Egy friss miskolci kutatás szerint Borsod-Abaúj-Zemplénben az iskolai végzettség és a lakóhely mellett az is összefügg a jövedelmi szegénységgel, milyen messze él valaki Miskolctól. A vizsgált mintában a megyeszékhely tíz kilométeres körzetében 4,8, a 30–50 kilométerre élők között viszont 31,9 százalék volt a szegénységi küszöb alá kerülők aránya. A 339 fős felmérés nem reprezentatív, így az arányok nem vetíthetők ki a megye teljes lakosságára, az összefüggések azonban több esetben statisztikailag szignifikánsak voltak.
A Miskolci Egyetem kutatói, Siposné Nándori Eszter, Mohammad Jaber és Lipták Katalin Socioeconomic determinants and spatial patterns of poverty in Borsod-Abaúj-Zemplén County, Hungary címmel publikálták kutatásukat a Multidiszciplináris Tudományok című folyóirat 2026-os évfolyamában. A tanulmány azt vizsgálta, hogy Borsod-Abaúj-Zemplénben milyen kapcsolat mutatható ki a jövedelmi szegénység, valamint az iskolai végzettség, az etnikai hovatartozás, a gyermekek száma, a településtípus és a Miskolctól való távolság között.
A kérdőíves adatfelvétel 2024 novembere és 2025 februárja között zajlott. A kutatók nem pusztán azt kérdezték meg a résztvevőktől, hogy szegénynek tartják-e magukat: a háztartások bevétele és összetétele alapján számították ki, hogy az adott válaszadó az úgynevezett jövedelmi szegénységi küszöb alatt vagy fölött él-e.
Az Európai Unióban azokat tekintik jövedelmi szegénység kockázatának kitettnek, akiknek ekvivalens jövedelme nem éri el a mediánjövedelem 60 százalékát. A tanulmány a 2023-as magyar küszöbértékekkel számolt. Egy egyedül élő felnőttnél ez havi 168 217 forintot, két felnőttnél 252 325 forintot, két felnőtt és két gyermek esetében 353 255 forintot jelentett.
A kutatás nem előzmények nélküli problémát vizsgál. A tanulmányban idézett statisztikák szerint 2024-ben Borsod-Abaúj-Zemplénben 7 százalék volt az éves átlagos munkanélküliségi ráta, miközben országosan 4,5 százalék. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája a tanulmányban idézett 2022-es adatok szerint a megyében 68,5 százalék volt, országosan 74,4 százalék. Még látványosabb a gazdasági teljesítmény különbsége: a megye egy főre jutó GDP-je az országos átlag mindössze 61 százalékát érte el.
A szerzők szerint Borsod-Abaúj-Zemplén mai helyzetének megértéséhez vissza kell nyúlni a rendszerváltás utáni gazdasági átalakuláshoz. A hagyományos iparágak leépülése, a munkahelyek eltűnése és az elvándorlás különösen súlyosan érintette Észak-Magyarországot. A gazdasági különbségek pedig idővel társadalmi és területi különbségekké is váltak.
A szegénység ezért nem egyszerűen kevés pénzt jelent. Együtt járhat az oktatáshoz, az egészségügyi szolgáltatásokhoz, a munkaerőpiachoz és más közszolgáltatásokhoz való rosszabb hozzáféréssel is. A hátrányok ráadásul generációról generációra öröklődhetnek.
A kutatás egyik legvilágosabb eredménye az iskolai végzettség és a szegénység kapcsolata.
A végzettségi adatokat tartalmazó 336 válaszadó közül 37-en kerültek a jövedelmi szegénységi küszöb alá. A 176 felsőfokú végzettségű válaszadó közül mindössze nyolcan tartoztak ebbe a csoportba, ami körülbelül 4,5 százalékos arány.
A 153 középfokú végzettségű válaszadó között ugyanakkor 26 szegénységi küszöb alatt élőt találtak, vagyis az arány már 17 százalék körüli volt.
Az alapfokú vagy annál alacsonyabb végzettségűek száma annyira csekély volt a mintában, hogy abból messzemenő következtetést nem lehet levonni. A statisztikai vizsgálat ugyanakkor a teljes mintán egyértelmű kapcsolatot mutatott az iskolai végzettség és a szegénységi státusz között.
Még szembetűnőbb különbség rajzolódott ki a városi és falusi lakosság között. A felmérésben szereplő 96 falusi válaszadóból húszan éltek a meghatározott jövedelmi szegénységi küszöb alatt. Ez 20,8 százalékot jelent.
A 243 városi válaszadó között ezzel szemben 18 szegénységi küszöb alatt élő embert találtak, ami 7,4 százalékos aránynak felel meg. Vagyis ebben a mintában a falusi válaszadók körében közel 2,8-szer akkora volt a szegénység előfordulása, mint a városiak között.
A különbség statisztikailag is szignifikánsnak bizonyult.
A kutatás egyik legérdekesebb megállapítása, hogy nemcsak az számít, valaki városban vagy faluban él-e, hanem az is, milyen messze lakik Miskolctól. A Miskolctól legfeljebb tíz kilométerre élő 187 válaszadóból kilencen kerültek a szegénységi küszöb alá. Ez mindössze 4,8 százalék. A 10 és 30 kilométer közötti távolságban élőknél már 11,8 százalék volt ugyanez az arány.
A leglátványosabb ugrás a 30 és 50 kilométer közötti sávban következett be: az itt élő 47 válaszadóból 15-en számítottak jövedelmi szegénynek. Ez 31,9 százalékos arány, tehát több mint hatszorosa a Miskolc közvetlen környezetében mért értéknek. Az 50–70 kilométeres sávban kilenc válaszadóból három élt a küszöb alatt. A 70 kilométernél távolabb élők mindössze ketten voltak, ezért ebből a csoportból már semmilyen érdemi következtetés nem vonható le.
A kutatók statisztikai vizsgálata mindenesetre erős kapcsolatot talált a Miskolctól való távolság és a jövedelmi szegénység között.
Ez különösen fontos megállapítás egy olyan nagy területű megyében, ahol Miskolctól 50-100 kilométerre fekvő, rosszabb közlekedési kapcsolatokkal rendelkező kistelepülések egész sora található. A tanulmány eredményei arra utalnak, hogy a földrajzi perifériára kerülés gazdasági perifériát is jelenthet.
Érdekes módon egy széles körben elterjedt feltételezést nem sikerült statisztikailag igazolni. A kutatók megvizsgálták, hogy összefügg-e a háztartásban élő gyermekek száma a szegénységgel. Az adatokban ugyan látható volt olyan tendencia, hogy a többgyermekes háztartások között gyakoribb a jövedelmi szegénység, a különbség azonban nem bizonyult statisztikailag szignifikánsnak.
A gyermektelen háztartások 186 válaszadója közül 16 élt a szegénységi küszöb alatt. Az egygyermekes háztartásoknál 61-ből nyolc, a kétgyermekeseknél 57-ből hét, a háromgyermekeseknél pedig 28-ból öt volt ez az arány.
A kutatás alapján tehát nem lehet kijelenteni, hogy önmagában a gyermekek száma meghatározná, hogy egy család szegénységben él-e.
A tanulmány az etnikai hovatartozást is vizsgálta. A számok első pillantásra rendkívül erős különbséget mutatnak. A 329 magát magyarnak valló válaszadó közül 33, vagyis körülbelül 10 százalék élt a meghatározott jövedelmi szegénységi küszöb alatt. A magukat romának valló válaszadók közül hétből négyen kerültek ugyanezen küszöb alá.
Ezt az eredményt azonban nem lehet úgy értelmezni, hogy a megye roma lakosságának több mint fele szegény lenne. A roma alminta mindössze hét főből állt, miközben a tanulmány által idézett népszámlálási adatok szerint a megye népességének körülbelül 12 százaléka roma. A kutatás mintájában viszont mindössze 2,1 százalék volt a roma válaszadók aránya.
A statisztikai próba ugyan kapcsolatot jelzett az etnikai hovatartozás és a szegénységi státusz között, a hétfős roma alminta miatt ennek nagyságáról és a teljes roma népességre való érvényességéről nem lehet megbízható következtetést levonni. Ez azért is lényeges, mert a kutatás egyik legnagyobb korlátja éppen az, hogy nem reprezentatív mintán készült.
Összesen 339 ember adatai kerültek a vizsgálatba. A kérdőívet elsősorban helyi Facebook-csoportokban terjesztették, emellett önkormányzatok és városházák közelében elhelyezett QR-kódokkal próbálták elérni azokat is, akik nem találkoztak vele a közösségi médiában.
A minta azonban jelentősen eltér a megye tényleges társadalmi összetételétől.
A válaszadók 71,7 százaléka városban és mindössze 28,3 százaléka falun élt. Több mint felük Miskolctól legfeljebb tíz kilométerre lakott, további 27 százalékuk pedig 10–30 kilométerre. Vagyis a megye távolabbi perifériái viszonylag kis súllyal jelentek meg a felmérésben.
Még látványosabb az iskolai végzettség szerinti torzulás. A válaszadók 52,5 százaléka felsőfokú, további 45,4 százaléka középfokú végzettségű volt. Mindössze öt ember rendelkezett csak alapfokú végzettséggel, ketten pedig semmilyen formális végzettséggel.
A kutatás tehát kifejezetten magas iskolázottságú mintát ért el.
A szerzők maguk is felhívják erre a figyelmet: kényelmi mintavételt alkalmaztak, ezért az eredményeket nem lehet automatikusan Borsod-Abaúj-Zemplén teljes lakosságára általánosítani. A kutatás elsősorban arra alkalmas, hogy megmutassa, milyen összefüggések érdemelnek további, reprezentatív vizsgálatot.
A szerzők tágabb összefüggésben is vizsgálják Borsod helyzetét. Külön kitérnek a közfoglalkoztatás szerepére. Álláspontjuk szerint a közmunka a vidéki települések fennmaradásában fontos szerepet tölthet be, de sok helyen lényegében az egyetlen elérhető foglalkoztatási lehetőséggé vált, és önmagában nem segíti megfelelően a visszatérést az elsődleges munkaerőpiacra.
A kutatók ezért a képzési programokat, mentorálást, mikrohiteleket, helyi foglalkoztatási programokat és a diszkrimináció elleni fellépést is szükségesnek tartják.
Külön hangsúlyt helyeznek az oktatásra. A tanulmány szerint a szegénység mérsékléséhez a roma tanulók oktatási integrációjának elősegítésére és az iskolaelhagyás csökkentésére is szükség van.
A kutatás talán legfontosabb tanulsága, hogy a szegénységet Borsod-Abaúj-Zemplénben nem lehet egyetlen tényezővel megmagyarázni. Az iskolázottság számít. A lakóhely számít. A Miskolctól való távolság számít. Az etnikai hátrányok is szerepet játszhatnak, bár ennek pontos megyei mértékét ez a felmérés a nagyon kis roma alminta miatt nem képes meghatározni.
A különböző tényezők ráadásul össze is kapcsolódhatnak: egy Miskolctól távoli kistelepülésen élő, alacsony végzettségű ember egyszerre találkozhat rosszabb munkaerőpiaci lehetőségekkel, nehezebb közlekedéssel és a szolgáltatások rosszabb elérhetőségével.
A tanulmány így nem azt bizonyítja, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén lakosságának pontosan mekkora része szegény. Ennél mást mutat meg: azt, hogy a megyén belül sem egyformán oszlik meg a szegénység kockázata, és Miskolc, valamint a távolabbi, főként falusias térségek között jelentős társadalmi-gazdasági szakadék rajzolódik ki.
A szerzők szerint a probléma kezeléséhez ezért az oktatás javítása mellett területileg célzott fejlesztésekre, helyi munkahelyteremtésre és a társadalmi egyenlőtlenségeket mérséklő intézkedésekre is szükség van.
Forrás: Siposné Nándori Eszter – Mohammad Jaber – Lipták Katalin: Socioeconomic determinants and spatial patterns of poverty in Borsod-Abaúj-Zemplén County, Hungary, Multidiszciplináris Tudományok, 16. évfolyam, 1. szám, 2026, 61–75.
Illusztráció: MI
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
