Megszüntették a Rokker Zsolti-ügyet: nem volt bűncselekmény a molinó levágása

A miskolci rendőrség megszüntette a Fidesz feljelentése nyomán indult eljárást, amelyben Erdei Sándor Zsolt – közismert nevén Rokker Zsolti – ellen indult vizsgálat egy Miskolcon kihelyezett, impresszum nélküli „Zelenszkij jelöltje” molinó eltávolítása miatt. A hatóság indoklása szerint a cselekmény nem bűncselekmény.

Erdei a rendőrségi vallomásában részben tagadta a cselekmény elkövetését olyan formában, ahogyan azt a feljelentés állította: elmondása szerint a molinót nem eltulajdonítási szándékkal vitte el, nem haszonszerzés vagy értékesítés céljából nyúlt hozzá, hanem bizonyítékként megőrizte, majd sértetlen állapotban átadta a hatóságnak.

A rendelkezésre álló adatok alapján a nyomozó hatóság megállapította, hogy sem lopás, sem rongálás tényállási elemei nem állnak fenn. Mivel a molinó eltávolítása nem jogtalan eltulajdonítás céljából történt, és az visszaszolgáltatásra is került, a lopás megállapításához szükséges tényállási elem hiányzott. Az eljárást a hatóság a büntetőeljárási törvény 398. § (1) bekezdés a) pontja alapján szüntette meg.

A határozatot három címzettnek kézbesítették: Erdei Sándor Zsoltnak gyanúsítottként, a FIDESZ MPSZ miskolci szervezetét képviselő dr. Bajusz Gábornak, valamint a Miskolci Járási Ügyészségnek.

Az ügy előzménye, hogy a választási kampány idején, április elején Erdei eltávolított egy Thököly hídnál kihelyezett molinót, amelyen szerinte megtévesztő módon próbálták összemosni a Tisza helyi jelöltjét Volodimir Zelenszkijjel – impresszum és felelős kiadó feltüntetése nélkül. A tettét korábban sem tagadta: elmondása szerint a rendőrségi kihallgatáson – amelyre a választás után, május elején került sor, ujjnyomat- és DNS-mintavétellel egybekötve – is vállalta a történteket.

Hasonlóan járt korábban egy civil miskolci nő is, akit szintén Bajusz Gábor feljelentése nyomán rabosítottak, miután a kampányban levágott egy impresszum nélküli „Zelenszkij jelöltje” molinót. Varga Ágnes Mónika a rendőrségen ujjlenyomatot, tenyérnyomatot és DNS-mintát is adott, az ő esetében a molinó értékét is vitatta a feljelentő, aki 50 ezer forint fölé taksálta a transzparenst, ezzel szabálysértésből bűncselekmény kategóriájába emelve az ügyet. Varga szerint utólag kiderült, hogy Bajusz Gábor korábban 6000 forintra becsülte egy darab ugyanilyen molinó értékét.

Ha fontosnak tartja a független helyi újságírást, most duplán segíthet. Az Aspektus+ programnak köszönhetően minden felajánlott forint mellé még egy érkezik. Itt támogathatja a Borsod24 adománygyűjtését.


Kapcsolódó cikkek