoltad volna, hogy idáig jutsz?
Azt biztosan nem, hogy ilyen hosszú és sokszor nehéz út vezet majd idáig. Amikor elindultam, még nem tudtam, hogy végleg Kaliforniában maradok. Ma már amerikai állampolgár vagyok, három helyen tanítok, és egy teljesen új életet építettem fel.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
